Találkozzunk a PREGA konferencián!

Találkozzunk a PREGA konferencián!

Az idei évben is megrendezésre kerül a PREGA Konferencia és Kiállítás, amelynek kezdettől fogva főtámogatói vagyunk, és természetesen ott is bemutatjuk precíziós gazdálkodási megoldásainkat.

 

2020. február 18-19. Budapesten az Aquaworld Resort-ban (Budapest, Íves út 16.)  ismét megrendezésre kerül a PREGA Konferencia és Kiállítás, amelynek főtámogatója az idei évben is az AXIÁL Kft.

Minden érdeklődőt szeretettel  és természetesen friss információkkal várunk a kiállítói térben, ahol szakértő kollégáink a rendezvény teljes ideje alatt az Önök rendelkezésére állnak. Ha az AgrárgépShown nem volt alkalma megtekinteni újdonságunkat, az új GFX-350-es monitort a NAV-500-as antennával, akkor ezt most bepótolhatja – bátran mutatjuk be a nagyközönségnek, ne csak mi szeressünk bele. Többféle jelzővel sikerült illetnünk már: „A sorvezetők új generációja”, „A nagyágyú a sorvezetők között”, vagy „Kistesó” – mind arra utal, hogy egy új, még jobb, még nagyobb tudással rendelkező monitort fejlesztett a Trimble.

Az új Trimble GFX-350 monitor

 

De nem csak ezzel szeretnénk felhívni a figyelmet! A teljes termékpalettánkat ajánljuk szíves figyelmükbe, bármilyen precíziós témájú kérdése van, mi megválaszoljuk! És fontos, hogy ne csak a monitorokra, antennákra, és egyéb kütyükre gondoljunk, hiszen szoftveres megoldásainkkal és kapcsolódó szolgáltatásainkkal a helyspecifikus gazdálkodás teljes folyamatára megoldást tudunk nyújtani! A tavalyi évben már sokan megismerték a AXIÁL Vantage-t, a megoldást, amelyből Önnek csupán előnye származik!

Természetesen nagyon fontosnak tartjuk a naprakész, mindenki számára használható információk átadását is! Éppen ezért olyan témákkal teszünk eleget az előadói felkérésnek, amelyek Önöknek nyújt plusz ismereteket, a mindennapok során hasznos tudást. Nem feltétlenül a kollégáinkat akartuk megszólaltatni: hiszen ők mindig nyitottak bármilyen témában, ami Önöket érdekli – bátran fordulhatnak hozzájuk, bármikor! Inkább a Trimble márka képviseletében kértük fel Sergii Demydenkot, a Trimble kelet-európai értékesítési vezetőjét, ossza meg velünk tudását az adatáramlás és feldolgozás témakörében, hiszen számos ország tapasztalatával rendelkezik, amelyek beépíthetők a magyar helyspecifikus gazdálkodásba is.

 

 

Igen ígéretesnek az az előadás is, amely „Az autonóm járműirányítás a precíziós gazdálkodásban” témaköréről szól – ezt szintén a Trimble szakembere, Sergii Demydenko fogja prezentálni az érdeklődők számára, a témához tartozó anyagot a terület szakembereivel közösen határozták meg, annak érdekében, hogy a lehető legfrissebb információkat adhassák át.

Persze, mi sem maradunk ki a sorból: dr. Mesterházi Péter Ákos, az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője a digitális mezőgazdaság témaköre kapcsán osztja meg gondolatait.

 

 

Mindenképpen érdemes lesz meghallgatni Méreg Tibor, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. precíziós szakemberének előadását is, aki „Precíziós tapasztalatok első kézből” címmel számol be az általunk biztosított helyspecifikus technológia nagyüzemi alkalmazásának tapasztalatairól.

Ugyanakkor mi nem csak elméletben ígérünk, be is bizonyítjuk, szolgáltatásunk mennyire komplex, hasznos, és mindenre kiterjedő! 2 órás workshop keretében bemutatjuk, mit nyújt Önnek az AXIÁL Vantage! A tavalyi évben kinőttük a termet, idén nagyobbal készülünk!

Reméljük, rövid beharangozónk felkeltette érdeklődését, és Önt is a hallgatóság soraiban fogjuk köszönteni!

A részletes programokról a www.prega.hu oldalon tájékozódhat, de bármikor bármilyen kérdéssel áll az Ön rendelkezésére az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csapata!

 

Mert teljeskörű megoldást kínálunk a precíziós gazdálkodás megvalósításához.

Mert az ország 19 pontján megtalál minket.

Mert nagy raktárkészletünknek és kiterjedt szervizhálózatunknak köszönhetően rövid időn belül ki tudjuk elégíteni a megrendeléseket, el tudjuk hárítani az esetleges problémákat.

Mert közvetlen, szoros együttműködésben dolgozunk a világ vezető utólagos mezőgazdasági GPS eszköz gyártójával.

Mert szeretjük, amit csinálunk.

Mert értünk hozzá.

 

Szöveg: Hutai Anikó, marketingkommunikációs menedzser

Képek: agroinform.hu, Trimble

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek