Rövid- és nehéztárcsák a Grégoire Bessontól

Rövid- és nehéztárcsák a Grégoire Bessontól

Az eke évezredek óta az ember első számú eszköze a földművelésben. A több mint 200 év talajművelésben szerzett tapasztalattal rendelkező Grégoire Besson méltán híres francia gépgyártó, ekéi meghatározó szereplői a nemzetközi váltvaforgató eke kínálatnak.

 

Meggyőződése a gyártónak, hogy a 21. század élelmiszeripari kihívásait csak hatékonyabb és intelligensebb talajelőkészítéssel lehet megoldani. A Grégoire Besson az ehhez kötődő talajelőkészítő munkagépeket tervez, gyárt és forgalmaz. Az nem kérdés, hogy az ekének továbbra is van jövője a modern mezőgazdaságokban, szükség van megfelelő talajelőkészítésre, hiszen egyes kultúrák megkövetelik ennek alkalmazását, valamint, ha a környezeti tényezők összejátszanak, akkor szántani szükséges.

Természetesen a forgatás nélküli talajelőkészítésnek is vannak előnyei hátrányai, a Grégoire Bessonnál viszont van megoldás erre is.

 

 

Cover X T80 – Big Chief tárcsa

A Grégoire Besson Cover X T80-as sorozata – régebbi nevén ’Big Chief’ - jelöli a mély- és közepes tarlóhántásra alkalmas, akár a nagyon kötött és erősen, szármaradvánnyal borított területeken is kiváló szár bekeverő, aláforgató hatással rendelkező munkagépeit. Az elrendezés X alakban van a mélységhatározlás hengerrel vagy kerékkel történik, ebből adódóan a vontatási erők egyensúlyban vannak. 6,2 métertől akár 7,2 m munkaszélességgel és rászerelt nehéz rögtörő/lezáró hengerrel együtt kérhető.

A főváz kialakítása 2 db részből tevődik össze (250x250x10 mm zártszelvények hegesztett kapcsolata), emellett az oldalszárnyak szintén masszív, nagy kapacitású profilokból 150x100x8 mérettel került kialakításra. Merev, nagy tömegű főváz a tökéletes talajba hatoláshoz elengedhetetlen. Ezeknek az oldalszárnyaknak a kialakítása révén állandó munkamélységet biztosít a tárcsa teljes szélességében, szögek állítására mind a négy tagnál lehetőség van, akár mechanikus orsós, akár hidraulikus úton, ezzel kizárva a ’bakhátazást’. A mélységállítás két helyen történik, hidraulikus vonórúddal, valamint a kerekekkel/tömörítő hengerekkel, garantálva a tökéletes párhuzamosságot a talajjal.

A tárcsa hidraulikus hárompont függesztő berendezéssel van ellátva, melynek segítségével kapcsolódik a hátsó henger, így akár a munka művelet közben kiemelhető, növelve a tárcsa tömegét, vagy akár lezáró henger nélkül is használható. Széles henger választék elérhető a pálcás hengertől , a küllős és teli nehéz tömörítő hengerig.

A kúpgörgős csapágyazás rendkívül strapabíró, 4 szimeringgel és kívülről filctömítéssel rendelkezik karbantartásmentes, a csapágyházon nyomásszabályzó szeleppel. Kör tengely helyett, 40 mm-es négyszögtengellyel rendelkezik opciósan erősített 50 mm-es tengellyel is kérhető.

A tárcsalevelek alapesetben Ø 660-as kivitelben érkeznek, opciósan válaszható 710 és 760-as méretekkel 8 mm -es vastagsággal akár 20 cm-es munkamélységig.

 

 

Cover X T80 (BigChief)

Cover XL T80 (XXL)

Főváz méret (cm)

250x150

250x150

Teljesítményigény (LE)

310-370

310-410

Munkaszélesség (m)

6,2-7,2

7,3-12

 

Cover XL T80 – XXL tárcsa

Elérhető továbbá a Grégoire Besson termékpalettájáról, a szintén X nehéztárcsák kategóriájába tartozó, de akár 10-12 méter munkaszélességgel rendelkező nehéz tárcsás borona. Ez esetben a lezáró henger nem rászerelt, hanem opcióban elérhető vontatott verzióban.

 

 

Occitan Rövidtárcsa

A Grégoire Besson a 2021-ben piacra dobta a legújabb generációs rövidtárcsa szériáját az Occitant. Ez két modellt jelentett, melyek függesztett és félig-függesztett kivitelben érkeztek és 85 Le-től egészen 350 Le tartományt fedik le. A függesztett modellek 2,5m-től 5,2 m-ig, míg a félig-függesztett változatban 4,2 m-től már 6,2 m munkaszélességig érhetőek el. Idén a gyártó úgy döntött kibővíti a modellválasztékot, és bemutatta a féligfüggesztett kivitelű, akár 8,2 méteres munkaszélességű Occitan T60-ra keresztelt verziót. Ennek köszönhetően a nehezebb kötöttebb talajokon is kiváló munkavégzésre alkalmas eszközt adott a gazdálkodók kezébe.

Az egyik legnagyobb vázmagassággal került kialakításra, 72,5 cm a váz és a tarló közötti távolság, a tárcsa sorok közötti távolság pedig szintén figyelemre méltó 95 cm-es a függesztett verziók esetében, míg a vontatott kivitel esetén ez a szám 110 cm. Ennek és a kategóriájában páratlan hasmagasságnak köszönhetően a tárcsánk a hosszú szármaradvánnyal erősen borított területeken sem tömődik el, a konkurensek között az egyik legjobb ebben a tekintetben.

Az opciós lehetőségeink közül nagyon fontos a rugós boronasor, mely a tárcsasorok közé építhető be, ami megszakítja a talaj áramlását és tovább javítja a keverést. A félig-függesztett gépek esetében a szállítókerekek a tárcsa sorok és a lezáró henger közé kerültek, így könnyebb manőverezést biztosítva. A nagy méretből eredően vetőmag tartály és hozzá kapcsolódó, platform létrával együtt is felszerelhető.

 

 

A tárcsák száma a 6,2m-es munkaszélességnél 52 db, Ø 620 x 6 mm mérettel kétféle csipkézéssel. A két tárcsasorban, páros felfogatással, közös, karbantartásmentes csapágyazással találjuk a tárcsa leveleket, melyek intenzív talajba hatolást és eltömődés mentes munkát eredményeznek. A munkavégző elemeket egy úgynevezett non-stop rendszer, kvázi rugós biztosítás védi, az esetlegesen a tárcsasorok útjába kerülő akadályok ellen, ugyanakkor keményebb talajok esetén is megfelelően tartja a munkamélységet. Ha akadályba ütközik a rugó összenyomódik, a tárcsalevelek átlépik az akadályt, majd fokozatosan visszatérnek a munkapozícióba.

A mélységállító és szállítófunkciókat betöltő futómű mögé helyezték a lezáró hengereket. Akár hét különböző lezáróelemet lehet választani. Pálcás lezáró henger vagy Impak, Emopak hengerek különböző kivitelben és opcióban elérhetőek. Ezzel biztosítva azt, hogy mindenkor a legalkalmasabb, a talaj kötöttségének és - állapotának legmegfelelőbb megoldást tudjuk kiválasztani.

Mind a gép munkamélységének, mind a henger talajra gyakorolt nyomásának beállítása hidraulikus munkahengerek segítségével történik.

 

További információért keresse az AXIÁL Kft. területileg illetékes munkatársait!

Elérhető

Kapcsolódó cikkek