Földönjáró talajművelés

Földönjáró talajművelés

Sokféle okra vezethető vissza, miért is választja valaki a forgatás nélküli talajművelést. Lehet ez fenntarthatósági, gazdasági kérdés, vagy éppen alkalmazkodás a környezeti adottságokhoz.

A Forrásfő Agro Kft-nél ez utóbbi volt a döntő szempont, hiszen a talajviszonyok, a csapadékszegény időjárás rákényszerítette a gazdaságot egy sekély kultivátor munkába állítására.

„Négyszáz hektáron gazdálkodunk, amiből mintegy 350 hektár évente megművelt szántóterület, a többi kaszáló, legelő, lucerna. Ezenkívül bérmunkát is végzünk, 100-150 hektáron” – sorolta a feladatokat Piller Péter. A pápa-tapolcafői Forrásfő-Agro Kft. ügyvezetője elmondta, repce, búza, őszi árpa, kukorica szerepel a gazdálkodásban, s idén, a vetésforgó miatt újra lesz szója is. A húsmarhatartást 45 angus tehén, és szaporulata képviselik.

„Nem túl jók az adottságaink, a területek tagoltak, elaprózottak” – magyarázta, hogy négy település határában gazdálkodnak, a gépekkel sokat kell vonulni. A domborzati viszonyok is változatosak, Pápa irányába kezdődik a Kisalföld, mögöttük pedig a Bakony lankái, Bakonyjákó, Döbrönte, Ganna. Ugyan nem extrém, de elég lejtős területeken gazdálkodnak. A talajviszonyok heterogének, az agyagtól az agyagos kavicson keresztül a homokig, szinte mindenféle. „Elsősorban az agyagos területeink miatt próbáltunk talajművelési eljárást váltani, mintegy hat éve nem forgatunk. Azt nem állíthatom, hogy soha, de nagyon keveset, idén is alig húsz hektár körüli területet szántunk” – az AKG miatt hivatalosan is bevállalták a forgatás nélküli talajművelést. Ugyan korábban sem szántották már azokat a területeiket, melyek nagyon agyagosak voltak. Elmunkálás szempontjából igazi „szíjas” talajok. „Angliában 2013-ban vettem részt farmlátogatáson, na, ott vannak igazi agyagos földek! Ők sem tudtak vele mit kezdeni, ott sem szántottak. Ez is nagy hatással volt, hogy lemondtunk a talaj forgatásáról. Lássuk be, ma már sokkal rövidebb idő áll rendelkezésre a talaj optimális megmunkálásához, ezáltal rövidül a munkamenet, idő és pénz – gázolaj – takarítható meg. Tapasztaltuk, pusztán a lazítás nem elegendő, időnként egy forgatást is bele kell vennünk. Hiszen látni a hátrányokat, szántás nélkül megjelennek növényvédelmi problémák, kórokozók, kártevők, gyomosodás, árvakelés, és megsokszorozódtak a mezei pockok. Éppen ezért, ha nagyon korlátozottan is, de szántuk.”


Az AXIÁL-tól a legelső munkagépük egy Horsch Terrano volt, s mellette kipróbálták egy konkurens cég kultivátorát is. Az AXIÁL eszköze vitte a pálmát. Ez volt a legelső találkozás Horsch munkagépekkel, bár az AXIÁL-al, elsősorban alkatrészellátásért, már régebb óta kapcsolatban állnak.

 

„Amikor jött az aszályosabb időszak, kevesebb volt a csapadék, valamit kellett tennünk a tavaszi magágykészítéssel. Addig rendszeresen rövidtárcsát használtunk tarlóhántásra, illetve a tavaszi magágykészítésre. A tárcsa viszont hamar kiszárította a talajt. Régóta kerestem egy sekély kultivátort, gondolom, nem véletlen, hogy nyugaton nagyon sokan használják még tarlóhántásra is” – jegyezte meg, sima kombinátort nem akart használni, mert azoknak sűrűbb a kapaosztása, így kipróbáltak egy sekély kultivátort. Elmúlt tavasszal Horsch Cruiser 5 XL érkezett demóra a gazdaságba, amelyet egy másik cég eszközével vetettek össze. Az eredmény meggyőző volt a HORSCH javára, kifogástalannak bizonyult a munka minősége a tavaszi magánkészítésben. Ráadásul eltérő domborzati viszonyok mellett is megállta a helyét.

„Fontos, az eszköz tavasszal ne tömődjön el szármaradvánnyal, mivel főleg kukoricatarlót lazítunk, ugyanakkor kellően egyenletes talajt hagyjon maga után, és jól tömörítsen” – fogalmazta meg elvárásait a szakember. Éppen ezért rendeltek a Cruiserhez SteelFlex hengert, amely agyagos talajon is kiválóan dolgozik. Az első sorban mélynyomó, nagyobb hantok törésére alkalmas henger van, a másodikban széles, laprugós, nyitott henger, a föld be tud ömleni a küllők közé, és ez tovább aprít, illetve tömöríti a felszínt.  

„Volt olyan területünk, ahol rozs után le kellett szecskáznunk a nagy mennyiségű szármaradványt, mert nem volt szükség szalmára. Bevetettük a Horsch Cruisert, mivel más eszközzel nem lehetett volna talajt előkészíteni a repcének. Vetéskor a kollégánk hívott fel: nem hiszed el, hússzal megyek a földön, mert annyira jó lett a talaj! Valójában olyan gépet kerestem, amely extrém körülmények között is kiváló minőségben dolgozik.” Ám, arra a kérdésre, mennyire érzékeny a talaj állapotára, illetve az időjárási viszonyokra, tanácstalan. Egy szezont dolgozott az eszköz, és olyan szárazság volt, hogy a talaj nedvességével nem volt problémájuk. Azt viszont már tapasztalták, hogy a tárcsa sokkal jobban tömöríti a művelt réteg alatti területet. Talán a most következő év egy kicsit csapadékosabb lesz, több tapasztalatot gyűjthetnek, de – szögezte le – száraz körülmények között igazán jól teljesített.

Maga a munkagép hosszú, ám robusztus, kisebb területeken, táblákon nem könnyű vele dolgozni, elsősorban nagy méretekre találták ki. A tábla nagysága mellett a formájától is függ felhasználhatósága, „vannak földjeink a Bakonyban, ahol vadkerítés mellett kell dolgozni, de ezt a próbát is sikeresen veszi. A terepviszonyokat, a talaj egyenetlenségeit ugyancsak jól követi” – mutatott rá, hogy klipszekkel egyszerű a beállítás, már szereztek elég tapasztalatot, a munkamélység 5-15 centiméter között rugalmasan szabályozható.
 

Bérmunkában is igénylik ezt a fajta művelésmódot. Egyrészt a szántásos technikához viszonyítva olcsóbb, ugyanakkor látványos és gyors is. „Amikor hívtam a tulajdonost, hogy készen vagyunk, visszakérdezett: ilyen gyorsan beszántottátok az egész területet? Hát, mondom, végigmentünk rajta a Cruiserrel, tavasszal már csak vetni kell!” Piller Péter szerint jó konstrukciónak bizonyult, strapabíró, egyszerű felépítésű, sokoldalúan felhasználható eszköz.

 

Szöveg: Vinicziai Sándor

Elérhető

Kapcsolódó cikkek