Cookie / süti kezelés
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a axial.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Tudjon meg többet…
Rendben
Nem fogadom el
2018-10-01 16:25:07

Takarmány: földtől az etetőig

Apaj, ma a Szomor Farm, a Kiskunsági Állami Gazdaság területe volt, a privatizáció idején egy angol céghez került, amely nem sokat tett hozzá. Növénytermesztési ágazata, „másodprivatizációval” került Szomor Dezsőhöz, akivel nemrég riportot készítettünk.

Szomor Dezsőhöz már akkor elkötelezte magát az őshonos állatfajok iránt, hogy megőrizze őket a jövő generációknak. A vágóhídról megmentett szürke marhákkal kezdte, az ország utolsó kétszázas mangalica állományából pedig hatvanat sikerült beszereznie. Ezeket Tóth Péternek adta át, aki ma a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke.

Elsőként a néhány százas szürke marha gulyának keresett életteret, gondolván, hogy a nemzeti parki területeken otthonra lel ez a „félvad” állat. Úgy vélte a kölcsönösen előnyös felállásban mindkét fél megtalálja számítását, az állatok hasznosítani tudják a természetvédelmi területeket, miközben értékes húst adnak. „Területeink döntő többsége bérlemény” – magyarázta Miklay Gábor gazdaságvezető. Olyan gazdálkodási modell felállítását kezdték meg a természetvédelmi területeken, amely nemcsak fenntartható, hanem természetkímélő is. A biodiverzitás megőrzése mellett nem lehet megfeledkezni a gazdaságosságról sem, hogy finanszírozható legyen a vállalt misszió. „Ha meglátunk egy túzokot a táblában, nem dolgozunk tovább, inkább levonulunk” – mutatott rá a szakember, hogy náluk nem a nyereség a fő szempont. A túzok szent állatuk, s mióta megvetették lábukat Apajon, megkétszereződött az állománya. Persze ez a nemzeti parkkal végzett közös munka eredménye.

 

 

Sokan úgy tekintenek erre a vállalkozásra, hogy nagy terület, sok hektár, az pedig már jelentős földalapú támogatás, biztosan jól élnek. Nekik viszont a természetvédelem elsődleges, a második a fajták megőrzése, hogy a későbbi nemesítés kiindulási alapjai lehessenek. Egy szürke marha talán nem a legjobb húsformát adja, de megél sáson, kákán. Több mint háromezer szürke marha tartja karban az apaji pusztaságot, amit 800 bivaly, 1500 mangalica, félezer racka, s néhány ezer őshonos baromfi egészíti ki. Két halastavat, összesen 450 hektár vízfelületet hoztak létre abból a megfontolásból, hogy a felső-kiskunsági szikes pusztára – régebben a Duna árterülete volt – vissza tudják varázsolni a biológiai sokszínűséget, a vízzel együtt. Visszatért az élet a pusztába, gém- és kócsagtelepek alakultak ki. A két tó között több, mint 400 hektárnyi legelő fekszik, s az őszi és téli lehalászások ideje egybeesik a madárvonulásokkal. A tavakból leengedett víz nem a csatornákban folyik el, hanem kikerül a legelőre, az így kialakult tocsogók kiváló pihenő és táplálkozó helyei a madaraknak. El is nyerték a Ramsari Egyezmény alapján a vizes élőhely besorolást.

„Lehet támogatni az őshonos állatok tartását, de az fogja megmenteni, ha gazdasági oldalról újra kereslet lesz rájuk” – húzta alá Miklay Gábor, hogy piac- és versenyképes terméket kell előállítani. Őshonos állatokat tartani nem profitorientált vállalkozás, éppen ezért szeretnénk növelni a feldolgozottság fokát, s ezzel magasabb termelési értéket elérni. Létrehozták a vágóhidat és saját húsüzemüket. Ha a piacnak lesz igénye, akkor fenntartható az állomány. A szakember véleménye szerint nem a támogatást kell növelni, hanem piacot szerezni. Meg kell ismertetni az emberekkel, milyen is a nemzeti parkban, bioterületeken nevelt, illatos réti füveket fogyasztó állat húsa. Ehhez pedig marketingre van szükség.

A mintegy ötezer hektáros nemzeti parki területet közel 700 hektár szántó egészíti ki. Ez viszont nem elegendő a saját állatállomány ellátásához, ezért évente jelentős mennyiségű takarmányt vásárolnak. A másik gond, amivel szembe kell nézniük, a munkaerő hiánya: nagyon fontos a technológiai műveletek gépesítése.

Bár az AXIÁL-lal hosszú évekre visszanyúló kapcsolatot ápolnak, egy-egy beruházás előtt felmérik a kínálatot. A megvásárolandó gépen túl sokan nyom a latba a stabil szervizháttér és az elérhető távolság, így az eszközparkjuk döntő többsége az AXIÁL-tól származik. „Rakodógépből azért is döntöttünk a Manitou mellett, mert a közelükben lakó szervizes szakember kiváló felkészültségű” – tette hozzá a gazdaságvezető.

Fontos szempont az eszköz használhatósága, ezt követi az ár, de legalább ennyire fontos az alkatrészellátás és a szervizháttér. „Megvehetünk egy gépet féláron, de mit sem ér, ha hónapokat várunk a szerelőre” – jegyezte meg, hogy legdrágább az álló eszköz.

 

 

Ha egy probléma megoldására keresnek megoldást, elsőként az AXIÁL-lal veszik fel a kapcsolatot. Így történt a Supertino CA 40 kaszáló-rendfelszedő-takarmánykiosztó géppel is. Szerették volna minél jobban függetleníteni magukat az élő munkaerőtől. Korábban kivonult a háromméteres vontatott kaszájuk a lucernába, majd levágott egy csíkot. Nehéz volt meghatározni a mennyiséget, így vagy kevés vagy sok lett. Bejött a traktor, felakasztottak rá egy kis pótkocsit, villával feldobálták a lekaszált lucernát, s elindultak a telepre, hogy az állatoknak takarmányt adjanak. „Erre a feladatra kerestem egy olyan eszközt, amely egymagában megoldja a feladatot.” A legkisebbet vásárolták meg, működtetéséhez elegendő egy 50 lóerős traktor. A mai állatlétszámukhoz éppen megfelel, ám ha mégis nőne az állomány, legfeljebb kettőt fordul a gép. Azért sem vásárolnának nagyobbat, mert a telep kialakítása miatt azzal már nehezebben tudnának mozogni.

Amit a Supertino CA 40 levág, azt azonnal fel is szedi, így a gépkezelő látja a mennyiséget, s össze tudja vetni az előző napi adaggal, majd beszállítja és ki is osztja. Ehhez persze be kell tartani az „egy gép, egy pilóta” elvet.

Ma már két Supertino VM 2-16 takarmánykeverő-kiosztó kocsijuk van, amelyeket szalmabontó és szalmafúvó szerkezettel láttak el. Néhány évvel ezelőtt vették az elsőt, azon még olyan adapter is van, amely a cukorrépát vagy a burgonyát felaprítja, majd bejuttatja a keverő részbe. A második eszköz tartalékként áll a szín alatt, bármi történik, nem lehet várni két napot, míg megérkezik a szerelő. Az állatok nagyon érzékenyek a takarmány mennyiségére és összetételére. „Télen silót adunk nekik egy kis dara kiegészítéssel” – avatott be Miklay Gábor. Korábban pótkocsin kivitték a takarmányt, s a silót levillázták a vályúba, majd visszafordultak a daráért, és rászórták a silóra. Egyrészt sok kézimunkát igényelt a folyamat, másrészt nem lett homogén a takarmány, a legerősebb állat félrelökte a gyengébbeket, s felette előlük. A Supertinoval viszont egységes, homogén takarmányt lehet kijuttatni, s nem tudja az erősebb kienni belőle a darát. Idén ez már meglátszott az állatok kondícióján.

Mivel alacsony építésű az aszfaltra tervezett etetőgépük, a telepen bekeverik vel a takarmányt, majd pótkocsira teszik, s úgy juttatják el a távolabbi, nehezebben megközelíthető helyszínekre.

A takarmánykeverő-kiosztó kocsi hiba nélkül, kiválóan működik, annak is köszönhetően, hogy a Szomor Farmon igyekeznek nagy figyelmet fordítani az eszközeik karbantartására. Az AXIÁL-nak is az elégedett partner hozza a legnagyobb nyereséget.

 

Szöveg: Viniczai Sándor, szakújságíró

Kép: Angeli Gyuláné

Forrás: Axiál Híradó 2018. szeptember 16-17. oldal