Az AXIÁL támogatásával sikeresen lezajlott a „Mezőgazdasági gépésztechnikusok” OSzTV országos döntője

Az AXIÁL támogatásával sikeresen lezajlott a „Mezőgazdasági gépésztechnikusok” OSzTV országos döntője

Idén a makói székhelyű Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola adott helyszínt a mezőgazdasági gépésztechnikusok országos szakmai tanulmányi versenyének. A lebonyolításban az AXIÁL is aktív szerepet vállalat.

Április 17-19. között a makói intézményben mérte össze tudását az ország 18 legjobb mezőgazdasági gépésztechnikusa. Makóra a gödöllői írásbeli fordulón keresztül vezetett az út, a három napos megmérettetésen szóbeli, elméleti és gyakorlati forduló is szerepelt. A versenynek komoly tétje volt, hiszen a 70% feletti teljesítmény elérő résztvevők automatikusan felmentést kapnak a technikusi vizsga alól.

A gyakorlati feladatsor három részfeladatból állt: fémmegmunkálás, szántás, illetve erő- és munkagép beállítás. Utóbbihoz a gépeket, 3 Landini erőgépet és SULKY műtrágyaszórót az AXIÁL biztosította. A feladat részeként fizikailag össze kellett kötni a gépeket, illetve ISOBUS-on keresztül el kellett végezni a szükséges beállításokat, mint például a műtrágyaszóró szórásszélességét is.

A verseny során Kocsmárik János kollégánk pontozóbírói szerepet töltött be.
 

Balró jobbra a sorrend: Farkas Mátl, Józsy András, Elekes Marcell Zoltán, Kocsmárik János (AXIÁL Kft.)


János beszámolója szerint jó szervezésű rendezvényen mérhették össze magas szintű tudásukat a fiatalok. Az eredményhirdetésre a harmadik napon került sor, még a dobogósok személye a budapesti Szakma Sztár Fesztivál keretében derült ki.

 

A helyezettek:


Elekes Marcell Zoltán -

Kisalföldi ASzC Vépi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, Vép

Felkészítő tanára: Pesti Barna


Farkas Máté -
Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium, Karcag

Felkészítő tanára: Simon Gyula


Józsy András –

Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Csorna

Felkészítő tanára: Festő László
 


A döntő résztvevőinek és a helyezetteknek gratulálunk!

 

Szöveg: Ruzsicsné Krascsenics Nelli, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.

Elérhető

Kapcsolódó cikkek