A Makita magasrangú vezetői tettek látogatást nálunk

A Makita magasrangú vezetői tettek látogatást nálunk

Pár hónappal ezelőtt az AXIÁL Podcast adásában Szögi Tiborral, a Makita magyarországi kereskedelmi vezetőjével beszélgettünk.

A nagyon jó hangulatú beszélgetésben kitértünk arra is, hogy mindkét cégben életében mennyire fontos a vevőközpontúság.

A közelmúltban nagy örömünkre ismét vendégül láthattuk a Makita delegációját, a japán cég magasrangú vezetői tiszteltek meg azzal, hogy meglátogatták bajai központunkat. Kazuhisa Makino, a Makita európai piacokért felelős vezetője az egyik legmagasabb rangú vezető, aki valaha hazánkban járt. Makino urat Shinya Ito, Ausztria és Magyarországi érdekeltségek vezetője kísérte el Szögi Tibor, a Makita Kft. kereskedelmi vezetőjének kíséretében.



A képen a személyek balról jobbra: Shinya lto, Mikó Zsolt, Szögi Tibor, Koszorus Gábor, Harsányi Zsolt, Kazuhisa Makino, Bosnyák Róbert

A villámlátogatás keretében a küldöttség megnézte a bajai logisztikai központunkat, valamint a központi szerviz műhelyünkben életszerű körülmények között láthatták gépeiket.   

Mind a Makita, mind az AXIÁL életében fontos a vevőközpontúság. A Makitánál rendszeresen visszajelzéseket gyűjtenek ügyfeleiktől, kereskedelmi hálózatuk tagjaitól a termékeik használatáról és elégedettségükről. Az így kapott információkat monitoringozzák és felhasználják a termékfejlesztés során. Mindkét vállalkozás nagy hangsúlyt fektet a széles körű háttérttámogatásra is, így a garanciális lehetőségekre és a szervizhálózatra. Ezáltal a Makita gépet vásárlók mindvégig teljes körű támogatást kapnak.

Makino úr megerősítette, továbbra is céljuk, hogy minden Makita eszközt vásárló elégedett legyen, nemcsak holnap…, hanem egy évtized múlva is. Ennek érdekében építették fel székesfehérvári központjukat, ahol megfelelő raktárkészlettel és szervizzel állnak a magyar felhasználók rendelkezésére. Erről bővebben korábbi, jó hangulatú podcast adásunkban is beszámolhattak, amiben kiderül, hogy bizony a japán gyártó nem a tiszavirág életű sikerre, hanem a hosszú távú partnerkapcsolatokra építi jövőjét.

Nagyra értékeljük magasrangú vendégeink látogatását, és hogy legfelsőbb szinten, tulajdonosunk is egyeztetni tudott az közös lehetőségeinkről, irányainkról a Makita regionális vezetőivel.

 

Szöveg: Ruzsicsné Krascsenics Nelli, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.

Elérhető

Kapcsolódó cikkek