A jó pap holtig tanul

A jó pap holtig tanul

Így szól a mondás, amely igaz munkatársainkra, a gépüzletág területi képviselőire is, akik egy átfogó oktatáson vettek részt 2019. július 8-9-én a HORSCH székhelyén, Schwandorfban.

Az oktatás alkalmával több HORSCH típussal és számos piactárs gépével is találkozhattak a résztvevők, akik mind elméleti, mind gyakorlati ismereteiket is bővítették az út során. Kollégáink azért tartják naprakészen tudásukat, hogy partnereinket első kézből tájékoztathassák a közeljövőben megjelenő technológiai innovációkról, melyek publikálására már nem sokat kell várni.

 

Területi képviselőink a gyakorlati oktatáson

 

A HORSCH folyamatosan bővülő termékpalettája mindig tartogat valami újdonságot és persze a korábbi modellek is jelentős fejlesztéseken esnek át, de hagyományosan a novemberi Agritechnica kiállításon tartják az egyes megoldások ősbemutatóját. A 2019-es rendezvény sok érdekességet tartogat a HORSCH gépek kedvelői számára is, melyekről hamarosan, a kiállítást megelőzően, a héten zajló nemzetközi sajtótájékoztató után tájékoztatjuk kedves partnereinket.

 

Szöveg és kép: Szabó Gábor, termékmenedzser

 

Kapcsolódó cikkek:

 

HORSCH-piros út

 

Mennyire számít az, ha az ember bejárhatja a helyet, ahol a saját leendő vagy már meglévő gépe „születik”? Véleményünk szerint komoly súly a latban, ha saját szemével győződhet meg egy-egy ügyfél az esetlegesen korábban olvasott géptulajdonságokról. >>

HORSCH: A szántóföld szívében

 

Május utolsó hetén közel 40 partnerünk látogathatott el a HORSCH három németországi termelési helyszínére. Az első napról, a landaui permetezőgép-gyár meglátogatásáról már beszámoltunk, most pedig a második napról, a Schwandorfban látottakról esik szó. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek