Több díjat is kapott az AXIÁL!

Több díjat is kapott az AXIÁL!

Kiosztották Hódmezővásárhelyen a közelgő állattenyésztési kiállítás díjait, az AXIÁL Kft.-t többel is kitüntették!

A hagyományokhoz hűen még a kiállítást megelőzően kihirdetik az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokhoz kapcsolódó termékverseny eredményeit. Idén ezúttal erre 2023. április 20-án, csütörtökön került sor, ahol az AXIÁL Kft. több termékét is díjazták.
 

1. díjat nyert technika-technológia kategóriában a „Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért 2023” pályázaton a Berthoud Sniper kamerás gyomfelismerő rendszer.

Több éves pozitív teszteredmények után, már elérhető a kamerás gyomfelismerő Berthoud Sniper opció. Alapja a Spray Tronic opció megléte. A Sniper technológiával a néhány, más gyártónál is elérhető Green on Brown (zöld a barnán) permetezés kivitelezhető, amely tulajdonképpen zöldfelület-felismerést jelent a tarlón és annak a lepermetezését foglalja magába. Ilyen irányú fejlesztéseket már a kétezres évek elején láthattunk, ugyanakkor, amiben a Sniper többet tud a többieknél, az a Green on Green (zöld a zöldön) permetezés, amellyel állományból lehet kipermetezni a gyomnövényt. A különböző algoritmusok között gyors a váltás és felhasználói szintű finomhangolást is lehetővé tesz a rendszer. Ezek a szoftverek elérhetők repcére, kukoricára, napraforgóra, búzára, szójára, ha csak a hazai vetéseket vesszük figyelembe, de elkészültek levendulára és bazsalikomra is. Az új algoritmusok, alapbeállítások viszonylag rövid időn belül előállíthatók, majd automatikus a rendszer finomhangolása.
 


 

2. díjat nyert technika-technológia kategóriában a „Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért 2023” pályázaton a HORSCH Maestro 8 CX vontatott precíziós szemenkénti vetőgép.

A háromezer literes központi műtrágyatartály mellett 70 literes soronkénti magtartályú a gép, opcióban elérhető a 800 literes központi magtartály is. A 300 literes mikrogranulátum-tartály szintén központi, így a praktikus és gyors feltöltésekkel rendkívüli módon lecsökkenthető az állásidő.

Az adagolót egyszerűre tervezték, az üzemeltetőknek azon kívül, hogy könnyed mozdulattal behelyezik a vetőtárcsákat, beállítják a vetési mélységet és a magfogó kerék mélységét, nincs más teendőjük! A vetési norma és a csoroszlyanyomás a monitoron állítható, a légáram szabályozásával minimálisra csökkenthető a duplázás, illetve a kihagyás. Jó hír, hogy az adagolóban nem kell állítani a maglesodrót.
 

Szinte minden Maestro vetőgép alapfelszerelése a hidraulikus csoroszlyanyomás-állítás, amelyet a kezelő nagyon kényelmesen, az ISOBUS terminálon keresztül állíthat be 150, illetve legfeljebb 350 kilogramm között. A HORSCH saját fejlesztésű AutoForce opciós rendszere munka közben automatikusan igazítja a csoroszlyanyomást az aktuális talajviszonyokhoz.

A műtrágyacsoroszlya lehet duplatárcsás vagy egytárcsás, utóbbit inkább kötött talajokra ajánlják. Kötött talajokon jó megoldás a RID mélységtartó-kerék, mely nem tömöríti meg nagyon a vetőbarázda falát, és a V lezárókerekek a földet szépen rá tudják nyomni a magra.

Ezenfelül az ujjas vagy a tüskés tömörítőkerekek használata a csíranövény gyökérfejlődésében segédkezik úgy, hogy a műtrágyacsoroszlya felől megtöri a vetőbarázda falát. Így a gyökér könnyebben utat talál magának a műtrágyához. A talajfertőtlenítő vagy mikrostarter-műtrágya közvetlenül a mag mellé, a vetőbarázdába kerül, így jobban, nagyobb arányban hasznosul.

A vetőgép eke után, mulcsvetéshez, továbbá kukorica, napraforgó, cukorrépa, repce, cirok, szója és egyéb babfélék szemenkénti vetéséhez is alkalmas. Erőgép igénye 150 lóerő, munkasebessége 6 és 15 km/h közötti.

Intelligens tulajdonságai: ISOBUS vezérlés, Task Controller (megbízáskezelés), Section Control (automatikus szakaszkapcsolás), Variable Rate (vetőmag és a műtrágya helyspecifikus kijuttatása), Multi Control (lehetővé teszi a vetőmag és a műtrágya egymástól független differenciált kijuttatását), Horsch Connect telemetria (mindig nyomon követhető a gép), MobileControl alkalmazás (lehetővé teszi a kiválasztott gépfunkciók kényelmes és intuitív aktiválását okostelefononról).
 


 

Elismerésben részesült a pályázaton a CLAAS VARIANT 565 RC PRO gumihevederes körbálázó HD szecskázóval, a hetedik generációs Fendt 728 Vario traktor, valamint a Landini 6RS univerzális traktor, melyek a díjat nyert megoldásokkal egyetemben láthatók lesznek a kiállításon.

 

Tanösvény állomása az AXIÁL stand

A „Termékdíj a Magyar Növénytermesztésért 2023” pályázaton a növénytermesztés input anyagok kategóriában III. díjat nyert a Pro-Feed Kft. vezette konzorcium, a Hód-Mezőgazda Tanösvény. A kiállításon debütáló Hód-Mezőgazda Tanösvény avagy határszemle típusú felnőtt továbbképzési módszer koncepciója konzorciumi együttműködés keretében valósul meg. A konzorciumban résztvevő cégek, intézmények: a Pro-Feed Kft., az AXIÁL Kft., a Phylazonit Kft., az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft., a Hód-Mezőgazda Zrt., valamint a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kara, akik gyakorló növénytermesztők számára alakítják ki az egyes állomásokat, ahol a tömegtakarmány bázis előállításának rendszerét mutatják be a termőföldtől a vályúig. A tanösvény elemei: a talaj és működése, az okszerű talajművelés, a növény és működése, a takarmány előállítás és –felhasználás. Az egyes témaköröket az érintett szakterületek elismert képviselői taglalják olyan demonstrációs elemek segítségével, mint például talajszelvény, növények, munkagépek, takarmányminták, információs táblák.
 

Látogasson el 2023. május 4-5-6. napokon Hódmezővásárhelyre, a XXX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra és térjen be az AXIÁL Kft. 2000 négyzetméteres G/913-as számú standjára!

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.
 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek