Arany középút CLAAS traktorokkal

Arany középút CLAAS traktorokkal

A teljesítmény, a minőség, a megbízhatóság és az ár figyelembevételével a CLAAS ARION és AXION bizonyult optimális erőgépnek a vilmapusztai Imár Bt. gazdájánál, Csomai Gézánál.

Amikor állatairól beszél, szeretettel csillan fel Csomai Géza szeme, de gépbeszerzéseiben szigorú racionalitás és agrármérnöki, növényvédelmi szakmérnöki tudása vezérli. Szüksége is van rá, hogy két lábbal álljon a mintegy 3200 hektárnyi megművelt földterületen (jórészt bérlemény, kötött, másutt sóderes talajú szántó, illetve gyep és legelő), hiszen mint állattartónak sokkal nagyobb a felelőssége, mintha terményértékesítés lenne a profilja: ötezer anyajuh, hétszáz limousine húsmarha, illetve 45 mangalica koca és szaporulata várja mindennapi táplálékát. A gazdaság színvonalára jellemző, hogy 2002-ben a VI. Merinó Világkonferencia kiállítási helyszíne volt, 2005-ben elnyerte a Juh Terméktanács „Év Termelője” díját, 2012-ben a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség „Bemutató Mintatelep” címét, 2013-ban pedig mintagazdasági elismerést kapott a Nyugat-Magyarországi Egyetemtől. Egy ennyire „kidekorált” vállalkozás vezetőjének szavára érdemes odafigyelni!

 

 

A takarmány előállításában nagy szerepe van a komplett CLAAS zöldsornak – DISCO kasza, VOLTO rendterítő, VARIANT körbálázók -, amelyet fejleszteni is akarnak, mert tavaly bevezették a tehenek lucerna-szenázs takarmányozását, bevált, szeretik az állatok, jók az eredmények, ezért a rövid távú tervekben szecskázós bálázó és bálacsomagoló beszerzése szerepel. Az erőgépek feladata egyrészt a kaszálói eszközök vontatása és a bálaszállítás a három telephely – Vilmapuszta, Városlőd és Öcs – között, másrészt a talajművelés. Felső teljesítmény-kategóriára tehát nincs szükség, vezérgépnek amúgy is van egy Fendt 936 Vario traktor.

A gazdaságban 1996 óta sorjában beszerzett négy CLAAS ARION és egy AXION dolgozik. A 135 – 155, illetve 250 lóerő pontosan megfelel, gyorsan haladnak munka és szállítás közben a traktorok, nagy a fajlagos teljesítmény. Egy nap alatt 25 hektárral végez a DISCO, bálából gyakran ötszázat készítenek naponta. A bálabehordás eredménye megkétszereződött a korábbi MTZ-s időkhöz képest, a nagy távolságok ellenére egy traktor naponta negyven helyett nyolcvanat mozgat meg. Három gépen van homlokrakodó, bálatüskével, egy ember annyi munkát végez el velük, mint korábban három.

 

 

Nagyon jól működnek ezek a traktorok a szántókon is. Forgatás nélküli művelésre 5-10 centiméter mélyen dolgozó kombinátort használnak, ezt simán el lehet húzni 130 lóerővel, akárcsak a rövidtárcsát az AXION-nal, amelyre a hétkéses, 20-25 centis munkamélységű Fralaz lazítót is rákapcsolják. Feladat továbbá a hengerelés, a vetés, a permetezés, a hozzá szükséges vízszállítással együtt (6000 literes vízszippantó lajt), a trágya- és bálaszállító pótkocsizás (12 és 24 tonnás típusokkal). Mióta CLAAS erőgépekkel dolgoznak, megkétszereződött a permetezés napi teljesítménye (60-80 hektárról 120-150-re), és megbízhatóan javult a minőség.

Ez a sok munka kitölti a traktorok egész évét, legalább ezer üzemórát teljesítenek ennyi idő alatt. Nagyon sok! Mi a titka a folyamatosan magas színvonalú és komoly teljesítményű munkának?

 

 

Csomai Géza elsőként azt említi, hogy „kimondottan jó traktor a CLAAS, gyors, megbízható, kényelmes, szeretik az emberek, büszkék rá, hogy ilyenen dolgozhatnak, egyszerűen csúcskategória! Van drágább, sötétzöldebb nála, de abból elég nálunk egy darab, többnek nem tudnánk kihasználni a plusz képességeit, más márkák egyszerűbb gépei pedig nem nyújtanának ennyit – olyat csak gyengébb traktoros alá adok, akitől féltem a CLAAS-t. Igaz, drága az olaj, a kopóalkatrész és a karbantartás, egy komoly szerviz nagyon sokba kerül, de mindennek az árát kitermelik a gépek, és végső soron ezek ár/érték-aránya a legkedvezőbb. Nálunk a CLAAS az arany középút!”

Nagyon fontos az emberi tényező. Mint a régi közmondásból tudjuk: közös lónak túrós a háta! Éppen ezért az Imár Bt. mindegyik gépe „egygazdájú”, egy adott kezelő viseli gondját, dolgozik vele, aki így jobban motivált a tisztántartásra, napi ellenőrzésre és ápolásra, azonkívül jobban ellenőrizhető, számonkérhető a munkája. A gépkezelők nem akarnak több műszakban dolgozni, de fő dologidőben bevállalnak hosszabb szolgálatot. Szerelniük már nem kell, hiszen ezek a modern gépek komoly szakértelmet és eszközhátteret igényelnek, de időben jelzik a kialakuló problémákat. Jó a vállalkozás gazdasági modellje: az emberek ugyanabban érdekeltek, mint a cég egésze: akkor megy jól nekik, ha van eredmény.

 

 

Hozzá tartozik ehhez a jó kapcsolat az AXIÁL székesfehérvári szervizével, ahonnan konzultációs és tevőleges segítséget kapnak. Valamennyi motoros gépre kötöttek átalánydíjas karbantartási szerződést. Az üzemi tervet a pénz határozza meg. Egy-egy géptől tízezer üzemóra teljesítését várják el, ez tíz évnek felel meg. A legöregebb traktor nyolcéves, nemsokára cserélni kell, de nem idén. Sajnos sokat esik az ára ennyi idő alatt, de a teljesítménye állandó, és még nem jönnek elő igazán a fájó problémák. „Ha holnap reggel kéne új erőgépet vennem, az egész biztos megint egy CLAAS ARION vagy AXION lenne, mert nálunk, ahol nagyon komoly az állattenyésztés, ez az optimális!” – mondja ki a zárszót Csomai Géza.

 

Szöveg: Karlovitz Kristóf, szakújságíró

Képek: Babják Tamás

Forrás: Agritech 2019. április

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek