A szezon során végigdolgozott számtalan munkaóra könnyedén eredményezheti a kombájnjainkban megtalálható rosta tisztítóberendezésének vagy másodlagos tisztító részének elhasználódását-meghibásodását. A rosta kerete, továbbá a pálcák és lamellák is mind képesek kopásra, vagy adott esetben kopásból adódó sérülésre. Szélsőséges esetben, amennyiben idegen anyag kerül gépünkbe, akár elhajolhatnak vagy eltörhetnek ezen részei. Ezek kialakulásának legfőképp az intenzív használat és az alkatrészek által végzett alternáló mozgás lehet a kiváltó oka.
A felújítás folyamata árajánlatadással kezdődik, ahol a felújítani kívánt rosta-alkatrész kiszerelésre kerül, majd eljut a felújítást végző partnerünkhöz szállítjuk, aki alapos vizsgálat után árajánlatot állít ki az ügyfél számára az alkatrész felújításának várható költségeiről. Ebben az esetben az ügyfél több opció közül is választhat: az árajánlat kézhezvétele után eldöntheti, hogy a felújítás, az alternatív alkatrész, azaz utángyártott rosta, illetve a gyári alkatrész pótlás közül mely opciót választja.
Mi szól a felújítás mellett?
Az árkalkuláció során gyakran a felújítás alacsonyabb költségvonzattal bír, mint az alternatív alkatrész, vagy az eredeti gyári alkatrész. Érdemes a felújítás mellett dönteni, hiszen:
- Számos alternatívát tudunk kínálni ügyfeleink számára. Gyakorta a felújításnak a legalacsonyabb az árfekvése, utána az alternatív gyártótól származó (utángyártott) alkatrész lehetősége vetődik fel, majd az eredeti gyári alkatrész beszerzése. Ebben a kérdésben mindig választási lehetőséget biztosítunk ügyfeleink számára – fogalmazott Keresztes Attila, termékmenedzser.
Érdemes holtidőben elvégezni a szükséges javításokat, időszakokat tekintve az őszi/téli leállástól a tavaszi megindulásig javasoljuk ezek kivitelezését. Ebben az időintervallumban nemcsak a felújítási folyamat válik jól ütemezhetővé a felújítást végző szolgáltató és a szervizműhely számára, de az ügyfeleinknek sem kell aggódni egy esetleges kiesett üzemidő vagy határidőbéli elcsúszási problémák miatt.
- A holtidőben megvalósított rekonstrukció során véghezvitt felújítások gyakorta részét képezik a téli nagyjavítás folyamatainak. A téli felkészítés alatt gyakran megesik, hogy a kombájnunk más részei is cserére vagy felújításra szorul. Például a cséplőszerkezetek, a ferdefelhordó alsóhengerei, a csigák, továbbá a gyorsítódob, a cséplődob, az utóverő, illetőleg a kosarak és a kosárszegmensek komponensei esetén is szükség lehet helyreállítási munkálatokra. Mindegyik tartozék másik felújítópartnerünkhöz kerül – fogalmazott Boncz Zoltán, termékmenedzserasszisztens.
A korábban felsorolt alkatrészeket a rostafelújításhoz hasonlóan először állapotfelmérésnek vetik alá. Az előre tervezés különösen hasznos a téli felkészítés során. Amennyiben nem esik át gépünk a következő szezonra való felkészítésen, potenciálisan munka közben jelentkezhetnek meghibásodások és egyéb problémák – például aratás közben:
- Tartunk felújított cseredarabokat is, melyeket szükség esetén felhasználunk. A csigáktól kezdve a munkahengereken át a szecskázókig és egyéb szecskázódobfelújításból származó alkatrészekig, szinte minden fajtából akadnak cseredarabok, így próbálunk minél szélesebb palettát biztosítani ügyfeleinknek – fogalmazott Keresztesi Attila.
A rostafelújítás a betakarítógépek esetén viszonylag nagy volument képvisel, ugyanakkor az összes alkatrésztípust tekintve az elmúlt egy évben 300-nál több alkatrész esetén vették igénybe a felújítási-szolgáltatást ügyfeleink.
- A felújító partnereink által elvégzett munka minőségi és precíz, gyakorlatilag megközelíti az új alkatrész minőségét. Maga a felújítási idő, ha kell akkor egy hét alatt is elvégezhető – fogalmazott Boncz Zoltán, termékmenedzserasszisztens.
Felújítási folyamat
Amennyiben Önöknek rostafelújításra van szükségük, első lépésként mindössze elég bevinnie gépe adott darabját vagy teljes gépét az AXIÁL Kft. valamelyik telephelyére. Ekkor kiszerelik, felveszik a rostát, s az AXIÁL munkatársai továbbítják azt a felújító partnerünknek. Ekkor megtörténik a darab állapotfelmérése, majd ezt követően a szolgáltató árajánlatot készít a felújításra. A kapott árajánlatot minden esetben továbbítják ügyfeleinknek, akik eldönthetik, hogy a felújítás, az utángyártott vagy eredeti gyári minőségű alkatrésszel szeretnék megoldani a felmerült problémát. Az ajánlat elfogadása után, holtszezonban átlagosan egy-két hét a javítási munka átfutási ideje.
Amennyiben a felújítás nem költséghatékony, raktárkészletről vagy rövid szállítási idővel biztosítunk CLAAS ORIGINAL, utángyártott, illetve régebbi gépekhez CLAAS SILVER LINE alkatrészeket.
Szöveg: Petrity Rebeka
Fotó: CLAAS