Aratni belvízben is kell!

Aratni belvízben is kell!

Katasztrofális időjárási körülmények között katasztrófaelhárító mezőgépekre van szükség. Az Árpád Agrár Zrt. a gumihevederes CLAAS LEXION 7600 TT kombájnban találta meg az igazit.

 

Milyen érzés egy gazdának, ha be kell tárcsázni a belvíz miatt learathatatlan, lábon tönkrement gabonát? Megszakad a szíve…

Ez nem fordulhat elő még egyszer! – határozta el Kovács György, a szentesi óriás mezőgazdasági cégcsoport növénytermesztési és állattenyésztési igazgatója, vezérigazgató-helyettese. Tavaly nyáron ugyanis az aszályos tavasz után megnyíltak az ég csatornái, átokká lett az égi áldás, átázott, mélyen felpuhult a talaj, sártengerré lett a mélyebb fekvésű terület, sőt arasznyi mélységű vízből állt ki a búza, úgy nézett ki, mintha rizsföld lenne.

Kombájnnal egyszerűen nem lehetett bemenni sok táblára, mert elsüllyedt volna. Súlyos veszteséget könyvelhettek el.

Érzékeltetésül, hogy mennyi gond és felelősség nyomja Debrecenben agrármérnöki diplomát szerzett Kovács György vállát: a kertészetben, zöldséghajtatásban Magyarország egyik legnagyobb vállalkozása 4500 hektárnyi szántón termeszt kalászosokat, olajos növényeket, kukoricát, szóját, zöldborsót, ezenkívül takarmányt 650 holstein fríz tehenének, és mintegy ötszáz hektáron szolgáltat is. Öntéstalajai vegyes minőségűek, érzékenyek, kötöttek (50-60-as kötöttségi mutató), helyenként szikesek.

 

 

Kapcsolatuk az AXIÁL-lal a cég felfutásától folyamatos: eleinte alkatrészeket vásároltak, majd komplett gépeket is. A kombájnokon kívül, amelyekre visszatérünk, van egy régi CLAAS JAGUAR 690-esük, azt már csak lucerna és gyep kaszálására használják, mert 2020-ban érkezett az új 930-as, szilázs és szenázs betakarításához. Elégedettek vele, nagy teljesítményének köszönhetően kellő időben és jó minőségben látja el a feladatát, széles spektrumban állítható a szecskamérete, és a SHREDLAGE szemroppantó megbízhatóan töri össze a kukoricaszemeket, aminek hatására jobb a takarmány hasznosítása, ez felmérhető a szarvasmarhák kondícióján. Lényeges, hogy rövid idő alatt végez, két-három nap alatt, minimális veszteséggel megtölt egy silót, optimális az erjedés.

Az AXIÁL szállította a zöldsor CLAAS LINER 1700 Twin rendképzőjét, ROLLANT széna és szalma körbálázóját, az RMH Vulcan 14 önjáró etetőkocsit, amelynek egyenletes TMR-kiosztása látványos növekedést hozott a tejtermelésben, valamint a takarmánykeverő üzemben gabonát ki- és betározó Manitou MLT 730-as rakodógépet, és a szerves trágyát kijuttató Annaburger pótkocsit.

Térjünk vissza a kombájnokhoz! A közel húszéves CLAAS LEXION 7600 TERRA TRAC gumihevederes és a hátsó kerekeit is hajtó „terepjárót”. Szeptemberben érkezett meg, háromféle vágóasztallal (kapható flexibilis vágóasztal is, szójához, repcéhez, de ilyen beszerzését nem tervezik), épp időben a kukorica és a napraforgó betakarításához.

Szükség is volt rá, mert elhúzódott a csapadékos időjárás. Vele jött Katona János bemutatópilóta, megmutatta a gép csínját-bínját, betanította az embereket a használatára.

 

 

Ragyogóan vizsgázott! – mondja ki a lényeget Kovács György. Olyan kicsi a talajnyomása, hogy szinte csak a hátsó kerék hagy nyomot, de az sem mélyet, mert széles és nagy átmérőjű. Kíméli a talajt, ami a legnagyobb érték, jelentős az ebből származó gazdasági előny. Másik fontos szempont a terménymentés: ez a gép vízben álló gabonát is simán learat, nem vész kárba a mag, sőt a szalma sem, hiszen ilyen körülmények között szecskázásra állítják be a gépet, és a kiszórt anyag hozzáadódik a talaj humusztartalmához. Egyébként, normál viszonyok esetén, szépen leteríti a szalmát a későbbi bálázáshoz.

További érv a géptípus mellett, hogy hibrid kombájnként sokkal kíméletesebben bánik a szalmával, mint a rotorosak, amelyekből gyakorlatilag törek nélkül kerül elő, ezzel viszont jobb minőségű alom jut a tehenek alá, amelyek közérzete áttételesen kihat a tejhozamra.

Miért a CLAAS-t választották, kérdem, mikor más márkánál is kapható gumihevederes kombájn? Egyrészt az AXIÁL-lal, mint gépforgalmazóval, másrészt az öreg kombájnjukkal szerzett jó tapasztalatok számítottak, de nagy súllyal esett latba Kovács György évtizedek alatt kikristályosodott véleménye, miszerint utólagos átalakítgatásnál sokkal jobb, megbízhatóbb a gyári megoldás. A vetélytársakra csak tartozékként vásárolhattak volna gumihevederes járószerkezetet, amelyet saját maguk szerelhettek volna fel, üggyel-bajjal, ez pedig így gurult le udvarukban a trélerről, teljes gyártói és kereskedői garanciával.

 

 

A 7600 TT „egyszerűen nem veszi észre”, hogy szilárd talaj helyett ingovány van alatta. Ugyanolyan sebességgel arat, ugyanakkora a területteljesítménye, mint száraz táblán, nem kényes a masina.

Persze azért nehézkesebb a munka, ha süppedős földön kell dolgozni. A kombájn büszkén robog rajta, de a terményt elszállító traktor-pótkocsi kapcsolat már nem. Enyhébb esetben mindig meg kell állni a magtartály ürítéséhez, sőt az is előfordul, hogy az aratást meg-megszakítva jár ki a gép a tábla szélén várakozó járműhöz.

Kérdésemre Kovács György elmondja, hogy nehéz olyan gépkezelőket találni, akikre nyugodtan rá lehet bízni ekkora értékű gépet és a terményt. „Az emberek itt tanulnak be nálunk.” Csúcskategóriájú kombájnon dolgozni félig már értelmiségi munka, nagyon sokat kell tanulni hozzá. Ennek jó ellentételezése a gép többféle kényelmi funkciója, a fülke komfortja és a vezetőhely átgondolt ergonómiája, nem kevésbé a megannyi automatikus funkció, amely csökkenti az ember igénybevételét.

Bizony, az idei tavasz után már nem sorozatos rossz időről beszélhetünk, hanem klímaváltozásról, amely lerontja a talajviszonyokat is. Az Árpád Agrár Zrt. idejében lépett, felkészülve a legcudarabb körülményekre, Kovács György igazgató nyugodt lélekkel, bizakodva várhatja az eljövendőket, hiszen belvízben is tud aratni.

 

Szöveg, kép: Karlovitz Kristóf

Forrás: AXIÁL Híradó 2021. évi 3. szám

Elérhető

Kapcsolódó cikkek