Hírlevél feliratkozás
Segíteni öröm! - újból kihelyezett véradásra került sor bajai telephelyünkön

Segíteni öröm! - újból kihelyezett véradásra került sor bajai telephelyünkön

Május 21-én a délelőtti órákban kezdődött az elmúlt években hagyományossá vált véradás az AXIÁL Kft. bajai, központi telephelyén.

Társadalmi felelősségvállalási aktivitásaink közé tartozik az évente több alkalommal megrendezett kihelyezett véradás a központi telephelyünkön. Az esemény arra ad lehetőséget kollégáink számára, hogy bajba jutott embertársaikon segítsenek, hiszen egy véradással akár három élet is megmenthető. Mindemellett a tevékenység a véradók számára is számos egészségügyi előnyt hordoz, hiszen a rövid állapotfelmérés során az esetlegesen lappangó egészségügyi kockázatok is kiszűrhetők.

 

 

 

 

Az AXIÁL Kft. 2018-ban kapta meg a „Véradóbarát munkahely” elismerést az Országos Vérellátó Központtól és a Magyar Vöröskereszttől. Ehhez híven évente kétszer biztosítunk lehetőséget munkatársaink számára az eseményen való részvételre. Mint mindig, most is a bajai telephelyünk üzemorvosi szobájában kapott helyet a véradás, amely során a Magyar Vöröskereszt Baja Városi Szervezetének munkatársai működtek közre. Kollégáink lelkesen és elkötelezetten csatlakoztak a kezdeményezéshez, amelynek közösségépítő jellege is hozzájárult a pozitív fogadtatáshoz – hiszen segíteni öröm.

- A Vöröskereszt munkatársai minden önkéntest várnak a kijelölt véradópontokon, valamint a közeljövőben szervezett véradási eseményeken – emelte ki beszélgetésünk során Török Sándorné, a szervezet területi vezetője.

 

Köszönjük a Magyar Vöröskereszt Baja Városi Szervezete munkatársainak a lehetőséget, valamint kollégáinknak a lelkes részvételt!

Elérhető

Kapcsolódó cikkek