A szerződések általában határozatlan idejűek, és január 1. az évforduló, tehát a felmondásra írásban, december 1-ig van lehetőség! Ha ezt most elszalasztja, tavasszal már nem lesz lehetősége szabadon biztosítót választani.
Vizsgálja felül meglévő szerződéseit, és kössön növénybiztosítást az AFS tanácsadóin keresztül az Agrár Biztosítóval! Válassza a kockázatviselés kiszámítható eszközét a váratlan hozamcsökkenés és bevételkiesés terhe helyett!
Az ősszel elvetett növényeket, téli fagykár ellen november 30-ig biztosíthatja. Ha él ezzel a lehetőséggel - a március 31-ig bekövetkezett fagykárok esetén-, jellemzően az újratelepítés költségét téríti a biztosító.
Csak az új vetésszerkezetnek megfelelő adatszolgáltatásra van szükség, amit a csatolt adatközlő segítségével könnyen megtehet.
Cserélje el az időjárás viszontagságai miatti kockázatot egy előre látható fix költségre, a biztosítási díjra. 2019-ben 18,6%-kal, majd 2020-ban további 20,4 %-kal nőtt a díjtámogatott szerződést igénybe vevő termelők száma. . A biztosítással lefedett terület szántóföldi növények esetén elérte a 41,9%-ot. A legtöbb kárkifizetés 2020-ban is jégkár esetében történt, de jelentős károkat okozott a tavaszi fagy is.
VÁLJON NAPI RUTINNÁ A TUDATOS TERVEZÉS!
Keresse kollégáinkat EZEKEN az elérhetőségeken, illetve gyorsítsa meg az ügyintézést az ITT LETÖLTHETŐ előzetes adatközlő űrlap kitöltésével!
Forrás és kép: Horváth Dóra, pénzügyi tanácsadó