Cookie / süti kezelés
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az axial.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
Rendben
Tudjon meg többet…
Kapcsolat

Manax portré 3. rész

2020. november 19.
2 Perc
Néhány vállalkozó szellemű manaxos kollégával beszélgettünk pályafutásukról és a régiójukban látott trendekről. A három részes sorozat harmadik cikkében Gregosits Béla északnyugat-magyarországi területi képviselő nyilatkozott.

 

Gregosits Béla, területi képviselő, Északnyugat-Magyarország

2011-ben kezdtem, azóta is az északnyugat-magyarországi régió területi képviselőjeként dolgozom. Előtte mezőgazdasági gépkereskedelemmel foglalkozó cégnél dolgoztam 13 évig. Aztán az a cég a válság alatt befejezte a tevékenységét és utána egy lapban olvastam a Manax Kft. hirdetését, jelentkeztem, interjúztattak, felvettek.

A feladatköröm: partnerlátogatás, partnerkeresés, bérleti igények kielégítése, szolgáltatások kezelése, pénzügyi elszámolások, teljesítés igazolások szolgáltatások munkákra. Be vagyunk vonva a szerviztevékenységbe, az esetleges javítások ügyintézésébe is.

Amikor kezdtem, 2011-ben, akkor olyan 70-30% volt az arány a terület-iroda javára, mára ez már 50-50%. Egyre több az adminisztráció, egyre több az email, egyre több bérlő van.

Lassan 10 év tapasztalattal a hátam mögött azt nevezem kihívásnak, amikor valamilyen egyedi esetet kell megoldani. Ilyenkor fontos a találékonyság, az empátia, a csapatmunka. Több kollégával sok éve jó munkakapcsolatot ápolok, együtt kezdtünk, rájuk, ha úgy adódik, pl. egy hétvégén is számíthatok.

Az évek során több lett a partner, több lett az igény, úgy, hogy a hozzám tartozó terület közben két megyével csökkent, miközben az éves árbevétel megsokszorozódott, regionálisan és az összesített is. Természetesen ezzel csak úgy lehet lépés tartani, hogy a vállalat folyamatosan fejleszti és bővíti a flottáját. Darabszámát tekintve kb. 4-5-szöröse lett, a kezdeti évekhez képest, de összetételben, felszereltségben is változott a géppark. Én úgy látom, hogy az utóbbi időben egyre inkább mérvadó az ügyfeleinknek a gépfelszereltség pl. fronthidraulika, GPS, és rakodógépek esetén légfék stb. Minél több felszereléssel rendelkezik egy gép, annál jobban ki tudja használni azt a bérleti idő alatt.

Szezonban a világ össze gépe se lenne elég. Vagy legalábbis mindig van olyan, akinek azonnal kell megoldás, de az ilyen igényekre nem lehetetlen, de nagyon nehéz reflektálni. Azok, akik előre gondolkoznak, terveznek és időben felveszik velünk a kapcsolatot, az ő kéréseiket időben, pontosan teljesíteni tudjuk. Pl. már januárban, az AgrárgépShow-ról a nyári betakarításra vonatkozó megállapodásokkal jövünk haza. Hatalmas szervezési munka van amögött, hogy amikor kell, rendelkezésre álljanak mindenki számára a gépek, illetve a hozzáértő kezelők.

2011-ben, amibe belecsöppentem, én azt próbálom képviselni a közösségünkben. A kollégák természetesen változtak az évek során, de maga a légkör, a vállalati kultúra ugyanaz. Félszavakból meg tudjuk érteni a másikat. Családiasként szokták jellemezni, nekem ez azt jelenti, hogy törődünk egymással. Pár éve egy céges rendezvényen megkaptam a kiváló dolgozóknak járó elismerést, váratlanul ért és nagyon jól esett, hogy elismerték a munkám. A kedves emlékeim között szerepel egy néhány éve megrendezett egri csapatépítő is.

 

A Manax Kft. szolgáltatásairól területi képviselő munkatársainál tud érdeklődni, elérhetőségeiket IDE kattintva érheti el!

 

 

Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser, AXIÁL Kft.

Kép: Fekete Gábor, marketingkommunikációs menedzser, AXIÁL Kft.

Lektorálta: Vass Zoltán, ügyvezető és Gregosits Béla, területi képviselő, Manax Kft.