„Az a jó szakma, ahol az új nap új kezdetet hoz”

„Az a jó szakma, ahol az új nap új kezdetet hoz”

2021 júniusában Gödöllőn megrendezésre került a WorldSkills nehézgép-szerelő versenyszám előválogató versenye. Az első helyezett Hambalgó Ferenc Ádám, az AXIÁL Kft. székesfehérvári mobil-szervizszerelője lett, tapasztalatairól kérdeztük.

 

Kérlek, mesélj egy kicsit magadról!

21 éves vagyok, Székesfehérvár mellett élek. Piliscsabán végeztem mezőgazdasági gépésztechnikusként. Mindig is szerettem megmérettetni magam, a tudásom, ezért vettem részt 2019-ben az Országos Szakmai Tanulmányi versenyen is, ahol második helyezést értem el. Az AXIÁL-nál töltöttem az évközi és nyári gyakorlataimat, de főállásban 2 éve dolgozom a cégnél. Eleinte műhelyes, most már mobil-szervizszerelőként.

 

Miért jelentkeztél a WorldSkills előválogató versenyére? Milyen volt?

Másodszor jelentkeztem rá, először sajnos nem fogadták el a jelentkezésem az angol nyelvtudás hiánya miatt, én inkább németes vagyok. Időközben elkezdtem járni angol nyelvtanfolyamra, a szakmai nyelvet már jól értem, inkább az általános társalgást szeretném jobban elsajátítani.

Most elfogadták a jelentkezésem, beválogattak a hét versenyző közé. Teljesen vaktában vágtam bele, nem tudtam mire számítsak, milyen feladatok lesznek, de a verseny alatt minden flottul ment. Jó megérzésem volt. Aztán az eredményhirdetésnél kiderült, hogy első lettem. Fantasztikus érzés volt!

 

Mindig tudtad, hogy szerelő leszel?

3 éves koromban ültem először traktorban, édesapám hozzávetőleg 40 éve foglalkozik ezzel, tőle tanultam a gépek szeretetét, sokat köszönhetek neki, rengeteg tapasztalatot szereztem tőle. Barátnőm is ezzel foglalkozik, sőt ott oktat gyakorlatot, ahol én végeztem. Elmondhatjuk, hogy mi a gépekkel kelünk és fekszünk.

Nekem ez az életem. Mindig is volt bennem egy belső késztetés, hogy megjavítsam a dolgokat, és ha valami elsőre nem sikerül, addig-addig bütykölöm, amíg rá nem jövök, hogy kell megjavítani. Nem hagyok félbe semmit. Ha elakadok, megkérdezem a kollégákat. Az autómat se látta soha szerelő, én szerelem, ebben sokat segítek a barátoknak, a környezetemnek is.

 

Mit vársz a shanghaji versenytől, hogy készülsz rá?

Az előválogatón is nagy volt a profizmus és a szigorúság, erre számítok Shanghajban is. Karagity István szervizmérnök segít majd a felkészülésben. Magától a versenytől nem félek, a repülés jobban aggaszt, 16 órás út és még nem repültem.

A nemzetközi mezőnyről még nem sokat tudok mondani, Magyarország elég hamar lebonyolította az előválogatót, de elmondták, hogy ne aggódjak, ott is hasonló felkészültséggel, tudással rendelkező fiatalok lesznek.

 

Hambalgó Ferenc Ádám átveszi az előválogató verseny első helyezettjének járó oklevelet a MEGFOSZ szakmai rendezvényén. Az elismerést Vujevich Rita osztályvezető asszony (MKIK) és Harsányi Zsolt elnök úr (MEGFOSZ) adták át. Fotó: Kereki Dávid/MEGFOSZ

 

Ajánlanád ezt a szakmát másoknak?

Úgy gondolom, ez egy biztos szakma és a mezőgazdaság egy biztos ágazat, mert az emberek mindig fognak enni és mindig szükség lesz gépekre, hogy az élelmiszereket megtermeljék, előállítsák. Ezeket pedig javítani, karbantartani kell. Ráadásul 2-3 évvel le vannak maradva az autók a mezőgazdasági gépektől, tehát csúcstechnológiát láthatnak, ismerhetnek meg a szakmában dolgozók.

Szerintem az a jó szakma, ahol az új nap új kezdetet hoz, amit nem kényszerrel csinál az ember és emellett biztos megélhetést nyújt, az enyém ilyen. Az AXIÁL Kft. ráadásul egy 30 éves, stabil cég, ahol nagy figyelmet fordítanak a továbbképzésre, a felszerelésre. Szóval igen, bátran ajánlom másoknak is.

 

Köszönjük az interjút, gratulálunk és sok sikert kívánunk a shanghaji versenyhez!

 

Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek