Kihívások és megoldások Makón

Már egy év is eltelt azóta, hogy átadtuk az automata kormányzásukat, az előkészítést és a szimulátort, és erről tudósítottunk, így Kocsmárik János precíziós gazdálkodási kollégámmal időszerűnek tartottuk, hogy ellátogassunk az iskolába, utána járni, vajon milyen fogadtatása volt az eszközöknek, hogyan sikerül a precíziós gazdálkodás témáját beépíteni a tanrendbe.

Az intézmény vezetőjét kértük, ossza meg velünk gondolatait, bevezetésképpen egy bemutatkozással:

„Horváth Zoltán vagyok, Makón születtem, középiskolai tanulmányaim szerint állategészségügyi – állattenyésztő technikus vagyok, de általános iskolában matematika tagozaton végeztem. Ez határozta meg végül a továbbiakat – informatika-matematika tanárnak tanultam és helyezkedtem el itt a Galamb József Iskolában immáron 23 évvel ezelőtt.

A mezőgazdaság és az informatika itt kapcsolódott össze. Lévai Ferenc volt kollegámmal - aki azóta már nyugdíjba ment - kezdtük el az agrárinformatika oktatásának bevezetését még a 2000-es években. Az önéletrajzomban több munkahely szerepel, de a tényleges munkahelyem mindig ez az épület volt – az iskolát 23 év alatt hatszor szervezték át (váltott fenntartót, nevet), és ebből már 13 éve igazgatóként veszek részt.”

Kérlek, néhány szóval foglald össze az iskola történetét is!

1882-ben alapította Trefort Ágoston akkori oktatási miniszter, mint iparos tanonciskolát, kifejezetten a vidéki ipar fejlődését elősegítendő lépésként. Akkoriban még kefekötőket, kosárfonókat is tanítottak.

Az iskola épülete nagyon kalandos utat járt be – 1929-ben még csendőr laktanyának épült, majd a világháború után tűzoltó kiképző központ is lett, végül 1954-ben költözött be a 601-es számú ipari szakmunkásképző intézet, akkoriban MTH-nak hívták (Munkaerő Tartalékok Hivatala). Azóta képzünk mezőgazdasági gépészeket, az országban akkor 5 iskolában indult mezőgazdasági gépész / gépszerelő képzés. Az egyik legnagyobb mezőgazdasági iskola volt – Kelet-magyarországi gépészeti központként szerepelt az országban. Fénykorában 1200 tanulója volt az iskolának, jellemzően tanműhelyekben – az igazi duális képzés akkor valósult meg.

2013-ban döntött úgy az Agrárminisztérium, hogy átveszi az iskolát – akkor sajnos elvitték az ipari szakmákat, ezzel a létszám is lecsökkent 600-ról 300-ra. Egyre több diák megy főiskolára, egyetemre tőlünk, leginkább gépészeti szakirányba, és számos sikeres pályafutásról számolhatunk be.

Jelenleg 64 településről jönnek hozzánk, de sajnos nagyon kevés a gyerek, így nem egyszerű a dolgunk.

Mióta foglalkoztat Benneteket a precíziós gazdálkodás képzése, és hogyan kezdtétek el felépíteni ennek az oktatását?

Az agrárinformatikai elképzeléseinket 2013-ban vettük elő, 2014-ben csatlakoztunk az Agrárinformatikai Klaszterhez, azóta is az egyetlen középiskolaként. Mindeközben a felsőoktatásban is előtérbe került az agrárinformatika, a precíziós gazdálkodási képzés – amelyhez felmerült a kérdés: hogyan képezzenek agrárinformatikust megfelelő előképzettség hiányában, ha nincs középfokú része a precíziós gazdálkodás oktatásának?!

Mindeközben az informatikus képzés zajlott ugyan az iskolában, de felismertük, hogy szakmát kell adni mellé. Akik az elmúlt néhány évben mezőgazdasági gépésztechnikusként végeztek, ők szereztek olyan informatikai tudást, amellyel el tudtak helyezkedni precíziós gazdálkodással kapcsolatos munkakörbe. Viszont elmondható az is, hogy ők a mezőgazdaságot otthonról hozták, ilyen közegben nőttek fel.

