A versenyre olyan 2-5 fős csapatok jelentkezhettek, akiknek tagjai 2022-ben vagy 2023-ban végeztek, vagy jelenleg is valamely felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. Akár különböző intézmények hallgatói is alkothattak egy csapatot.
A feladat egy olyan gépcsoport tervezése volt, amely egy magajáró arató-cséplőgép egyes funkcióinak végrehajtására alkalmas. Ilyen például a kétféle termény osztályozása, az anyagáramlás zárt csatornában, a kivehető és kézzel üríthető tartályok, számlálókkal történő feleszerelés, a helyváltoztatás stb.
A verseny szakaszai: tervezés, megvalósíthatósági projektterv, funkcióvizsgálat, kivitelezés és a döntő. Az a csapat, amely minden akadályt sikeresen vett, vehetett részt a döntőben. Utóbbira a CLAAS Hungária Kft. törökszentmiklósi telephelyén került megrendezésre, ahol a már megépített géppel három gyakorlati feladatot kellett élőben teljesíteni: mobilitás feladat, aratás és fárasztóvizsgálat.
A kihívást a 6 döntős csapatból 5 teljesítette sikeresen, az abszolút győztes pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem CLAAS QUATTROplus csapata lett, akiket az AXIÁL Kft. is támogatott a felkészülés és a kivitelezés során. A csapat szakemberei: Kovács Ádám, Koloszár István, Apagyi Bence, Csepregi Tamás, Gregosits Martin. Nyereményük egy utazás és gyárlátogatás Harsewinkelbe, a CLAAS központjába, a legmodernebb kombájngyárba.
Gratulálunk!
Forrás: CLAAS Hungária Kft.