Öreg és fiatal jól megvan egymás mellett

Öreg és fiatal jól megvan egymás mellett

Egy gép igazi értékmérője, választaná-e a vásárló ismét az adott márkát, típust. A mezőgazdaságban különösen fontos, hogy egy-egy gép hosszú távon, problémamentesen lássa el a feladatát. Mázsár László és az Oehler pótkocsik kapcsolata kitűnő példa erre.

A történet kezdete egészen 2003 tavaszára nyúlik vissza: Mázsár László bikali ügyfelünk ekkor vásárolta 18 tonnás, forgózsámolyos Oehlerét. Elégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén vett egy Oehler TMK 202 teknős kocsit. Az első vásárláskor ő volt a kerek tizedik ügyfelünk, aki az offenburgi márkára voksolt.

 

Laci, régóta ismerjük egymást, maradjunk a tegeződésnél. Közel 15 év telt el, mióta megvásároltad az első Oehler pótkocsit. Ha egy dolgot kellene mondanod, mit emelnél ki?

Mindenképpen kiemelném, hogy nem bántam meg a vásárlást, hiszen sokoldalú pótkocsit sikerült anno beszereznünk! A hegesztés nélkül, egy lemezből készült plató kiváló ötlet, nincs semmilyen elváltozás, sérülés rajta! A rakoncát kiszedve raklapos árukat is jól tudunk szállítani. Egyedül siló és trágyaszállításkor okoz zavart a rakonca vagy az oldalösszekötő: megakad az anyag, és akár fel is boríthatja a pótkocsit.

 

Említetted a sokoldalúságot. Ha jól emlékszem, „extrém körülmények” között is helyt állt a pótkocsi. Mesélnél erről?

Akkoriban nem volt vízszállító kocsim, permetezni kellett, ezért kibéleltem a kocsit fóliával, még hullámtörőt is csináltunk bele, hogy minél kisebb legyen a szállítási veszteség. Nem is volt egész nap problémám a vízhiánnyal. Akkor nagy segítség volt, azóta van egy műanyag vízszállító tartályom, amit a forgózsámolyos kocsira teszek, és megoldja a problémát.

 

 

Adódtak problémák is az első kocsival?

Az elején szétdurrantak a futózott gumik, de azt közösen megoldottuk újakkal, amelyeket most cseréltem le. Nem is hordjuk a pótkereket a tartón, mert defekt esetén egy megrakott kocsit komolyan alá kell támasztani és két emelőt kell használni, egy ember ezt úgysem tudja megcsinálni. Azon kívül nem volt problémám, pedig egyszer (nem nálam) úgy meg volt rakva homokkal, hogy nem lehetett lebillenteni, mondtam is nekik, hogy szabad lapátolni. Még ekkor sem ült fel a plató a tehermentesítő bakra.

 

Miért váltottál, mi vezérelt, hogy most erre a teknős kocsira esett a választásod?

Sokat gondolkodtam, sok kocsit megnéztem és e mellett döntöttem. Közel 700 hektáron takarítunk be és szórunk műtrágyát, néhol mostoha körülmények között, a tábla szélén, nagy szintkülönbségekkel. Itt a tandemes kocsik tökéletesen követik a talajt, nem úgy, mint a kéttengelyesek. A szélesebb gumikkal jobban kiegyenlítődik a terhelés, és az őszi esős időben, felázott talajon is tökéletesen tudunk közlekedni. A másik szempont az volt, hogy sokat kell dolgoznunk betonos udvarokon, szűk fordulási sugarakkal, ezért tértem rá a talajkormányzott kerekekre. Alacsony építésű magtárakban nagy segítség az oldalra billentés lehetősége. Ezeket az opciókat egyesek nem akarják kifizetni, pedig nem szabad fukarkodni velük, mert később sokkal drágább pótolni, ha egyáltalán lehet. Az oldalt például nem tudom utólag kivágni és átalakítani. A hátrafelé bővülő teknő lehetőséget ad siló szállítására.

 

Megszoktátok már a kormányzott tengelyt? Oldalra billentésnél nincs baj?

Van egy kiváló traktorosunk, aki nagyon vigyáz a Fendt traktorral alkotott szerelvényre, minden részletre odafigyel. Közúton a kanyarokban óvatosan kell manőverezni, ilyenkor célszerű a fordulást segítő kereket lezárni. A hidraulika öt funkciójából ezt használjuk leggyakrabban. Betonon nagy segítség ez a kerék, a kocsi nem radíroz, nem ugrik le a gumi, kisebb a kopás. Láthatod, hogy szinte újszerű állapotúak a gumik. Mivel a traktoron csak négy körünk van, az egyik csak oldalra vagy hátra billent. A billentőcsapszeg pozíciócseréjével automatikusan váltja a hidraulikatömlőt is. Jó dolog, hogy csapból csak egy van, és átlósan, így még esélye sincs, hogy a munkahengert belenyomjam a platóba.

Először aggódtam, hogy semmilyen mechanikus rögzítés nincs az oldalaknál. Mi van, ha eldurran egy hidraulikatömlő, amire más típussal volt már példa? Itt nincs semmi gond, mert van egy nyomástartó szelep, amely csak néhány másodperc után engedi át a nyomást. Ilyet még nem sok helyen tapasztaltam.

 

 

Említetted, hogy műtrágyaszórásban is sokat dolgoztok. Nem kellene hátulra egy átrakó csiga?

Nem. A billentőcsapágyak jól hátul vannak, meg a kocsi is magasabb egy kicsit – mögé állok műtrágyaszóróval, és az ajtó alatti surrantón keresztül tökéletesen átfolyik az anyag, 180 mázsából minimális mennyiség marad a pótkocsiban. Big-bag zsákot nem is használok, ezzel jelentős megtakarítást érek el.

 

Látom a vonószemet kicseréltétek „fagyis kanálra”, azaz golyós vonófejcsatlakozóra. Ezzel mi a tapasztalatotok?

Először vonószemmel dolgoztunk, majd vettem a traktorra egy K 80-as csatlakozást, a pótra meg egy vonófejet. Ég és föld a különbség vontatáskor! A vonórúd rugóztatásával együtt tökéletes menetkomfortot értünk el. Nem rángat, nem koptatja szét a vonószemet, és a traktorra eső terhelésnek köszönhetően sokkal jobb a vonóerő kihasználása.

 

30 centis plusz magasítást kértél, mások 50 centihez ragaszkodnak, de volt, aki így nem tudott a kombájnnal üríteni.

Ez a kocsi egy gyöngyszem, nem akarom szétszakítani, biztos lehetsz benne, hogy sóder nem kerül rá. Ebből az okból kölcsön sem adom. Jóval hosszabb a 18 tonnásnál, térfogatban magasítás nélkül is egyformák lennének. A 30 centivel is 12 tonna napraforgót tudok elvinni. Azt is elárulom, hogy a hátsó vonófejet nem fogom pótkocsi vontatására használni. Aratáskor jó mögé akasztani a vágóasztal-kocsit.

 

Még egy kérdésem lenne. Volt, ahol panaszkodtak a hidraulikus támasztólábra, kiderült, hogy a vontatásra szolgáló traktor hidraulikájával voltak gondok. Nektek mi a tapasztalatotok?

Nálunk Fendt traktor van előtte, minden rendben. Volt olyan, amikor rakott kocsival kellett leállnunk. A vonófej miatt meg kellett emelni a rudat, majd kiállni. Másnap minden bonyodalom nélkül vissza tudtunk akasztani és folytathattuk a munkát.

 

Laci, köszönöm a sok értékes információt, és remélem, nem kell újabb 15 évet várni a következő kocsi vásárlásáig, mert akkor azt már nem tőlem vennéd meg.

 

Szöveg: Angeli Gyula, termékmenedzser

Forrás és kép: AXIÁL Híradó 2018. július 16-17. oldal

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek