Vissza a természetbe!

Vissza a természetbe!

Egy modern tehenészet állatai és takarmánytermesztő területei kölcsönösen tartják el egymást. E körfolyamat lényeges eszköze a nagy teljesítményű Annaburger hígtrágya-kijuttató, amelyet a Manax állományából próbáltam

Egy legelésző gulya anyagcseréjének végtermékei azonnal, ott helyben visszakerülnek a természet körforgásába. Ha azonban közbelép az ember, és tudományosan megszervezett tejtermelő üzem biológiai részegységeiként kezeli a szarvasmarhákat, almozott istállókban és pihenőbokszokban tartva, TMR-rel táplálva őket, akkor bizony erről is magának kell gondoskodnia. El kell takarítani alóluk a trágyát, különben heggyé nőne, majd visszajuttatni a kaszálóra, hogy dúsan nőjön a fű. Akkora gazdaságban, mint az Enyingi Agrár Zrt. szarvasmarha-tenyésztési főágazata, Kiscséripusztán, amelynek vezetőjével, Dr. Bartyik János állatorvossal beszélgettem, ezt a feladatot is csak termelékeny nagyüzemi módszerekkel lehet megoldani. 

Augiász istállóját ügyes trükkel kitakarító Héraklész is visszarettent volna az emberfeletti munkától: 1600 fejőstehén és szaporulata termel naponta bő 50 tonna tejet és nagyjából 140 köbméternyi trágyát. A „klasszikus” szalmás trágya „passzírozó” elven működő szeparátoros rendszerbe kerül, ahonnan a szilárd fázist 12 ezer köbméteres tárolóba viszik, a folyékonyat pedig négy darab, egyenként 15 ezer köbméteres medence várja. Ezekből évente 40-50 ezer köbmétert juttatnak ki a határba. De korántsem akárhogyan: az előzőleg bevizsgáltatott földekre hígtrágya-kijuttatási engedélyt kell kérni, amelyben pontosan előírják, hogy hová mennyi mehet a nitrátérzékeny területen, és ezt szigorúan, térkép és GPS-koordináták szerint, be kell tartani. Ide is behatolt már a precíziós mezőgazdaság!

 

 

Figyelembe kell venni továbbá a kérdés növénytermesztési oldalát: hígtrágyázni tarlót akármikor lehet, kukoricavetés előtt is, de lucernát csak kaszálás után, ám még fakadás előtt. Ottjártomkor például kedvezőtlenül alakultak az események: amikor a növénynek jó lett volna, akkor a talajt áztatta fel a májusi áldás, de mire felszáradt, már megsínylette volna a zsenge hajtás – kimarad egy hígtrágyázás, majd a következő kaszálás után jön el legközelebb az ideje. Ezért aztán egy amúgy kihasználatlan füves területet kaptunk a próba helyszínéül. Ott nem számít a hígtrágyázás előnye, hogy műtrágyát vált ki – általában sokkal fontosabb, értékesebb anyag, mint amennyire megbecsülik.

Tonnák ezreit kell kijuttatni a földekre, szinte patikamérleg-pontossággal! Erre való az Annaburger kompresszoros hígtrágya-kijuttatóinak legnagyobbja, a mai teszt tárgya, a 33.27-es típus. Impozáns darab, miként a típusszámból kiolvasható, két méter átmérőjű műanyag-tartálya 27 köbméteres, a megengedett össztömeg pedig 33 tonna. Ez a hatalmas súly hat keréken gurul, hogy minél kisebb legyen a talajnyomás, de még így is ügyelni kell, hogy ne maradjanak olyan mély nyomok, amelyek később zavarhatnák a terület kaszálását. Üres pótkocsival vonuláskor az első tengely felemelhető, így csökken a fogyasztás. A kerekek közül a középsők fixek, az elsők és a hátsók passzív talajkormányzással elfordulhatnak kissé, nehogy kanyarodáskor leugorjon a gumi a felniről. Túl hirtelen amúgy sem szabad fordulni, avat be az egyik titokba Kovács István, a Manax gépkezelője, mert összeérhetne a CLAAS AXION 920-as traktor a vontatmányával. Kellő tisztelettel járom körül a közel száz millió forintot képviselő, 51 tonnás gépkombinációt.

 

 

A tartály megtöltésére és a hígtrágya szórására a traktorról kardántengellyel hajtott kompresszor szolgál: előbb kiszivattyúzza a levegőt, és a depresszió hatására áramlik be, s keveredik el homogénné a folyadék, majd munka közben egy bar túlnyomás tolja ki a 12 méter munkaszélességű keret elasztikus gumicsöveibe. Érzékelőkből, számítógépből és szelepekből álló többszörös biztonsági rendszer óvja behorpadástól vagy kipukkadástól az üvegszál-erősítésű tartályt. Minden a traktor fülkéjében elhelyezett kapcsolótábláról kezelhető; a piktogramokon elsőre kiismeri magát az ember. 

Indulhatunk hát. Nyomást adok, kinyitom a súbert. Ezután széthajtom és lefelé, munkahelyzetbe fordítom a 12 méter széles keretet. Az AXION vezetése nem kíván bravúrt, csak kormányozni és gázt adni kell, de az előbbi feladatot igazi munka közben magára vállalja a CLAAS saját GPS-vezérlésű robotpilótája. Az igazi trükk a gázadásban van, ugyanis a menetsebességgel kell szabályozni a területegységenként kijuttatott hígtrágya-mennyiséget. 25 és 50 köbméter per hektár között változhat a dózis. Először egy rövid próbaszakaszon meg kell nézni, mennyi megy ki egy bizonyos tempónál, aztán ehhez igazítani a sebességet. Gyakorlatilag 3,5-4 km/óra a megfelelő, maximum 5-6. E rövid ideig tartó bevezető műveletek után már érvényesülhet az óriási területteljesítmény.

 

 

Bartyik doktor elmagyarázta, miért nem vásárolták meg a gépet, hanem inkább bérlik a Manaxon keresztül. A céggel már tíz éve tart a kapcsolatuk, eddig is onnan jöttek a szecskázás, a silózás, az aratás és a szállítás eszközei, és idén csatlakozott hozzájuk két CLAAS-Annaburger kombináció. „Így rögtön a megjelenés után a legkorszerűbb technika dolgozik nálunk, és ha kijön még újabb, azt kapjuk meg. Nincs egyszeri nagy kiadás, előre számíthatók a költségek. Tökéletesen megbízható a rendszer, a karbantartásra sincs gondunk.” 

Miközben teljes mértékben akceptálom érveit, eltűnődöm, mit szólt volna gyerekkorom parasztembere, ha megtudja, hogy unokái már nem szekérrel hordják és vasvillával szórják a trágyát, hanem ilyen gépóriással juttatják ki. Akkor még természetközeli volt a gazdálkodás, ma pedig a hatékonyság és a termelékenység számít természetesnek. A lényeg mégis változatlan maradt: vissza a trágyát a természetbe! 

 

Szöveg: Karlovitz Kristóf, szakújságíró

Fotó: Kiss László

Forrás: AXIÁL Híradó 2017. 03. szám

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek