Enni a jövőben is kell - 19. CLAAS Konferencia Nap

Enni a jövőben is kell - 19. CLAAS Konferencia Nap

A világ népesedésének folyamatos növekedése próbatétel elé állítja a mezőgazdaságot. A legfontosabb célok az elérhető, elegendő és jó minőségű élelmiszerek fenntartható előállítása, valamint a termelékenység növekedése.

 

A kihívásokra a digitalizáció adhat választ: a terméshozamok és a hatékonyság biztosításának egyetlen módja a fejlett technológiák és gépek alkalmazása, hiszen a megművelhető területek nagysága nem változik.

Az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. 19. alkalommal rendezte meg a CLAAS Konferencia Napot, melynek fő témája az élelmezésellátási piac változása volt. Ez a nap már évtizedek óta egy olyan hagyomány a CLAAS életében, amely az agrárágazat szépségeit, lehetőségeit, újításait és aktuális kihívásait mutatja be.

 

 

Ázsia a legnagyobb felvevő piac

2021. március 3-án megtelt a digitális tér, 14 egyetem, közel 200 mérnökhallgatója figyelte érdeklődve az előadásokat, amelyeknek fő témája az volt, milyen szerepet vállal a CLAAS cégcsoport az élelmezésellátási láncban, hogyan tudja növelni a termelékenységet fejlesztéseivel és gépeivel. Napjainkban a legnagyobb próbatételt Ázsia élelmezése jelenti, hiszen területének csupán 30 százaléka művelhető, viszont a világ népességének fele ezeken a területeken él. Éppen ezért a mezőgazdaság gépesítése nem opció, hanem szükségszerűség – hangzott el a konferencián.

A jól összehangolt és egymásra épülő rendszerek jelentősen növelik a hatékonyságot és a termelékenységet egy-egy nagyüzem esetében is. Nagyon fontos és megoldandó feladat az, hogy a betakarítás minden területen néhány hetes, hónapos időszak csupán. Erre folyamatosan készülni kell, a szezonalitás kezelése, a külső és belső erőforrások csoportosítása is jelentős kihívás elé állít minden szereplőt.

 

A hatékonyság kulcsa a digitalizáció

A világon egyre modernebb eszközökkel dolgoznak azért, hogy a megnövekedett igényeket késlekedés nélkül ki tudják elégíteni. A termelő gazdaságoknak a jövőben törekednie kell a technológiai fejlődésre és prioritásként kezelni a digitális átalakulást, mert a gazdálkodás javítása, a menedzsment rendszerek fejlesztése, vagy a gépflotta kezelésének korszerűsítése mind mind az elkövetkező évek feladata.

A mezőgazdaság 4.0 a kényelmi funkciók mellett hozzájárul a termelékenység növeléséhez, a hatékonyabb tervezéshez és a kockázatok csökkentéséhez. A digitális agrármegoldásokban központi szerepe van az adatoknak és az adatgyűjtésnek, illetve a mesterséges intelligencia segítségével az adatokból kinyert információk beépítésének a termelési folyamatokba.

 

 

Szem előtt a műszaki fejlődés

Jan-Hendrik Mohr, a CLAAS úgynevezett Gabona-üzletág vezetője szerint fontos a műszaki fejlődés szem előtt tartása. Örül annak, hogy világnak olyan részén él, ahol nem kell az élelmiszer miatt aggódni, viszont ez sok helyen nincs így. „Közel 800 millió ember nem jut elegendő napi élelemhez, melyre megoldást kell keresniük” – mondta Mohr. Szerinte a jövő kihívásai közé tartozik a növekvő lakosság, a klímaváltozás, növekvő hús- és vízfogyasztás, illetve az egyre kevesebb termőföld problémája.

Megoldás az elérhető élelmiszer és biomassza, melynek elegendőnek, fenntarthatónak és megfizethetőnek kell lennie. Mohr szerint az erőforrások növelése fontos, növelni kell a gépesítést, odafigyelni a megfelelő növényvédelemre, plusz szükséges a gazdák szakmaiságát fejleszteni.

 

Ha nincsenek gazdák, nincs étel, nincs jövő

A mezőgazdaság elsősorban az emberekről szól: az élelmezési kihívások megoldásában, a technológiák fejlesztésében és kezelésében is központi szerepet játszik az ember. A Föld lakóinak élelmezése összetett termelési, technológiai, logisztikai, gazdasági, olykor humanitárius feladat. A családi gazdálkodók – mintegy 800 millióan a Földön – mindig is a mezőgazdaság megújítói voltak. Ők kezelik a szántóföldek 75 százalékát és adják az élelmiszerek 80 százalékát, miközben folyamatosan alakítják és fejlesztik módszereiket az időjárás és a kártevők függvényében.

 

„Bár a hagyományoktól eltérően online rendeztük meg a 19. CLAAS Konferencia Napot, nagyon nagy sikere volt és külön örülök annak, hogy ilyen sok egyetemista kapcsolódott be és vett részt aktívan a rendezvényen. A világ élelmezése napjaink égető kérdése és mi itt a CLAAS csoportnál büszkék vagyunk arra, hogy hatékony és fejlett technológiánkkal jelentős szerepet vállalunk a kihívások megoldásában” – mondta el Andreas Szakácsi a CLAAS Hungária Kft ügyvezetője.

 

 

Együttműködés a fiatal generációval

A CLAAS Hungária a fiatalok számára együttműködést kínál, fiatal kollégák hamar kaphatnak nagyobb felelősséget, és egyre modernebb munkakörülményeket tudunk biztosítani számukra. Andreas Szakácsi szerint a legfontosabb a CLAAS számára az emberközpontúság, mely központjában a munkavállalók állnak. A partnerség, amit felkínálnak sokkal erősebb, mint más társaságoknál. Tudatos cégként szeretnének fellépni, mellyel továbbra is meghatározó szerepüket szeretnék megtartani.

 

Vevőszolgálat fontossága

Harsányi Zsolt az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője előadásában a Vevőszolgálat fontosságáról mesélt.

„Mi az AXIÁL Kft. a mezőgazdaságot és az épitőipari gépesítést szeretnénk támogatni szervizzel, alkatrésszel. Növekszik a gépek mérete, ezzel együtt növekszik az alkatrészigény is. Egyre több fajta alkatrészre van szükség a sok új fejlesztésnek köszönhetően. Szükség van megfelelő Vevőszolgálatra, hisz jól tudjuk, az első gépet a kereskedő adja el, viszont a második gépet már a megfelelő Vevőszolgálat tudja értékesíteni. Ezért erre készülünk minden nap, hogy kiváló szolgáltatást tudjunk nyújtani. Óriási kihívás ez a háttérszolgáltatás biztosítása. Enni a jövőben is kell, ha nincsenek gazdák, akkor nincsen étel. Feladatunknak érezzük egyre hatékonyabban ellátni élelmiszerrel a növekvő népességet” – mondta a tulajdonos-ügyvezető.

Spiel-Mix Kft-től Bártfai Árpád mesélt arról, milyen hatása van a mezőgazdaság változásának a saját gazdaságára. Előadásában betekintést nyújtott a gazdaságukba, saját egyedi kihívásaikba, specifikus problémáikba, illetve ezen nehézségek megoldásába.

 

Törökszentmiklós a világ élelmezésének egyik kulcsa

A CLAAS Hungária is felkészült a megnövekedett keresletre, folyamatosan növeli a termelés hatékonyságát a digitalizáció segítségével. A világon egyedül Törökszentmiklóson gyártják a CLAAS kombájnokhoz szükséges vágóasztalokat, illetve itt történik ezek fejlesztése is. Mivel minden betakarító adapter itt készül, ezek eljuttatása a felhasználókhoz egy összehangolt és jól szervezett folyamat része, amely pontos tervezést, szervezést igényel a vágóasztalok mérete miatt. A vállalat fő ismérve a stabilitás, az itt dolgozók bíznak a vezetésben, ez a titka annak, hogy a pandémia idején is nőtt a termelékenység. Továbbfejlődésüknek az egyik legfontosabb kulcsa, hogy a jövő generációjának kínáljanak együttműködést, agilitást, csapatmunkát.

 

A konferencia ideje alatt, az előadások között minden jelenlévő résztvevőt interaktív játékokra, kvíztesztekre invitáltak a szervezők. A játékon részt vett látogatók között pedig különleges ajándékokat sorsoltak ki.

 

Összeállította: Goldring Bence, marketingkommunikációs gyakornok

Lektorálta: Mihalovics Tamás, igazgatóhelyettes, CLAAS-gépüzletág 

Forrás és kép: CLAAS Hungária

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek