Az előadók közül a rendezvényen Sárközi Tamás, a Multiton Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője kapta meg először a szót. Előadásában minden bizonnyal a jelenlévő állattartók problémája közül talán a legnagyobbal, a munkaerőhiánnyal foglalkozott, és az annak megoldására tett kísérletükről számolt be.
Társaságuk 1997 óta folytat mezőgazdasági tevékenységet, jelenleg 50 főt foglalkoztatnak. Vállalkozásuk Heves megyében, a Tisza tó partján folytat szántóföldi növénytermesztést és állattenyésztést. 2001-ben vásárolták meg a sarudi szarvasmarha telepet, 350 db tehénnel és szaporulatával. Az igencsak leromlott állapotú telepen jelentős fejlesztéseket eszközöltek, és ezt a mai napig folytatják. A tejtermelés hatékonyságát és színvonalát növelték, ennek hatására javultak termelési átlagaik és gazdaságuk mutatói. Ma már 650 tehén és szaporulata napi 20 000 liter extra minőségű tejet állít elő, a laktációs tejtermelésük 12 679 liter.
Gondolhatnánk, hogy miután jelenős áldozatok árán elérték céljaikat, nincs is más dolguk, mint telepüket üzemeltetni, és az időjárás, valamit a tejpiac kiszámíthatatlanságával küzdeni. Sajnos ez közel sincs így. Sok éven át azzal szembesültek, hogy a dolgozni még tudó és akaró idősebb munkavállalók elmentek nyugdíjba, fiatalok pedig nem jöttek helyettük. Nem segítettek sem a folyamatos álláshirdetések, sem a szakiskolákban felajánlott ösztöndíjak: senki sem jelentkezett. A tanult szakmájukban elhelyezkedni akaró fiatalok többnyire saját családi vállalkozásukban dolgoztak, vagy egyszerűen nem érdekelte őket a munka, pláne akkor nem, ha az egy szarvasmarha-telepen adódik.
A Multiton Kft. állatállományának ellátásához hozzávetőlegesen 26 főre van szükség. A kialakult létszámhiány azonban már veszélyeztette az időközben a magyar tejtermelési szakma élvonala felé törekvő telep működését.
Kép: Sárközi Tamás, ügyvezető / Multiton Kft.
Először helyi vagy környékbeli dolgozókat próbáltak alkalmazni, eredménytelenül. Probléma volt a szakképzetlenség, a felelőtlenség, a pontatlan munkavégzés.
Kényszermegoldásként egy olyan eszközhöz nyúltak, amit szakmai cikkekben már olvastak, internetes videókban már láttak: indiai vendégmunkások alkalmazásán kezdtek el gondolkodni. Felkerestek egy olyan Magyarországon működő tejgazdaságot, ahol akkor már alkalmaztak indiai munkásokat. Kapcsolatba léptek az egyik ottani indiai fiatalemberrel, aki készségesen segített nekik, és szervezett is Magyarországon dolgozni akaró indiaiakat.
Egy ideig még moralizáltak azon, szabad-e külföldi munkavállalókat alkalmazni, de mivel magyar munkavállalók nem voltak, így elindították a programot. Törvényesen, szabályosan, minden papírt és igazolást beszerezve. Elmondható, hogy ez a folyamat meglehetősen terjedelmes és bürokratikus volt.
A 2015-ben érkezett színes turbános indiai vendégmunkások nem kis feltűnést keltettek a heves megyei kicsiny faluban. Talán nem a legjobb időben érkeztek, figyelembe véve az Európában kialakuló menetkültválságot, de ők nem háború elől menekültek, hanem valóban dolgozni jöttek hazánkba, jobb megélhetést keresve. Nem volt egyszerű elfogadtatni őket a hazai lakossággal, sőt, előfordult az is, hogy a helyiek tojással, sárral dobálták meg az indiaiaknak bérelt házat, illetve az élelmiszerboltban inzultálták őket. Végül már a helyi sajtó is kereste a cégvezetőket a helyi „migránsproblémáról” kérdezve.
Természetesen minden csoda három napig tart, és ahogy a helyiek megismerték a vendégmunkásokat, úgy múltak el ellenérzéseik. Mindenki számára kiderült, az indiaiak is olyan emberek, mint mi mindannyian, csodát nem tesznek, de itt vannak, és elvégzik a rájuk bízott feladatokat. A munkaminőség biztosítása érdekében őket is felügyelni kell, szerencsére nincs velük sok probléma. Sárközi Tamás előadásában kiemelte az indiai vendégmunkások tisztelettudását, s a jóindulatukat. Átlagosan másfél évet töltenek Magyarországon egyhuzamban, majd néhány hónap után visszajönnek. Bérezésük nem tér el a magyar munkavállalókéról.
Saját kerékpárjaikkal járnak dolgozni. Vannak közöttük mezőgazdasági végzettségűek, vannak, akik otthon is gazdálkodtak, de akad kereskedelmi végzettségű is. Mindannyian beszélik a kommunikációhoz elengedhetetlen, legalább alapszintű angolt, de már igyekeznek magyarul is megszólalni.
Ezeken felül miért jó alkalmazni őket? Sárközi Tamás szerint többek között azért, mert ők érthető okokból kifolyólag nem tudják egyik napról a másikra itt hagyni a munkát, mint amit sajnos nem egy magyar munkavállalónál már megéltek a Multiton Kft.-nél.
Az indiaiak munkába állítása nem volt egyszerű, de a Heves megyei cégnél a munkaerőhiányra már nem láttak más megoldást. Elmondható, hogy mostanra már nélkülözhetetlenné váltak a telep működése szempontjából, s a Multiton Kft. vezetősége nem is lát más, vagy jobb megoldást.
Kép: Sárközi Tamás, ügyvezető / Multiton Kft.
Hasonló tapasztalatokról számolt be az AXIÁL Gyakorlati Akadémia második előadója, Dr. Varga Gábor, a Hegykői Mg. Zrt. vezetője. A szakember az ország „másik végét” képviselte, hiszen cégük a Soproni régióban, közvetlenül az osztrák határ mellett működik. 1700 Holstein fríz szarvasmarhát tartanak, ennek fele tehén, másik fele a nőivarú szaporulatból az utánpótlás.
Ahogy Dr. Varga Gábor fogalmazott, Nyugat-Magyarországon a telepek működtetését egyre inkább meghatározza a munkaerő kérdése, azaz: Ki fog dolgozni a tehénnel? Még a jó és korszerű, légkondis gépekre csak-csak találni lehet embert, de olyat, aki az állatokkal szívesen foglalkozna, már bizony szinte lehetetlen küldetésnek bizonyul.
Ahogy Varga úr elmondta, ő 1985-86-ban végzett az Állatorvosi Egyetemen, azóta követi nyomon a munkaerő alakulásának a történetét az állattartásban. 1990-től, aki tudott, elment Ausztriába dolgozni. Ott már akkoriban is megfigyelhető volt, hogy a mezőgazdaságban – főleg a kézimunkaigényes ágazatokban – török, illetve egyéb keletről jött vendégmunkások látták el a munkát, ott sem lehetett helyi munkaerőt találni az ilyen jellegű munkákra.
10-15 éve elkezdett ez a folyamat hazánkba is átgyűrűzni. A Hegykői Mg. Zrt. is folyamatosan hirdette a szabad álláshelyeket a helyi újságokban, s lépett fel tevékenyen a helyi szakközépiskolákban. Akadt is jelentkező, de általános elkötelezettségüket meglehetősen jól mutatja, hogy első kérdésük az volt, hogy mennyit kapnak majd a munkáért, s nem az, hogy mit kellene csinálni. Az sem volt bíztató jel, hogy 10 jelentkezőből 9 korábban még nem látott tehenet közelről. Így nem is csoda, hogy mikor meglátták az 5-6 mázsás állatokat, a tíz jelentkezőből hat már vissza is mondta a munkát. A maradék négy meg lement a fejőházba, ahol az állatok bőgtek meg rúgtak egyet, és a tíz jelentkezőből egy sem maradt.
Próbálkoztak erdélyi, ukrajnai munkavállalókkal. Egy-kettő jelentkező jött is, talpraesett is voltak, de ők nagyon rövid időn belül az osztrákoknál vagy még nyugatabbra kötöttek ki.
Ahogy Dr. Varga Gábor elmesélte, gondolatban eljátszott a robotos fejés bevezetésével, és kért is árajánlatot a rendszerre. Végül azonban be kellett látnia, hogy ehhez a rendszerhez teljesen új fejőházat kellene építtetni, mivel az övék nemcsak, hogy nem alkalmas az egyedi fejőgépek alkalmazásához, de át sem alakítható.
Kép: Steinhauser Tamás, marketingmenedzser / AXIÁL Kft.
Ekkor jutottak el ők is az indiai vendégmunkások alkalmazásának gondolatához. Olyan földrajzi területről és népcsoportból szándékoztak munkásokat meghívni, akiknek a jövedelme és a Magyarországon elérhető bérek között nagyon nagy a különbség. Gondoljunk csak bele, az osztrák és magyar bérek között 10-12 szeres különbség van! Indiában olyan alacsonyak a keresetek, hogy az indiai és magyar kereset közötti arány nagyjából megfelel a magyar-osztrák aránynak. Az itteni bér már komoly csábítás az ottani embereknek.
A makrogazdasági környezet is kedvezett, a magyar-indiai kapcsolatok erősödtek, Dr. Varga Gábor példaként említette, hogy a miniszterelnök úr átadta a Magyarországon az egyik legnagyobb, teljesen indiai tulajdonú gumigyárat. Ezzel egy év alatt a magyar-indiai kereskedelmi kapcsolatok volumene közel duplájára nőtt.
Természetesen a Hegykői Mg. Zrt. vezetőségének jól körül határolt elvárásai voltak az indiai vendégmunkásokkal kapcsolatban. A legfontosabb az volt, hogy akarjanak tehénnel dolgozni, s hogy szívesen, ne csak és kizárólag a pénzért végezzék ezt a feladatot. Olyanok kellettek, akik tudnak angolul, mert csak így tudnak velük a munkaadók kommunikálni. Ne féljenek a gépektől, mert a Hegykői Mg. Zrt.-nél is egyre jobban gépesítenek, követve a kor kihívásait. Fontos volt, hogy ne féljenek a digitalizációtól. Szerencsére nem csak nem félnek a számítógépektől, az okostelefontól, hanem mindegyikőjüknek van is, és mindannyian tökéletesen kezelték már akkor ezeket az eszközöket, amikor Magyarországra jöttek.
Nagyon fontos az ő elvárásaikat is ismerni, hiszen csak így működhet jól a közös munka. Először is, megfelelő fizetést várnak el. Azt a bért nekik is meg kell adni, amit a magyaroknak, hiszen ők nagyon is tisztában vannak az itteni viszonyokkal. Ennek megfelelően a bérük – attól függően, hogy mennyit dolgoznak, mennyi túlórát végeznek – nettó két-háromszázezer forint.
Megfelelő lakhatást kell nyújtani, jól felszerelt, tiszta házat. Igény szerint jó közlekedési lehetőséget kell biztosítani, ami lehet bicikli is, ha közel van a telep, de nagyobb távolságok esetén el kell gondolkodni az autó vagy busz bérlésén.
Nagyon fontos, hogy rendelkezésre álljon az internetkapcsolat, hiszen így tudnak az otthon maradottakkal kommunikálni. Kellenek boltok, és mindenképpen biztosítani kell a bankolás lehetőségét. Ez utóbbi kiemelt fontosságú számukra, mert bérüket nem felélik, hanem a legnagyobb részét haza utalják.
Kép: Sárközi Tamás, ügyvezető / Multiton Kft.
A feltételek, a körülmények megteremtésével, az indiai munkavállalók alkalmazásának, papírjainak beszerzésével teljes egészében Varga Gábor fia foglalkozik. Eredetileg 5-6 hónap kellett a teljes folyamat lebonyolításához, de mostanában már, az indiai és a magyar hatóságoknál is kialakított jó kapcsolatrendszernek köszönhetően, akár rövidebb is lehet az ehhez szükséges idő.
Az előadásból azért az is kiderült, hogy a vendégmunkások betanítása nem ment nagyon könnyen. Válasz is van a miértre: Magyarországon minden más, mint Indiában. Folyamatos odafigyelést, ellenőrzést, tanítást igényelt, hogy az indiaiak a hegykőieknek megfelelő módon lássák el munkájukat. Mégis, az volt a legfontosabb, hogy ők akartak, s akarnak most is dolgozni.
Varga Gábor érdekességként még elmesélte, hogy az indiaiak egyike-másika érkezésükkor turbános volt, fél év elteltével azonban mindegyikük európai ruhát, európai frizurát hord. A faluban nagyon udvariasan viselkednek, mindenkinek előre köszönnek, s nem volt semmilyen atrocitásuk a magyarokkal. Mindenképpen csoportosan kell alkalmazni őket, így egymást segítik, tanítják, nincs közöttük vetélkedés. Persze le kell szögezni, hogy nem mindegyik indiai munkavállaló főnyeremény, de összességében bizton kijelenthető, hogy kedvező tapasztalatokat szereztek Hegykőn velük kapcsolatban.
Varga úr egy analógiával zárta gondolatait: az állattenyésztésnek ugyanúgy szüksége van a jó munkásra, mint egy gépnek a jó szervizre. Az indiai munkások ugyan több törődést, odafigyelést és időt igényelnek, mint a magyarok, de végül odafigyelve, alaposan, lelkesen végzik el feladataikat. Ráadásul tényleg odafigyelnek az állatok igényeire, ami a tejtermelésben alapvető fontosságú.
További információt a VII. AXIÁL Gyakorlati Akadémiáról IDE és IDE kattintva kaphat!
Szerző: Vas Magdolna, marketingmenedzser / AXIÁL Kft.