Földön-vízen-levegőben

Földön-vízen-levegőben

Az AXIÁL precíziós megoldásai mindenhol megállják a helyüket

A Trimble márkanév alapvetően igen erősnek számít a világon – nem csak az agráriumban, de a geodézia területén is. Pontossága és megbízhatósága a több mint 40 éves múltjára is visszavezethető, a vállalat mozgatórugói az állandó fejlesztések és a tökéletességre való törekvés. Nem véletlenül tettük le voksunkat a márka mellett az AXIÁL-nál sem, döntésünk helyességét pedig ügyfeleink megszámlálhatatlan pozitív visszajelzése, valamint az elégedett mosolyok erősítik meg.
 

FÖLDÖN.

Mezőgazdasági ügyfeleink véleményéről folyamatosan beszámolunk – sokszor készítettünk interjút kisebb és nagyobb gazdaságokkal, esetleg családi vállalkozásokkal. Gyakran teljesen új gépekbe szerelt eszközöket mutattunk be, de többször látogattunk meg olyan partnereinket is, akik az erő- és munkagépeiket nem tőlünk szerezték be, mi csupán a precíziós technológiát szolgáltattuk azokhoz.

A folyamatosan fejlődő és változó világ ugyanakkor új igényeket állít a gazdaság szereplői, ezáltal az AXIÁL elé is. Az elmúlt hetekben több, nem agrár szegmensből érkező megkeresés érkezett felénk – olyan cégektől, akik a precíziós eszközeinkkel képzelték el a mindennapi működésüket. Szerencsére megtaláltuk a megoldást ezekre az igényekre is, amelyekből most be is mutatunk egy-egy érdekesebb szeletet.
 

VÍZEN.

A sióagárdi Geotechnika ’84 Kſt -től Szűcs András tulajdonos keresett fel bennünket, hogy tudunk-e a kotróhajóikba olyan technikát javasolni, amellyel lekövethető, hogy mely területeket dolgoztak már át a kollégák, és vannak-e olyan foltok esetleg, amelyeket nem érintett még a munkagépük.

Megtisztelőnek éreztük a feladatot, és az egyeztetések után kimondhattuk: erre a célra a legjobb választás a Trimble GFX-350 monitora NAV-500 antennával. Az eset különlegessége, hogy ezeknek a járműveknek a menetsebessége munka közben igen alacsony. Sokan a mezőgazdaságban is úgy érzik, túl lassan közlekednek egy-egy munkafolyamat során, ugyanakkor még ezt is lehet tetézni: a kotróhajóknál a 0,1 km/h-s tempó átlagosnak mondható! Szemmel láthatóan alig észrevehető a mozgás, a hajón tartózkodva pedig szinte egy helyben állásnak érezzük ezt a minimális haladást. A különböző természeti erők ennek ellenére is hatással vannak a munkavégzésre, jelentősen befolyásolhatja a haladási irányt például a keresztirányú szél, hiszen ezáltal a hajó menetpályája egyenes helyett íves lesz. Ilyen esetekben mindenképp szükséges egy olyan felület, ahol rögzítve van a már megdolgozott meder.
 


Az eszközök beszerelése és beüzemelése alkalmával beszélgettünk Szűcs Andrással erről az izgalmas területről.


Mutasd be kérlek a céget!

A Geotechnika ’84 Kft. családi vállalkozás: édesapám alapította a céget 1984-ben, amelynek jelenleg rajta kívül további két tulajdonosa van: nővérem és jómagam. Felszíni vízépítési munkákkal foglalkozunk – speciális és klasszikus értelemben is, valamint a közműépítési ágazatban is tevékenykedünk. Eleinte a közműágazat volt a domináns, jelenleg ez már kiegyenlített.

2 úszókotróra telepítettünk Trimble eszközöket. Ezek ún. hidromechanizációs kotrók, amelyeknek az elejében van egy marófej, ami a víz alatti iszapból és a vízből egy zagyot állít elő, amit a zagyszivattyú egy csővezetéken keresztül továbbít a lerakási helyre, ott ez víztelenedik, és így kerül a víz alól kitermelésre az iszap.

