Cookie / süti kezelés
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a axial.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Tudjon meg többet…
Rendben
Nem fogadom el
2018-10-11 14:29:37

Vasi kaláka

Állunk a váti határban, búg a két CLAAS LEXION, szöknek a repcéből a felriadt vaddisznók, őzek. Ritmusra járnak a kombájnok, s az őket kiszolgáló pótkocsik. Vát, Szeleste, Nemesbőd: néhány éve laza szövetségbe állt össze három termelő.

„Ha körülnézünk, a mai vállalkozók jellemzően titkolóznak egymás között, mi viszont nemcsak a napi feladatokban támogatjuk egymást, hanem nyíltan beszélünk tapasztalatainkról, legyen az pozitív, vagy éppen negatív” – kezdte a bemutatkozást Bosits Tamás.

A három családi vállalkozás – Bosits, Bíró és Rozmán – felépítette a teljes vertikumot, a talajmunkáktól a terménytárolókig. Minden eszközzel rendelkeznek, csak a kritikus időszakokban vannak egymásra utalva. Vát határában Bíró Attila, és testvére, Zsolt 450 hektáron gazdálkodik, a szomszédban Bosits Tamás 410-en, míg Rozmán Róbert több mint 300-on. Területeik általában elaprózódtak, ám nem ritkák az 5-15 hektáros táblák sem. Bíróék földjei viszonylag közel fekszenek a településhez, míg a Bosits birtok a váti telephelyüktől számított 15 kilométeres körben helyezkedik el.

 


Középkötött, 20 aranykoronás talajok, a csapadék általában menetrend szerint érkezik. Idén talán kicsit többet is kaptak, a tavaszi szárazság után jött 150 milliméter. Bosits Tamásék jobb vízháztartású talajokon gazdálkodnak, így bátran vágnak bele a tavaszi kultúrákba, míg Bíróék és Rozmánék inkább az őszi vetésű növények termesztését tartják biztonságosabbnak.

A gépberuházás legfőbb szempontja a gyorsaság: nagyobb teljesítményű eszközökkel tempósan tudnak dolgozni. Adott feladatra egyre kevesebb idő jut, ezért náluk is jellemző a túlgépesítés. A közös géphasználat kézenfekvő, szinte természetes. „Előfordul, hogy a szomszédnak előbb érik be az egyik kultúrája, kölcsönösen átmegyünk egymáshoz segíteni” – indokolta az összefogást Bosits Tamás. Ehhez viszont igyekeznek már a vetésszerkezet összeállításakor is egyeztetni.

„Néhány évvel korábban történt, hogy végeztünk a repcével, s jött az ötlet, átmegyünk besegíteni a szomszédba” – magyarázta a szakember. Bár csak 11 hektárral járultak hozzá az aratáshoz, de a másnapra jött eső igazolta az együttműködés szükségességét. Azóta ha valamelyiküknek szabad kapacitása van, segít a többieknek.

Az első CLAAS LEXION 660-as kombájnt a Bosits család vásárolta, majd példájukat a többiek is követték. Így ha alkatrészre van szükségük, valamelyikük raktárában biztosan találnak, és a gépbeállításokban is segítenek egymásnak.

Az AXIÁL, illetve a CLAAS mellett a gép minősége, az alkatrészellátás, a kiforrott szervízhálózat szólt. Az első eszközt, egy Berthoud Boxer 3000 önjáró permetezőt 2005-ben vásárolták Bajáról, az már egy évtizedet lehúzott a Bosits farmon, s azóta egy újabb pályázat kapcsán Agrifac permetezővel gyarapodtak. Kapcsolatuk azóta is folyamatos, és kiterjed más eszközök beszerzésére is.

 

 

Bosits Tamás véleménye szerint nem feltétlenül a négy évtizedes szövetkezeti mozgalomban, hanem az utána következő vagyonelosztásban csalatkoztak a gazdák. A földhöz, eszközökhöz jutott újkori földművesek behúzták maguk mögött a kaput, s azóta is igyekeznek mindent saját erőből megoldani. A közösségi szemlélet háttérbe szorult, s ez nagyon sok pénzbe kerül. „Hármunk közül egyedül nekünk van önjáró permetezőnk, a többiek nem is gondolkodnak vásárláson” – jegyezte meg Bosits Tamás, s tréfásan idézi gazdatársait: „Köszönjük Tamás, hogy vettél nekünk egy növényvédő gépet.”

„Az Axiál helyben van, ami nagy előny, nekünk a kombájn csakis CLAAS lehet” – fogalmazta meg véleményét Bíró Attila. Korai búzájuk aratásában Bosits Tamás segített be, a későbbi érésűeknél viszont már ő serénykedett a szomszéd földjén. Kölcsönös a kapcsolat.

A három vállalkozás kombájnjai egyformák – akárcsak a Horsch vetőgépek –, a traktorok között viszont már van eltérés. Bevált a gépek tipizálása, hiszen nem csak az AXIÁL szervizhálózatára hagyatkozhatnak, hanem alkatrésszel is ki tudják segíteni egymást, saját készletükből. Ha pedig ez sem megoldás, „átugranak” a gépekkel. Mára baráti viszony alakult ki a tulajdonosok, sőt az alkalmazottak között is.

Bíró Attiláék fuvarozásból váltottak mezőgazdaságra, mára öccsével, Zsolttal együtt vezetnek egy sikeres vállalkozást. Rozmánék 2006-ban Bositséknál, 2008-ban pedig már Bíróéknál végeztek bérmunkát. Majd elkezdődtek a gépberuházások, s átrendeződtek a kapcsolatok. 

 

 

A negyvenes éveikben járó vállalkozók korán felismerték a közös munkában rejlő előnyöket, részfeladatokban segítik ki egymást. Míg egy nagyüzemben egy feladatra csak egy eszközt használnak, összeállva akár három is rendelkezésre áll, ezáltal biztonságos a munkavégzés. A túlgépesítés ma már nem luxus, hanem létszükséglet.

A szövetkezés itt még csak bontogatja szárnyait, a szakemberek véleménye szerint ki lehetne terjeszteni a gazdálkodás más területeire is: a gépmunkák mellett közös inputanyag-beszerzésben, vagy értékesítésen is gondolkodnak. „Ha összeadnánk a terményeinket, már nem biztos, hogy a kereskedő diktálná az árat” – magyarázta, és ha egy helyről vásárolnák a vetőmagot, a műtrágyát, a növényvédő szert, nagyobb kedvezményt lehetne elérni. Hallgatom az érveket, s egyre nő bennem a bizonyosság: szövetkezni kell! A váti határban ebbe az irányba mutat a közös gondolkodás.

Együtt dolgozták ki az árlistát, hasonlóan a bérmunkához, ez a közös számvetés kiindulópontja. Van, amit ledolgoznak, a különbözetet pedig kifizetik. „Egyikünknél aratunk húsz hektárt, miközben másikunk tízen báláz” –a munkaegységek mindhárom oldalon összeadódnak, s a végén ez az elszámolás alapja. Fontosnak tartják, hogy külsős partnernek is ugyanannyiért számolják el a bérmunkát, mint egymás között, hogy ne menjen a kapcsolat rovására. A géppel együtt a gépkezelőt is biztosítják, elkerülendő a vitákat. Igyekeznek olyan gépeket működtetni, melyek egymással kompatibilisak, így a kiegészítő munkaeszközöket egymásnak kölcsönadhatják. Egyiknek nincsen földkanala, a másik híján van a bálatüskének...

Tapasztalataik szerint, a környékbeli gazdák nem sok hajlandóságot mutatnak a hasonló laza társulásokra. Bosits Tamás még hozzátette, talán korfüggő, az idősebbek kevésbé nyitottak, a fiataloktól jobban elvárható az ésszerű együttműködés. „Bár egy korosztályt képviselünk, mégsem vagyunk egyformák” – nyugtázta Bíró Attila. A közös gondolkodás adja a közös munka alapját, mindenki hozzáteszi a maga tapasztalatát. „A kritikából is tanulunk” – fűzte hozzá, sértődésnek pedig helye nincs.”

Ahhoz, hogy egy ilyen jellegű közösség létrejöjjön, a bizalmon túl kiforrott és megbízható gépekre, biztos szervizháttérre, pótalkatrész-ellátásra van szükség. A Vas megyei közösség a munkamegosztás területén olyan, mint a KGST volt, csak kicsiben, és jó értelemben. Kölcsönös gazdasági segítséget nyújtanak egymásnak, ám míg nagy elődje kötelező – és nem mindig racionális – alapon működött, itt az önkéntesség és a kölcsönös előny a lényeg. Talán a magyar gazdákban évtizedek alatt felgyűlt negatív tapasztalat, a bizalmatlanság, a zárkózottság az oka, hogy még nem lett országos példa a három vasi gazda együttműködéséből.

 

Szöveg: Viniczai Sándor, szakújságíró

Fotók: Makrai Tamás

Forrás: Agritech 2018. október