Folytatjuk!

Folytatjuk!

Idén is folytatjuk az elmúlt években már hagyománnyá vált Mikulás-napi adománygyűjtést a nehéz sorsú csángó-magyar gyermekek számára, melyet Rákóczi Péter, tavaly elhunyt kollegánk kezdeményezésére támogatott az AXIÁL Kft.

A „Rákóczi Péter adománygyűjtési akció” névre átkeresztelt eseményt az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csapatának szárnyai alatt folytatja tovább a vállalat. A kezdeményezés évek óta hagyomány a vállalatnál, lényege, hogy egyes román települések csángó-magyar iskoláiba, illetve diákjainak különféle adományokat juttatunk el, hogy az ott élő gyerekek helyzetén javítsunk.

 

Amire mindig szükségük van a gyerekeknek, talán jobban, mint eddig:

  • tisztító és tisztálkodási szerekre (sampon, tusfürdő, fogkefe, fogkrém, szappan),
  • tartós élelmiszerekre (cukor, rizs, olaj, konzervek),
  • C- és D-vitaminra,
  • tanszerre,
  • játékokra,
  • és persze édesség is elfogy, ha van.

 

 

Idén Gál Ruth tanárnő, Nagypatakról írt néhány sort számunkra:

 

Kedves Axiálos munkatársak, kedves Támogatók, kedves Mikulások!

Azt hiszem, mindannyiunkban kedves emlékeket idéz elő a Mikulás-várás. Mint az izgalommal megtakarított csizmák gondos elhelyezése az ajtóban, a huncut feszengések és kukucskálások elalvás előtt, a nagy elhatározások, hogy ha kell, egész éjszaka ébren maradunk, csak végre találkozhassunk azzal a hosszú, fehér szakállú, mindig titokzatos, jóságos öreg Mikulással. Nem tudom vajon van-e közülünk valaki, akinek valóban sikerült egész éjszaka ébren maradni?! Nekem egyszer sem, pedig mindig megpróbáltam. De így is találkoztam vele. Élőben. Ha hiszitek, ha nem. Mégpedig nappal. És nem az északi sarkon, nem. Hanem a moldvai Nagypatakon, ahol már nyolc éve tanítom vissza a magyar nyelvet csángó gyerekeknek. És ők is látták. Mert eljött hozzánk többször is. És annak, aki még nem találkozott vele, megsúgom, pont olyan, mint ahogy azt mindenki elképzeli. Jóságos a tekintete, mindenkit ismer, és nagy puttonnyal érkezik, ami szorgos manók által előkészített csomagokat rejteget. Nagypatakon idén is csillogó szemmel várják a Mikulást a gyerekek. Mert tudják, hogy biztosan érkezni fog, mert minden évben megérkezik. Nem hagy cserben. Még ha talán csíntalanabbak is voltunk egy kicsit, mint tavaly, vagy ha a koronavírus megpróbálná megállítani, akkor is itt lesz. Mert a jóságnak, az önzetlen szeretetnek, a gondoskodásnak nem lehet gátat szabni.

“Mikulás, Mikulás, kedves Mikulás, Gyere már, gyere már, minden gyermek vár!”

 

Kedves Olvasó, amennyiben lehetősége van segíteni a gyerekeknek, kérjük 2021. november 24-ig juttassa el csomagját az AXIÁL telephelyek valamelyikére, precíziós gazdálkodási csoportunk nevére. Az adományokat a járványhelyzet miatt valószínűleg futárszolgálat fogja tovább szállítani a csángó-magyar gyermekek számára.

 

A felajánlásokat ezúton is köszönjük! A korábbi évek adománygyűjtési akcióiról az alábbiakban olvashat bővebben.

 

Forrás, kép: Kocsmárik János, területi képviselő, precíziós gazdálkodási csoport

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek