Piaci és társadalmi igényeknek megfelelő magas szintű képzés a MATE-n (+videó)

Piaci és társadalmi igényeknek megfelelő magas szintű képzés a MATE-n (+videó)

Nemrégiben a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának vendége volt Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora.

10 éven belül Közép-Európa meghatározó agráregyetemévé válna a MATE, amely február óta alapítványi formában működik. Az 5 campussal és 22 intézettel rendelkező egyetemen évente háromezren szereznek diplomát. Az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézményénél a modellváltás után már megkezdődött a modernizáció. Folyamatosan frissítik az oktatott tárgyak listáját és az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a kutatás-fejlesztésre.

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, az alapvető cél az, hogy a vidék profitáljon a fejlesztésből. Az agrárképzés egy gyakorlatorientált képzés, kifejezetten a vidéknek képez szakembereket. Magyarországon van hozzávetőleg 400.000 ember – ha ezt családokra vetítjük, akkor milliós a nagyságrend -, akik a mezőgazdaságból és az ahhoz kapcsolódó ágazatokból élnek. Számukra szakembereket, utánpótlást kell képezni és az agrárium ma már egy csúcstechnológiai ágazat, így nem mindegy, hogy milyen szintű szakemberek látják el ezeket a feladatokat.

 

Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora

 

Ez egy sokszínű, szép szakma, amivel pénzt is lehet keresni. Ez a szakma nemcsak a gumicsizma-viselésről szól, ebbe az iparágba is betört az informatika, a digitalizáció, az adatelemzés. A nagy cégek stabilizálták működésüket, így jó megélhetést tudnak biztosítani. Ez tudatosítani kell a fiatalokban és az első eredmények már látszanak is, hiszen tavalyhoz képest 20 százalékkal nőtt a jelentkezések száma.

Május közepén cégünknél is bemutatkoztak a 2021/2022. évfolyamos MATE gyakornokok. Ekkor számba vettük, hogy vállalkozásunk immáron 13 éve fogadja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábban Szent István Egyetem) Gépészmérnöki Karának hallgatóit Kooperatív Szakmai Gyakorlatra, elkötelezett támogatói vagyunk az utánpótlásnevelésnek. Az eltelt évek alatt a több mint 50 nálunk megfordult egyetemi hallgató közül a többség a mai napig az AXIÁL-nál, vagy a tulajdonosi kör valamely cégénél dolgozik. Folyamatosan fejlesztjük telephelyeinket, hogy a meglévő és jövőbeli munkavállalóink számára korszerű, vonzó munkakörnyezetet és munkafeltételeket biztosíthassunk.

 

Sok sikert, pozitív élményeket, eredményes hallgatói éveket kívánunk a fiataloknak a megújult egyetemen!

 

A teljes beszélgetést az alábbiakban nézheti vissza:

 

Kép: MATE

Forrás, videó: Hír TV YouTube csatornája

Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek