Az arénában hallani lehet a kalapács tompa puffanását, amely az istállók irányából jön. Az égett paták szagát halványan lehet érezni a patkolókovács látogatása nyomán, de Isabell Werth-nek ez csupán háttérzaj, hiszen Ő minden figyelmét csikójára, Emiliora összpontosítja. Naponta 8 lovon lovagol. „Számomra a lovak kiképzésénél semmi sem fontosabb”, válaszolja 48 évesen arra a kérdésre, miből meríti energiáit ennyi nyeregben töltött év után is.
A ló mindig is a szenvedélye volt, amennyire csak vissza tud emlékezni. „A szüleimnek mindig voltak lovai, ezért körülöttük nőttem fel. Lovagolni olyan volt, mint megtanulni járni.” A lovak még mindig jelentős részét teszik ki az életének. Isabell Werth Rheinsbergben, egy közel 30.000 lakosú városban nőtt fel. Korábban a gazdaság a szántóföldi növénytermesztés és a tejgazdaság klasszikus keveréke volt, 25 évvel ezelőtt azonban fokozatosan áttértek a lovakra – először, mint ménes farm, majd tisztán tenyésztő gazdaságként. Amikor Isabell 2003-ben átvette a gazdaságot a szüleitől, kiképzési lehetőségeket és versenyistállót hozott létre.
Ma 15 alkalmazott foglalkozik 100 lóval, a csikóktól kezdve a nyugdíjasokig. Ezeknek a lovaknak mintegy fele, 45 ló képzett, azaz iskolázott. Az állatok kiképzése mellett Isabell Werth továbbra is tenyészti a lovakat. „A tenyésztés egyfajta mellékfoglalkozás az istállók számára, de nekem nagy szenvedélyem. Évente 4-5 kancával tenyésztünk és ebben az évben 4 csikó volt az udvarban. Nagyon érdekes látni a fiatal lovakat, észrevenni bennük valami különlegeset és felismerni, hogyan lehet fejleszteni azt. Ezt arra értem, hogy fognak kinézni, amikor felnyergelik őket”, mondja mosolyogva a sikeres díjlovagló.
Az egész nem működne szenvedély nélkül. „A német tenyésztők világelsők, ez nem kérdés. Azonban a tenyésztés pénzügyi szempontból kevésbé életképes. Az elmúlt 5-7 évben az iparág közel összeomlást szenvedett. A piaci kereslet nem rossz, különösen külföldön, de a németországi tenyésztők számára először kezdőtőkét kell találniuk, mert a dolgok most már bonyolultak”, mondja Isabell Werth.
Nincs túl jó beszélőkéje és nem is álmodozó, de két lábbal a földön áll, mint az alsó-rajnai emberek többsége. Azonban tudja, hogy ezt nem érhette volna el külső támogatás nélkül. „A versenyzők nagyon erősen támaszkodnak a pártfogóikra és a szponzoraikra. Fő támogatóink a lovak tulajdonosai. Sok esetben azonban az egyes tulajdonosok értékesítik a sikeres lovat, mert nem tudnak ellenállni egy jövedelmező ajánlatnak. Én, személy szerint szerencsés vagyok, mert a támogatóm képes ellenállni ezeknek az ajánlatoknak, ezért úgy érzem, eléggé biztonságban vagyok.”, magyarázza közeli kapcsolatát Madeleine Winter-Schulze patrónussal. „A lovas csapat többi tagja és én is nagyon boldogok és hálásak vagyunk, amiért ilyen hűséges szponzorunk van, aki támogatja az egész csapatot, illetve lehetővé teszi számunkra, hogy versenyekre utazhassunk” – hangsúlyozza Isabell Werth, aki arról beszélt, hogy a Fendt már több mint 7 éve szponzorálja a német nemzeti lovas csapatot az olimpiai tréningeken, a háromnapos rendezvényeken és díjugratásokon.
Ez a támogatás biztosítja számunkra a lelki nyugalmat, hogy összpontosítani tudjunk a tényleges feladatunkra: a világszínvonalú lovak képzésére és nem csak azokra, amelyeket a lovarda iskolájába hoztak. Isabell Werth folyamatosan új lovakat vezet be a sportba. Felismeri a lovak különböző képességeit és éveken keresztül gondozza a tehetségüket. Ezért is lehet az, hogy 3 lova is a világ 10 legjobbja között van.
A rheinbergi gazdaság 23 hektáron terül el. A szántóföldek helyét már rég átengedték a legelőknek, mivel a földet vágtatásra és legeltetésre használják. „Saját szénát készítünk, és ez nagyrészt lefedi az igényeinket”, magyarázza Isabell Werth. Tavasz óta egy Fendt 208 Vario-t használnak az udvaron. „A 200-as gépet minden általános munkához használjuk, így ez a gazdaság igazi motorja. Mindenhol alkalmazzuk, a szalmabálák összegyűjtésénél, a szállítási munkálatoknál, a ganajozásnál.” A gépkezelő általában Isabell apja, Heinrich Werth, de hétvégenként a 7 éves fia, Frederik ül a volánnál, aki szeret a nagypapával az istállók körül vezetni.
Időközben Isabell megpróbálja meggyőzni az Ő „érzékeny kisfiát”, Emiliot, a csikót, hogy engedje a patkolókovácsnak „felszerelni az új cipőt”. „Emilioval meg kell győződnünk arról, hogy soha nem kerül olyan helyzetbe, ami stresszt okozhat neki.” Isabellnek és vőlegényének több mint egy évet vett igénybe az, hogy felmásszanak a csődörre. „Mindig attól függ, milyen hangulata van. Van, hogy tudja, ott a patkolókovács, mielőtt az még megjelenne az istállóban. Vannak olyan napok viszont, amelyeken csak két patkót tud feltenni a szakember, és egy héttel később vissza kell jönnie.”
Fordította: Borbély Zsanett, marketingmenedzser
Forrás és kép: Fendt Focus 2018. január 24-27. oldal