Bebizonyosodott az is, hogy informatikusokat nem tudunk mezőgazdásznak képezni. Nagyon elvétve akad csak ilyen. Így kimondhatjuk, hogy az agrár alapképzésre rá kell helyezni az informatikát – ma már olyan alap technikai tudásuk van a gyerekeknek, hogy a mezőgazdasági ismeretekre nagyon könnyű lesz ráépíteni a precíziós tananyagot.

Hogyan kapcsolódik az iskola az AXIÁL-hoz?

A diákok jelentős része kicsi kora óta a szüleikkel a traktorban ül, viszont jogosítvány hiányában nem engedhetjük őket vezetni, csak szerelni. Éppen ezért olyan megoldásra volt szükség, amellyel tanulhatnak a diákok 9. és 10. osztályban is már, amíg nincs jogosítványuk – és ez lett a Trimble rendszer és a szimulátor, amelyet a tavalyi évben sikerült beszerezni az AXIÁL-tól. Jelenleg még a kollégák is tanulják a használatát, sajnos az idősebb generáció nehezebben vált, és nehezebben sajátítja el a benne rejlő lehetőségeket.

Jelenleg vannak olyan témakörök, amelyekben a diákok előrébb járnak tanáraiknál – nyitottnak kell lenni mindannyiunknak ezekre. Ha egy új dologra felhívja a tanuló a figyelmet, amely számomra is ismeretlen terep, azt a megoldást választom, hogy megkérem, készítsen kiselőadást róla. Az együtt tanulást el kell fogadni ebben a szegmensben.

Milyen kihívások vannak az oktatásban, amelyekkel szembesültök a mindennapokban, és milyen lépéseket tudtok tenni a megoldás érdekében?

Amikor eldöntöttük, hogy minőségi oktatást végzünk, több célt fogalmaztunk meg: az egyik az infrastruktúra fejlesztése, a másik a tanári kar gondolkodásbeli, képzettségbeli megújítása. Nagyon jó hatással van az oktatásra a fiatal tanárok jelenléte, az ő dinamizmusok, szemléletük.
Mindemellett igyekszünk olyan óraadókat beszervezni az oktatásba, akik tényleges, gyakorlati, használható tudást tudnak átadni a gyerekeknek.

Hogyan próbáljátok meg felkelteni a diákok érdeklődését egyes témák iránt?

Egy nagyon jó példát tudok hozni. Az iskolának van laboratóriuma, ahol termelő munka végezhető: talajvizsgálat, vízvizsgálat, baktériumkísérletek. A diákok egyetlen sejtből növénykét tudnak készíteni, azt a fóliaházba kiviszik, ott gondozzák, majd leszedik a paradicsomot és kiviszik a piacra eladni. Boldogok a diákok, hogy egyetlen sejtből pénzt tudnak keresni – ebből a pénzből ösztöndíjat alapítottunk, amelyet tanulmányi eredményhez kötünk. Ezt a pénzt így visszakapják a diákok. Az ösztöndíj eredményeképpen fél év alatt megfeleződött az egy főre jutó igazolatlan órák száma – mivel ha van ilyen órájuk, akkor azzal elvesztik az ösztöndíjra a jogosultságot.

A világ, az oktatás is jelentősen megváltozott az utóbbi időkben – fontos gyakorlatközelivé tenni. A Trimble szimulátort is ennek fényében szereztük be. Számos problémával kell szembenézni a mindennapokban, és mindemellett az iskola presztízsének emelése is folyamatos törekvésünk. Erre különböző rendezvényeket találtunk ki, és már több éve futnak. Az egyik ilyen a Kiskertész nap, amely a tankert bemutatásáról szól, a tankerti terményekből ősszel lecsót, lekvárt, leveket készítenek, szőlőt préselnek – egy családi délelőtté nőtte ki magát. Novemberben szokott lenni a Gépmustra, amely az iskoláról szól, és a szakmák útját lehet bejárni ekkor. A harmadik pedig a Borona Piknik, amely márciusban szokott megrendezésre kerülni. A végzős diákok meghívják a szüleiket, akiknek meg tudják mutatni, mit tanultak az iskolában (például kicserélnek egy porlasztó csúcsot). De a helyi gazdákat is meg kívánjuk szólítani, be szeretnénk csalogatni az iskolánkba. Azok, akik bejönnek, ki tudják választani azokat, akiket alkalmazni kívánnak, és a nap végén egy pörkölt mellett meg tudnak egyezni, szerződést tudnak kötni.

Makói látogatásunkkor még egyeztettük a 3. Borona Piknik rendezvényen való részvételünket, amelyet eredetileg március 28-án rendeztek volna meg, de a világjárvány ezt a tervet is felülírta.

Hogyan látjátok a mai agrár (gépész) munkaerő piaci helyzetet?

A diákok tudják, hogy egy nagy értékű gépre akkor ülhetnek fel, ha felkészültek, megfelelő tudással rendelkeznek. Sokan mondják, hogy munkaerőből hiány van. Szerintünk a képzett munkaerőből van hiány!
A gazdák egyre inkább kihasználják a digitalizációból fakadó előnyöket. Ehhez viszont olyan kezelőkre van szükségük, akik karban tudják tartani ezeket a gépeket, beállítani és programozni is, bár itt már lehet, hogy magasabb szintű tudásra van szükségük.

Egyre nagyobb tendencia, hogy kormányautomatikával ellátott gépeket vásárolnak, RTK pontossággal, és számos technológiai újdonságot – viszont a tapasztalatok, visszajelzések alapján kimondható, hogy a begyűjtött adatokat nem feltétlenül tudják értelmezni, és kihasználni az erőgépben rejlő lehetőségeket.

Ezt szeretnénk megtanítani a diákoknak, meg akarjuk adni a lehetőséget számukra, hogy megismerkedjenek a legújabb technológiai lehetőségekkel – sokan pont emiatt is választanak bennünket. Odaengedjük a gyerekeket a szimulátorhoz, hogy tapasztalatot szerezzenek. A robotkormányzással kapcsolatos oktatásban készségesen állnak rendelkezésre az AXIÁL-os kollégák, átadják a szükséges ismereteket a diákoknak.

Meg kell tanulni a diákoknak mindenből az alapokat, de nagyon fontos, hogy olyan ismereteket adjunk át, amelyekkel a mindennapokban felmerülő problémákat tudják megoldani.

Milyen terveitek vannak az elkövetkezendő néhány évre?

Van már ígéret, hogy precíziós gazdálkodásra kijelölt oktatási központ lesz Makó, ha ez sikerül, akkor egy nagy álmunk fog teljesülni. Továbbá a tankertben egy 500 négyzetméteres fóliaházat szeretnénk megvalósítani – olyan öntanuló technológiával, amely 2 hét alatt automatikusan megtanulja, hogyan kell a betelepített kultúrát kezelni. Mindezt a precíziós gazdálkodás keretében, nem csak erőgép-munkagép kapcsolatban gondolkodva. És ha merünk nagyot álmodni, akkor egy három műhelyes új szerelőműhely lesz még a tankertünkben.

Így már értjük, hogyan vagytok az út közepén. Számos tennivaló van még, rengeteg feladattal, mindehhez sok sikert kívánunk!

Beszélgetésünket végeláthatatlanul tudnánk folytatni, Zoltán igazi elhivatott tanárhoz méltóan sosem fogy ki a szóból, viszont a diákok várják, így búcsút veszünk egymástól. Mi még bepillantunk egy tanórába, ahol a gyerekek éppen a szimulátornál ügyeskednek, majd levonva a következtetést, hogy egy iskolában mindig mindenki tanul valamit, legyen bármennyi idős is, nekivágunk a hazaútnak.

Szöveg és kép: Baranyiné Hutai Anikó, marketingkommunikációs menedzser