Rövidesen megkezdődik a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatások kifizetése

Rövidesen megkezdődik a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatások kifizetése

közölte Nagy István az Agrárminisztérium honlapján megjelent hírben. „A mostani döntéssel a 2022. év vonatkozásában további több, mint 23 ezer kérelem kapcsán csaknem 14 milliárd forint támogatás került jóváhagyásra”,- közölte még a miniszter.

A tárcavezető kiemelte, hogy „az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. Ennek egyik pilléreként a gazdák hosszú évek óta igénybe vehetik az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához nyújtott támogatást, amennyiben a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben azt igénylik. A mezőgazdasági termelők öngondoskodáson alapuló felelősségének megerősítését is célzó, a biztosítások díjának egy részét fedező támogatást az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretéből biztosítja.”

Az már korábban kiderült az érintettek számára, hogy 2022-ben az

  • „A” típusú csomagbiztosításokra 57%
  • „B” és „C” típusú szerződések esetén pedig egyaránt 40% lesz a díjtámogatás mértéke, ennek kifizetése várható tehát a közeljövőben.

Ez is azt támasztja alá, hogy megéri biztosítást kötni. A díjtámogatás ugyanis jó lehetőség arra, hogy kedvező költségek mellett minimalizálják a természet viszontagságaiból fakadó kockázatot és egyben kihasználják a növénybiztosítás előnyeit.

Fontos időszak kezdődik a gazdák és a növénybiztosítással foglalkozó biztosítók számára is. Az őszi vetések már a föld felett, és minden gazdálkodó összeállította a tavaszi vetésszerkezetet, rövidesen kezdődnek a munkák a földeken. Közeleg újra a mezőgazdasági növénybiztosítási szezon is, eljött az idő begyűjteni tehát az ajánlatokat. Az AFS Kft, az Agrár Biztosító szolgáltatásait kínálva, magas színvonalon tudja igényeiket kiszolgálni ezen a területen is!

 

Várjuk tehát Önöket, kérdéseiket, ajánlatkéréseiket! Területileg illetékes pénzügyi tanácsadói csapatunk szívesen áll rendelkezésre az ismert elérhetőségeken.

 

Szöveg: AXIÁL Kft.
Fotó: Pixabay

Elérhető

Kapcsolódó cikkek