A két úszó munkagépünkön kívül vannak még úszó pontonjaink, amelyekre a klasszikus szárazföldi kotrógépeket lehet ráállítani, valamint van még egy kétéltű kotrógépünk, amely a szárazföldihez hasonlóan néz ki, csak a járószerkezete speciális, ezáltal bizonyos vízmélységig tud a vízben dolgozni.
 

Hogyan és miért merült fel az igény a kotróhajókba szerelendő precíziós eszköz iránt?

Kint a vízen olyan geodéziai kitűzések, amelyeket szárazföldön is el szoktak végezni, sokkal bonyolultabbak, mint hinnénk. Viszonylag nagy területeket kell átkotorni. A terület pontos lekövetése érdekében – hogy tudjuk, melyik sávokban végeztük el már a munkát – szükséges volt a precíziós eszközök beszerzése. Így nyomon követhetővé válnak a folyamatok, és biztosan nem maradnak ki területfoltok.
 

Milyen jellegű eredményeket vártok az eszközök használatától?

A terület nyomon követésével hatékonyságnövekedést várunk el. Pontosabb munkavégzésünk lesz, ahogy említettem, biztosan nem maradnak majd ki apróbb területsávok sem, ugyanakkor nem lesznek átfedések, azaz ugyanazt a szakasztartományt nem fogjuk duplán megdolgozni.
 

Mennyire bevált szokás ez a megoldás az iparágatokban?

A szárazföldi technológiákban már elterjedt a precíziós eszközök alkalmazása, ott pontosan visszaköszön a hatékonyság növekedése. Kifejezetten hajózási célokra is léteznek specifikus eszközök, de esetünkben a legfontosabb az volt, hogy a mi céljainknak megfelelő lehet ez a megoldás is, nem szükséges egy bonyolultabb, hajózási rendszer, jelen megoldás is rendelkezésünkre tudja bocsátani, ami nekünk szükséges. Összességében elmondható, hogy a műholdas technológia annyira a hétköznapokba ivódott, hogy mindenhol alkalmazza az ember, ahol csak lehetséges. Nincs ez másképp esetünkben sem.

A beszerelést és a helyszíni gépkezelői oktatást követően elmondhatjuk: szemmel látható az öröm az egyszerű kezelhetőség miatt, a funkciók könnyed elsajátítása is igen nagy népszerűségnek örvend, de a leginkább akkor látjuk a csillogást a szemükben, amikor néhány perces tesztüzem során kirajzolódik a kijelzőn a határozott „csík”: ezt a területet már megdolgoztuk!
 

LEVEGŐBEN.

Nem maradhat ki a légi közlekedés sem a repertoárból – a kiskunlacházi HeliForce is nekünk szavazott bizalmat egy együttműködés keretében. A többek között helikopteres légi permetezéssel és műtrágyaszórással foglalkozó cég precíziós irányba való elmozdulása gyakorlatilag nélkülözhetetlen, ha versenyképesek akarnak maradni. Ugyanakkor amíg a mezőgazdaságban (vagy ahogyan az imént láthattuk, a kotróhajók esetében) az alacsony sebességet kell tökéletesen kezelni, a helikopteres munkálatok során éppen ennek az ellenkezőjét, az akár 120 km/órás tempót kell lekövetni, hogy az antenna pozíciójának frissítési ideje ne okozzon fennakadást!

Erről azonban egyelőre nem szeretnénk lerántani a leplet, viszont mindenképp érdemes követni minket, mert erről az izgalmas precíziós kihívásról is részletesen beszámolunk a következő AXIÁL Híradóban!



 

Szöveg: Baranyiné Hutai Anikó

Fotók: Kürti Ivett

Forrás: AXIÁL Híradó 2021. évi 5. szám

Elérhető

Kapcsolódó cikkek