Mindig lehet rájuk számítani!

Mindig lehet rájuk számítani!

A CLAAS QUADRANT nagykocka-bálázókra esküsznek. „Addig hajtjuk, őket, amíg csak el nem nyűjük.” Első gépüket 180 ezer bála után küldték tartalékállományba. A harmadik, a CLAAS QUADRANT 5300 RC is remekül vizsgázott, és mát túl van a hatezredik báláján.


Mintha időutazáson járnánk Ráckeresztúr-Lászlópusztán, a Prograg-Agrárcentrum Kft. állattartó telepén. Két letűnt korszak, gróf Dreher Antal uradalmi majorságának, valamint a szocialista mintagazdaság idejének jellegzetes, ám mára eléggé lelakott épületei és a családi vállalkozás 21. századi modern beruházásai működnek békésen egymás mellett.

Ami a múltból még kifogástalanul állja az idő próbáját, az Auguszta életnagyságú bronzszobra. A magyar tarka tejrekorder 1915 és 1926 között élt a majorságban, 1975-ben kapott emlékművet. A magyar tarkákat azóta felváltották a Holstein-frízek, ám Auguszta maradt a telep ékessége.

Itt találkozunk Bodó Ágoston ügyvezető igazgatóval. Bár a Covid19-járvány második hullámában vagyunk, nem tart az idegenek látogatásától. Az itteniek ugyanis úgy vélik – bár nincs rá tudományos igazolás –, hogy mivel a szarvasmarha-telepeken mindig is jelen volt a koronavírus teheneket megbetegítő mutációja, így az itt dolgozókban kialakulhatott valamilyen védettség ellene.

„A telep az MTA mintagazdasága volt, ám a rendszerváltás után, mint minden gazdaságot, ezt is amortizálták. Így a 2005-ös privatizáció során egy eléggé leharcolt telephez jutottunk. Villamosmérnök nagybátyámnak jól menő építőipari vállalkozása volt, ahol villamossági szakemberként dolgoztam én is. Ennek profitjából, befektetésként vásárolta, ráadásul mindig is vágyott arra – akárcsak én –, hogy állatokkal foglalkozzon.”

Bodó Ágoston csak később, 2012-ben szállt be a cég vezetésébe. „Jobbnak láttuk, ha a családban van az irányítás.” Ekkor kezdték el az építkezést, „Éreztük, fejleszteni kell. Az idő megy, az épületek állaga romlik, a technológia ősrégi.” Sikeres pályázataik révén korszerű istállók épültek, hat évvel ezelőtt elkészült a 2x28 állásos paralel fejőház is. „Kiválóan működik, de ha még egyszer pályáznánk, akkor már robottechnológiát alkalmaznánk. Most a járvány idején nincs munkaerőhiány, de volt idő, amikor erős fejfájást okozott, miként oldjuk meg a fejést. Egy AXIÁL-konferencián hallottunk először indiai munkavállalók foglalkoztatásáról, innen jött az ihlet – két éve már nálunk is 12 indiai kolléga dolgozik a fejőházban.

 

 

Az induláskori nyolcszázas szarvasmarha-állományt felfejlesztették 1300-ra, ebből 1100-at fejnek, 200 ellés előtt „szárazon áll”. A napi tejtermelésből 30 ezer litert a Tolnatej visz el, 10 ezret pedig ők dolgoznak fel. A több lábon állás és a hozzáadottérték-teremtés jegyében ugyanis 2015 óta saját tejfeldolgozó üzemet is működtetnek. „A teljes mennyiség feldolgozására is képesek lennénk, de a piacépítésben még nem tartunk ott. Az árversenybe nem tudunk beszállni, e helyett különböző prémium készítményekkel igyekszünk meghódítani a vásárlókat. A Martontej-termékek igazoltan GMO-, tartósítószer- és adalékanyag-mentesek, egyszerűen megfogalmazva: tejből vannak.”

Mindezeken túl 1500 hektáron gazdálkodnak, hogy előállítsák állataik számára a tömegtakarmány-bázist. Búzát is termesztenek élelmiszer-ipari minőségben Minden, ami egy ekkora földterület megműveléséhez kell – „a pályázati lehetőségek meglovagolása által” –, rendelkezésükre áll. Ezt magunk is láttuk a cég Martonvásár-erdőháti gépállomásán, ahol a CLAAS QUADRANT nagykocka-bálázókról kérdeztük az ügyvezető igazgatót.

 

 

Mi alapján választották ki az elsőt? Azt még megörököltem, de ha az ember maga is jó tapasztalatokat szerez egy gépről, akkor kitart mellette, arra esküszik. Ezek a bálázók elnyűhetetlenek! Az első CLAAS QUADRANT 2200-esünk 180 ezer bálát készített. Most már félreállítottuk – mutatja a fedett gépszínben –, alkatrészül szolgál majd az újaknak. A megnövekedett állatállomány miatt jelenleg már két CLAAS QUADRANT-ot használunk, a legújabbat, az 5300 RC-t idén vettük. Nagyon jól vizsgázott ez is, már hatezer bálát megcsináltunk vele. Rendkívül gyorsan lehet velük dolgozni, persze ehhez jó rendeket kell vágni.” A hatékonyság kiemelt tényező, hiszen évente 4-5 ezer tonna szalmát dolgoznak fel. Szalma–trágya barterben vannak a környékbeli gazdálkodókkal, az ő szalmájukat is a CLAAS QUADRANT-jaik bálázzák.

A másik fontos szempont, hogy „az AXIÁL-nak nagyon komoly alkatrész- és szervizszolgáltatása van. Ha a betakarítás kellős közepén valamilyen műszaki probléma adódik, 24 órán belül orvosolni kell, ők erre készen állnak”.

 

 

Miért a nagy kockabálát szeretik az állattartók? „Több praktikus oka is van: például szépen egymásra lehet őket rakni, könnyű a deponálásuk és a kezelésük, egy rakodógép egyszerre három-négy bálát is tud mozgatni, egyszerű szétbontani és kiszórni. Külön előny, hogy jóval kevesebb madzag – amely a kibontás után veszélyes hulladék – kell hozzá, mint a körbálához.”

Bodó Ágoston nemcsak együtt él, hanem együtt is rezdül a gazdaságukkal. „Amikor egy egészen más világból ide kerültem, rögtön beiratkoztam egy mezőgazdasági technikumba, majd sorra elvégeztem az iskola által nyújtott összes tanfolyamot. Közben a kollégáktól is szívtam magamba a tudást.” Ma már olyan tudományos kérdések is foglalkoztatják, mint a takarmányozás és az állati-emberi egészség közötti összefüggések, vagy az állattartás és tejtermelés globális aspektusai. „Nem etetünk szóját, mert ez az első számú GMO-forrás. Helyette lenmagot használunk, amely nemcsak kiváló energia- és fehérjeforrás, hanem olyan összetevőket tartalmaz – például omega3 telítetlen zsírsavakat –, amelyek pozitívan hatnak mind az állat, mind a húsát-tejét fogyasztó ember egészségére. Ezt magunk is megtapasztaltuk szarvasmarháink egészségében, szaporodásbiológiájuk és tejtermelési szintjük nagy mértékű javulásában. Utóbbi napi 10 ezer literrel nőtt. A laborvizsgálatok azt is kimutatták, hogy ezzel a takarmányozással jóval kevesebb metángázt bocsátanak ki a kérődzők.

A módszer elterjesztésére létrejött Globe Bleu Blanc Coeur szövetséget a francia állam és az ENSZ is támogatja. Már több mint 35 országban van jelen, Magyarországról a Vitafort és Noack takarmánycégek mellett a Prograg-Agrárcentrum is a tagja. „Így adódott az a kézenfekvő ötlet, hogy próbáljuk idehaza újra meghonosítani a lenmagtermesztést. A Vitafort már megkereste a gazdálkodókat, hogy ki hajlandó földterülettel beszállni, a többi teendőt magára vállalta. Mi is jelentkeztünk a projektre, jövőre kísérletképpen 50 hektáron vetjük. Évek múlva akár komoly üzletág is lehet.”

 

 

További tervek? „A precíziós növénytermesztés vívmányainak alkalmazása. A precíziós állattartásban a különböző előrejelző rendszerekkel, gyomorkapszulás információszerzéssel már jóval előrébb tartunk.” Jelenleg a Szent István Egyetemmel közösen azt kutatják, miként lehet a megszülető borjú egyetlen szőrszálának DNS-vizsgálatával megtudni, hordozza-e a tejtermelésben hasznos, értékes genetikai jellemzőket, és amelyek alapján kiválaszthatók azok az egyedek is, amelyek laktózérzékenyek által is fogyasztható tejet termelnek majd. „De az állatjóléti fejlesztések is fontosak számunkra” – teszi hozzá.

Bodó Ágoston Budapesten él a családjával, fiuk egyetemista, lányuk gimnazista. Az az igazi kikapcsolódás számára, amikor a Somló-hegyen, ahol egykor déd- és nagyapja vincellér volt, szőlész-borászkodhat. A hagyományos helyi fajtákat – juhfark, hárslevelű, tramini – termeszti 0,4 hektáron. „És chardonnay-t, mert azt meg nagyon szeretem.”

 

Szöveg: Popovics Gizella, újságíró

Kép: Sóki Tamás

Forrás: AXIÁL Híradó 2021. évi 1. szám

 


 

2021-től új kezelőterminállal – CEMIS 700

Az elegáns, fekete, ergonmikus kialakítás, sima, könnyen tisztítható felületek és háttérvilágítással ellátott nyomógombok jellemzik az új eszközt.

A 7 colos, nagy kontrasztú, színes, érintőképernyős kijelző automatikus nappali / éjszakai színséma váltást is kínál. A kamerabemenet képes akár két kamera valós idejű képeinek megjelenítésére is, amelyek képei között egyetlen gombnyomással vagy automatikusan lépkedhetünk. Ez áttekinthető képet ad a kezelőnek a gépről vagy a gép mögötti területről.

A nyelv és a képernyő fényereje mellett a beállítások menü lehetővé teszi a kezelő számára az integrált hangszóró hangerejének egyéni beállítását is (információs és figyelmeztető hangok). Az IP 65 védettség szintet szintén tudja.

 

Szöveg: László Attila, termékmenedzser

Kép: CLAAS

Forrás: AXIÁL Híradó 2021. évi 1. szám

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek