Megint ugyanezt választanám!

Megint ugyanezt választanám!

Ha állhatatosan kitart egy gazda valamelyik kulcsfontosságú gépének márkája mellett, az többet mond bármilyen dicshimnusznál, hiszen saját és családja megélhetése múlik rajta. Vízi Márton a Monosem vetőgépek híve.

Megnyerő az első benyomás: két nagy kutya üdvözöl fogadóbizottságként, majd Vízi Márton bevezet az épületbe, ahol agancs-trófeái díszítik a falat. Akármennyi a gép az udvaron, természetközeli szellemiséget érezni. Sárvárhoz közel, Hegyfalu határában, a volt téesz-telepen vagyunk, amelynek egy része Víziék családi gazdaságáé lett. Igazából mikrovállalkozás ez, a családfőn kívül felesége és két alkalmazott adja a munkaerőt – holtidényben sok, nyáron kissé kevés, kacsint a gazda.

Ötszáz hektárjukat a rendszerváltás után szedték össze, méghozzá szerencsésen: jellemzően barna erdei talajú, helyenként homokos vagy kötöttebb, 25-30 aranykoronás földjeik csaknem mindegyike három kilométer sugarú körön belül helyezkedik el, mindössze 15 hektár van messzebb, 13 kilométernyire. Kevés idő és gázolaj megy el vonulgatásra, részben ennek köszönhető, hogy kijönnek ilyen karcsú csapattal.

Állatot nem tartanak, kizárólag a szokásos szántóföldi növényeket termesztik, őszi káposztarepcét, búzát, tavaszi árpát, napraforgót és kukoricát. Ezeket vetésforgóban váltogatják, de a támogatások elnyerése céljából a terület mintegy öt százalékát, 25 hektárt ugarolják. Betakarítás és értékesíts között 3500 tonna kapacitású két silójukban tárolják a terményt.

 

 

Ebből már kiderül, hogy mennyit kell évente, ősszel, illetve tavasszal vetni. Kétféle vetőgépet használnak, a Monosem mellett van egy másik, AXIÁL által forgalmazott is. Az előbbit, e cikk főszereplőjét, csak napraforgó és kukorica vetésére használják, tehát ősszel pihentetik, tavasszal körülbelül 15 napig, négyszáz hektáron veszik igénybe.

Miért Monosem? Mert korábban is a precíziós vetésre szakosodott, termékeit nyolcvan országba exportáló francia cég hatsoros NG Plus típusa dolgozott Víziéknél, és kilenc év alatt a legjobb tapasztalatokat szerezték, maximálisan elégedettek voltak vele. De akkor miért cserélték le? Mert modernebbet szerettek volna, többek között egy speciális szempont miatt. Az osztott pályás autóúttá kiépített 86-os eldarabolta tábláikat, néhány szabálytalan alakú lett, például háromszögletes, ezért vetéskor soronként kell szakaszolni. A korábbi Monosemen ehhez mindig ki kellett ugrani a fülkéből, és az egyes vetőkocsik hajtóláncának le-, illetve felszerelésével zárni. Ez macerás, időigényes volt.

 

 

Vízi Márton persze körülnézett a piacon, járt kiállításokra, de úgy találta, hogy a bevált márka ár/érték-aránya a legjobb, és a problémájukat megoldva az új Monosem NG Plus már automatikusan, GPS-vezérléssel működik, mindegyik vetőkocsijának a többitől független az elektromos hajtása, folyamatos, gyors vele a munka. Még e témánál maradva: a családi gazdaság mostanában rakja le precíziós földművelés alapjait, valamennyi traktorjukban van 2-3 centiméteres pontossággal irányító automatikus kormányzás, GPS segítségével vetnek, permeteznek, szórják ki a műtrágyát, de a hozamtérképezés és a terület változó adottságain alapuló menedzselés még hátra van.

Tehát minden fejtörés, többmenetes tárgyalás nélkül, a régi beszámíttatásával egyszerűen megrendelték az új vetőgépet. Specifikációja: hatsoros, egy nagy, 980 literes műtrágya-, három negyven literes granulátum- és hat 25 literes vetőmag-tartály, hat Monoshox vetőelem, csillagkerekes szárterelők, a magokat jól a talajba nyomó Pro kerekek, a csávázóanyag porát talajszintre levezető deflektor-gégecső, és vonuláshoz 3,60 méterre, teleszkóposan összehúzható váz. Tavaly áprilisban, épp idény előtt, át is vették. Különösebb betanításra nem volt szükség, az AXIÁL szakembere egy-két óra alatt elmagyarázta a különbségeket, tudnivalókat.

A Monosem NG Plus munkaszélessége 4,5 méter, munkasebessége 11 km/óra. A valós területteljesítmény kisebb az ezekből számíthatónál, nyolc-kilenc órás műszakokkal egy nap alatt 25-30 hektárral végeznek, mert időbe kerül big-bag zsákból feltöltögetni a műtrágya-tartályt. Megpakolva harminc mázsás a hátsó hárompontos függesztésre kapcsolódó vetőgép, de jó közel van a súlypontja a traktorhoz, egyáltalán nem okoz nehézséget vezetni, és ügyesen lehet forgolódni az ilyen-olyan alakú táblák csücskeiben. Simán elviszi a 130 lóerős kis Fendt.

Nagyon jó lett a kelés, mondja elégedetten Vízi Márton. Pontosan rakja le a gép a szemeket, kukoricához, amelyből 80 ezer szem (18-20 kg) kerül egy hektárra, 17 centire állították a távközt, és ténylegesen 15-19 közé jött ki, napraforgót (60.000 szem, 4 kg/ha) 22 centiméterenként vetnek. Legközelebb is a Monosemet választanám! – jelenti ki nyomatékosan a gazda, miközben örömmel mutogatja az egy szezont már végig dolgozott, mégis újszerűen csillogó vetőgép részleteit.

A vállalkozás egyébként is sok szállal kötődik az AXIÁL-hoz, gépeik 98 százalékát Bajáról vették, köztük hat Fendt traktort (130-300 lóerő), Monosem sorközművelőt, két CLAAS LEXION kombájnt, HORSCH vetőgépet és kultivátort, valamint nemsokára érkező permetezőt, végül két Manitou rakodógépet. A motoros gépek mindegyikére kötöttek átalánydíjas karbantartási szerződést. Eddig sem volt messze az AXIÁL szombathelyi telephelye, de mióta megnyílt Sárváron az új, már a szomszédban vannak. Jó szomszédság pedig aranyat ér!

 

 

Fotó: Makrai Tamás

Szöveg: Karlovitz Kristóf, szakíró

Forrás: AXIÁL Híradó 2020. 02. szám

 

 

Minél gyorsabban, egyszerűbben, precízebben

 

... lehessen dolgozni vele, és minél kevesebb karbantartást igényeljen – ezek a Silimon család legfontosabb gépvásárlási szempontjai. Így esett a választásuk a MONOSEM NG Plus Me 6 soros szemenkénti vetőgépre. Ezer hektáron vetnek bérmunkában. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek