Bemutatkoztak a 2021/2022. évfolyamos MATE gyakornokok

Bemutatkoztak a 2021/2022. évfolyamos MATE gyakornokok

2021. május 19-én, szerdán a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Gépészmérnöki Karáról 5 fő Kooperatív Szakmai Gyakorlatban résztvevő hallgató látogatott el bajai telephelyünkre, akik ősztől kezdik meg 12 hetes gyakorlatukat cégünknél.

A lelkes hallgatókat Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető, Mezőfi Gábor vevőszolgálati igazgató, Hetyei Bernát gépüzletág-igazgató és Büksi János szervezetfejlesztési igazgató fogadta. A látogatás célja a bemutatkozás és a telephely megismerése volt.

 

 

A résztvevők leegyeztették, hogy a 12 hét során valamennyi üzletágnál megfordulnak majd a hallgatók, hogy megismerjék a munkakörnyezetet, a vállalati folyamatokat, az üzletági feladatokat és kollégákat. Szabó Zsolt bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy június 1-jei határidővel már főállásban megkezdi munkáját cégünknél, mint termékmenedzser asszisztens. A többi hallgatónak pedig felajánlották, hogy nyári munka keretében is szívesen látják őket, amennyiben igényt tartanak a lehetőségre.

A találkozásra az egyik hallgató külön érdekességgel is készült, egy méretarányos Rába-Steiger modellel, melyet saját maga épített és melynek eredetijét a magyar mezőgazdaság egyik ikonikus traktorjaként tartanak számon.

 

 

Vállalkozásunk immáron 13 éve fogadja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (korábban Szent István Egyetem) Gépészmérnöki Karának hallgatóit Kooperatív Szakmai Gyakorlatra. Az eltelt évek alatt a több mint 50 nálunk megfordult hallgató közül a többség a mai napig az AXIÁL-nál, vagy a tulajdonosi kör valamely cégénél dolgozik.

 

Lektorálta: Büksi János, szervezetfejlesztési igazgató

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser

Fotó: Kürti Ivett, marketingkommunikációs menedzser

Elérhető

Kapcsolódó cikkek