Problémafelvető, határokat feszegető gondolataival belopta magát az ifjúság szívébe. Miközben beszélgetünk, kiderül, nem ismer kényelmetlen kérdést, nem csak tudást, hanem életszemléletet akar átadni. Büszkén mutatja a keze alatt kialakult kollégiumi struktúrát. Az épített és természetes környezet élhetőségről, harmóniáról árulkodik. Bujáki nem öregszik, a mai napig beáll focizni a fiatalok közé.
A közelmúltban ünnepelték a kollégium félévszázados fennállását. „Nagyon nehéz a kezdeti dátumot meghatározni, hogy mikor született a kollégium, illetve a diákotthon” – jegyezte meg Bujáki Gábor (szerk. a jobb oldali képen), két különböző kategóriáról van szó. Itt rendezték meg 1966-ban az atlétikai Európa-bajnokságot, s erre az alkalomra épült három épület, először a sportolók vették birtokukba, akiket szeptembertől a hallgatók követtek. Korábban diákotthonnak titulálták, még nem voltak meg azok a belső tartalmak, melyek a kollégium megnevezéshez kellettek. „A kollégiumi címért a minősítéskor meg kellett küzdeni” – jelezte a szakember, hogy nem hullott az ölükbe a „kinevezés”. A hazai oktatás mindig irigykedve nézte a gödöllői kollégiumot, annak magas színvonala miatt. Egy kormányprogramnak köszönhetően további 450-el bővült a korábbi 1400-as férőhely, s a három épületből sikerült kettőt modernizálni. „Akkor már kollégiumi igazgatóként úgy álltunk hozzá, hogy ha 1966-ban európai színvonalon született meg, akkor a kor legmodernebb szintjén kell elvégezni az építést, a felújítást” – a kollégium, mint mindig, úgy ma is az egyetem egyik fontos intézménye, infrastruktúrájának szerves része.
Az egyre pezsgőbb kollégiumi életbe 1971-ben, mint hallgató csöppent bele. Bujáki Gábor véleménye szerint a rendszerváltást – mint a nagy forradalmakat általában – az ifjúság indította el az egyetemen, 1986-ra olyan KISZ-vezetés formálódott, amely nem akart a párt irányítása alatt élni. Bíró Ferenc rektor idejében a vezetés elfogadta, hogy a kollégiumban legyen szabad az igazgatóválasztás. Bujáki Gábor 1986-ban így nyerte el a karmesteri pálcát. Addig kollégiumi nevelőtanárként egyengette a fiatalok útját, s fényes karrier előtt állt a növényvédelmi tanszéken. Ettől a pillanattól viszont megpecsételődött a sorsa. Miközben szakmai utakon vett részt, járta a világot, mindig kíváncsi volt, miként is működnek a nagyhírű egyetemeken a kollégiumok. Az ott látott ötleteket felhasználva egyre inkább belefolyt a kollégiumi fejlesztésbe. A tudomány háttérbe szorult az életében, s a kollégiumi miliő, az „embernevelés” kezdte mindinkább foglalkoztatni.
„A kollégium nem egyszerű szálláshely, hanem szellemi műhely is” – hívta fel a figyelmet. Már az ő kollégiumi főigazgatósága előtt, erős mezőnyben háromszor nyerte el a Kiváló kollégium címet. A hallgatók életében mindig nagy szerepük volt a diákkluboknak. A 80-90-es években irodalmi- és fotóklubot szerveztek, sokan jártak néptáncra, énekkarba. A 90-es években már rendszeresen látogattak a határon túlra, Magyarországnak szinte nincsen olyan zuga, amit be ne barangoltak volna.
A Gödöllői Egyetemi Kollégiumi Alapítványon keresztül – melynek Bujáki Gábor máig az elnöke – kulturális és szakmai programokat szerveznek a hallgatóknak. Fontos célkitűzésük, hogy aki az ország más vidékéről érkezik az egyetemre, eljusson a Nemzeti Színházba, az Operába, a Zeneakadémiára... „Néhány éve még 2800 múzeumbelépőt, színházjegyet igényeltünk” – és emellett változatlanul népszerűek a kirándulások, a szakmai utak. Rendszeresen megjelennek Hódmezővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési- és Mezőgazda Napokon, s ezeken élvezhetik az AXIÁL anyagi támogatását.
„Az előny kölcsönös, mert ha egy AXIÁL-gépet bemutatnak a jövendő szakembereinek, ők a gyakorlatban már ismerősként fogják kezelni.” Bujáki Gábor jelezte, hogy a bajai központú cég két első embere szintén Gödöllőn végzett. Ennek is köszönhető, hogy az AXIÁL-nál nem nehéz – kiemelkedő mezőgépész képzést kapott – volt gödöllői diákként elhelyezkedni. Az AXIÁL-nak köszönhetően Baján rendszeres vendégek a gödöllőiek, előadásokat hallgatnak, gépbemutatókon vesznek részt. Emellett a gépes cég a kollégiumba is szívesen ellátogat szakmai programjaival. Olyan önkormányzatot is meglátogatnak – mint például Mórahalmon –, amelynek a polgármestere a SZIE-n végzett. Az ott folyó munkára érdemes odafigyelni, hiszen a helyi mezőgazdasági életben fontos szerepet vállalnak. „A mezőgazdasági gépészet műszaki terület, aki érettségi után rájön, hogy van mit keresnie ezen a vonalon, annak az agrárium az utolsók között kelti fel az érdeklődését” – mutatott rá Bujáki Gábor, hogy egy jobb eszű gyereket az osztályfőnöke sem a mezőgazdaság felé terelget. Pedig ha az emberek életében betöltött szerepét vesszük alapul, sokkal nagyobb a jelentősége. „Ha megint kialakulnak a szakmai dinasztiák, új fénykorát élhetné a mezőgazdaság” – ehhez viszont meg kell erősödniük a magánvállalkozásoknak. Mára eltűnőben a különbség a férfias és nőies szakmák között, egyre kevésbé értelmezhető a kifejezés.
Bujáki Gábor véleménye szerint a mezőgazdaság fejlődése két pilléren nyugszik, az egyik a biológiai, a másik a műszaki-technológiai. Ezek nélkül nincs agrárium. Ezért is tartja fontosnak, hogy a diákok eljussanak azokra a helyekre, ahol a legújabb innovációval találkozhatnak. Úgy látja, az elmúlt három évtizedben a hazai technológiai fejlesztés egy helyben topog, öt-tíz éves késéssel követjük a nagy világtrendeket. A gépek még csak bekerülnek a gazdaságokba, de a termesztéstechnológia már kissé lemaradva. Makót hozta példának, ahol nem csak a hagymatermesztés gépesítése, hanem a biológiai alapok fejlesztése is megtorpant. Nem csodálkozhatunk, ha jön az olcsó importáru. „Máshol végbement a technológiai fejlődés, mi pedig a képzetlen vidéki kézi munkaerővel szeretnénk versenyben maradni” – rázta meg a fejét. Minden kultúrának megvan a maga origója, virág- és zöldségkertészetet például Hollandiában kell tanulni.
1. kép: A Szent István Egyetem főépülete 2. kép: A Gépészmérnöki Kar épülete Képek: wikipédia.org
„A fiatalok egyre kevesebb energiabefektetéssel szeretnének a legmesszebbre eljutni”- fogalmazta meg tapasztalatait a szakember, pedig megfelelő tudás nélkül nem lehet részt venni az irányításban. Körbevettük magunkat informatikai eszközökkel, ám egy vezetőnek problémákat kell megoldania. Erre viszont nem ad választ az internet. „Úgy látom, a fiatal oktatógárda sem a feladatok megoldására helyezi a hangsúlyt, hanem marad a kérdés-felelet”– mutatott rá, hogy sok mindent tudunk, de nem tudjuk összerakni. Addig működtek a Szovjetunióba tőlünk kiszállított „csirkegyárak”, amíg ott maradtak a magyar szakemberek. A technológiai fegyelem betartását nem sikerült fél év alatt elsajátíttatni. Hasonló problémákkal küzdenek a fekete Afrikában is, olyan technikát, technológiát szállítanak oda, amelyre még nem készültek fel. „Úgy érzem, Magyarország az elmúlt évtizedekben bezárkózott, a Kárpát-medencében szeretnénk mindent megoldani” – fogékonyaknak kellene lennünk azokra az új dolgokra, amelyek globalizált világunkban megszületnek. Ha nem engedjük be, akkor lemaradtunk a versenyben. A nyolcvanas években „száz évnyire” jártunk a lengyelek előtt, mára pedig leköröztek. A nagyüzemek előnyét nem tudtuk kihasználni. Miközben a földalapú támogatásokat fejlesztésekre kellene fordítani, mi feléljük.
Szent István Egyetem gödöllői kollégiuma
„Nem baj, hogy hiány van mezőgépészekből, végre el kellene kezdeni a motiválást” – fogalmazta meg véleményét Bujáki Gábor. Ezen a nyáron is több hallgatót sikerült szakmai gyakorlatra az AXIÁL-hoz elhelyezni, ám úgy látja, esetenként a tanár magát szeretné eladni, s nem a diákot. Némely egyetemi adjunktusnak olyan alacsony a bére, hogy csodálni, vannak még egyáltalán oktatók. Kevés az olyan tanár, aki hobbinak tekinti a munkáját, szeretnének belőle tisztességesen megélni. Ugyanakkor a mostani fiatal generáció befektetés nélkül szeretne élni. A tanulók között alig tapasztalható verseny, az egyetemen örülnek, ha valakit rá tudnak venni TDK-munkára. De azt is érdemes megvizsgálni, hogy mennyi idő alatt fejeznek be egy hét szemeszteres kurzust. Nincs bukás, nincs szégyenérzet, nem megbuknak a diákok, hanem görgetnek. Pedig verseny nélkül nincs teljesítmény. Az egyetemen egyre nagyobb kérdés, menynyire motivált a fiatalság illetve a középkorú oktatói gárda. Bujáki Gábor úgy látja, nagyon kevés az elhivatott diák, aki 18-20 éves korukra már tudja, mi akar lenni. A középiskoláknak abban lenne nagy szerepük, hogy tisztába tennék, mit jelentenek a szakmák. Vannak elhivatott oktatók, de olyan egyetemi vezetők is, akik alig-alig hagyták el az országot. Pedig szükségük lett volna rá, hogy legalább egy kis időt dolgozzanak valamelyik nyugati egyetemen, hogy lássák, miként szerveződik az ottani élet. Nem elég néhány napra elmenni, benne kell élni.
Viniczai Sándor
szakújságíró
Forrás és kép: AXIÁL Mezőgazdasági Híradó 2016. IV. szám