Landini traktorhűség

Ennek a riportnak, illetve géptesztnek két előzménye is van. Az egyik, hogy az AXIÁL megbízásából 2011-ben már jártam Orbán Istvánnál, épp az idén lecserélt Landini kapcsán (AXIÁL Híradó 2011-03). A másik, hogy az olasz márka 130 éves jubileumára rendezett 130 órás világrekord-tartamteszten, a Landini 7-est nehéz tereppályán hajtó szakújságírók egyikeként én is részt vettem, tehát közös siker kapcsol össze a géppel. Ennek megfelelően fokozott érdeklődéssel utaztam Somogy megyébe, egy újabb találkozásra.

Miért Landini? – teszem fel rögtön az alapkérdést. „Mert verhetetlen az ár/érték aránya, elvégzi ugyanúgy és épp oly jól, amit kell, de sokkal kevesebbe kerül a presztízsmárkáknál”, szögezi le István.

Majd elmondja, hogy 180 tagra szabdalt 1500 hektárjuk ötven kilométer átmérőjű körben van szétszórva, némelyik tábla nincs messze a Balatontól vagy Pécstől. Nagyon sok, és ennek megfelelően sokba kerül a vonulás. Ezt egyébként úgy enyhítik, hogy igyekeznek azonos terményt vetni egymáshoz közeli földeken, és munka közben ott kinn éjszakáznak a gépek, valaki vigyáz rájuk és a drága inputanyagokra. A szokásos szántóföldi növényekkel foglalkoznak, a gazdálkodás minden részletében maximális hatékonyságra törekedve.

Eddig csak jó tapasztalatokat szereztek az olasz márka kék traktorjaival. Jelenleg négy darab van az állományukban, a Landpower 135 már tízezer üzemóránál jár, csak kuplungszerkezetet kellett benne cserélni, pedig „boldog-boldogtalan vezeti, nincs kijelölt kezelője”. A keskeny kerekű 7-175-ösre a permetezést bízzák, a Powerfarm 100 pedig a kiszolgáló feladatokat kapja, kaszál, rendet terít, lót-fut. Egyébként valamennyi gépükre kötöttek átalánydíjas karbantartási szerződést.

Nehéz talajmunkákra való vezérgépeik nincsenek. Hát akkor hogyan oldják meg? „Bérlünk a MANAX-tól, mert kiszámítottam, hogy anyagilag is jobban járunk, és nincs gondom: háromezer óra után hoznak másikat.” A 7-es Landinit eddig is csak meghatározott feladatkörre használták, és ugyanígy az újat is. Ez vet az egész területen tavasszal és ősszel, végzi az ápolási munkákat, és nyáron bálázásra fogják be (egy szezonban hatezer bálát állítanak elő). Mindehhez tökéletesen megfelel a Landini 7-230 teljesítménye, és valamennyi jellemzője.

A Powermaster probléma nélkül húzott le nyolc év alatt 9000 üzemórát, ami nagyon derék. Ha ilyen jó volt, miért vált meg tőle? „Nálunk sokszor megy 24 órában a munka, úgy, hogy ketten váltják egymást a fülkében. Abszolút megbízhatóságra van szükségünk, és a gép elérte a kort, amikor már jöhetnek kisebb gondok. Ezt meg akartam előzni, az AXIÁL beszámította a régit, és vettem egy legújabb verziójút, amely jobb is néhány tekintetben”, tudom meg az ésszerűen hangzó indokot. Ami pedig a specifikációt illeti, a legerősebb, 225 lóerős motorral rendelték meg, ez itt mindenre elegendő, miként a 30 sebességfokozat is (kúszófokozatra semmi szükség), és kérték a független rugózású első futóművet, amelyet már a régi masinán is megszerettek a kényelméért – de lehet, hogy gépkíméletével hozzájárult a masina tartós megbízhatóságához is. Tetszik, hogy az újnak már van saját, Landini márkájú monitora, amelyen minden fontos adat jól látszik, az aktuális sebességfokozattól az olajhőfokig. Igaz, ott a hagyományos három pedál, de a vezérlés teljesen elektromos és automatikus, például a STOP & Action jóvoltából csak egy kis kart kell meglökni az irányváltáshoz. A padlón egy kis gomba a motorféké – olyan erősen lassít, hogy ha megnyomod, kapaszkodhatsz a kormányba!”, mosolyog István. Az a kormánykerék pedig Trimble emblémájú, mert a precíziós gazdálkodáshoz szükséges automatikus rendszert áthozták a Powermasterből.

Látogatásomig 579 üzemórát teljesített a márciusban érkezett 7-230, bérmunkákkal együtt 1400 hektáron elvetve a napraforgót, kukoricát. 25 kilométert autóztunk ki hozzá a távoli határba, ahol napraforgót kultivátorozott éppen, kiszórva a műtrágyát is. Kezelője, Csaba másfél napra saccolja a 120 hektáros tábla munkaidejét. Az ő felügyelete alatt próbálom ki a gépet. Dolgom tulajdonképpen alig akad: kormányozni csak a táblavégi fordulókban kell, aztán rááll a Trimble a nyomvonalra. A sebeség automatikusan szabályozott 7,5 km/óra, a motor elégedetten dörmög 1535-ös fordulatszámon, a független első futóművel, a fülkerugózással és a szintén rugózott vezetőüléssel ügy érzem, mintha lebegnék a szántóföld fölött. Kellemes a hőfok a kabinban, kézre esik a hűtőládában az üdítő ital. Tudom, így is nehéz fél napot itt tölteni, de Csaba szerint óriási könnyebbség az automatikus kormányzás: nem kell egyfolytában az első kereket lesni a növénysorok között.

Országos probléma, hogy nehéz jó gépkezelőket találni. Orbán Istvánnak ez nem probléma. Feleségével együtt olyan szociális védőhálót vonnak 13 alkalmazottjuk köré, annyira segítenek mindennapi ügyes-bajos dolgaikban, és olyan közösséget építenek, hogy még senki sem hagyta ott őket, mindenki inkább ide szeretne kerülni. A kölcsönös hűség tehát nemcsak a traktorokkal és egyéb gépekkel érvényesül, hanem a gazdaság legfőbb kincsével, az emberekkel is. Megoldottnak tűnik a generációváltás, hiszen Orbánék három diákkorú lánya kiveszi a részét a gazdaságban adódó munkákból, és lehet, hogy vonzalmuk az agrárium iránt kihat majdani pályaválasztásukra.

Orbán István sikerének titkát abban látom, hogy egyszerre vezérli hidegen számító racionalitását – ezért választja a Landinit – és szerető szíve, amelybe családján kívül biztos helye van munkatársainak – ezért bízhat meg feltétlenül a kollégáiban.

Szöveg: Karlovitz Kristóf, szakíró

Kép: György-Tóth Gabriella

Forrás: AXIÁL Híradó 2019. 03. szám