Győztes csapaton ne változtass!

Győztes csapaton ne változtass!

Béres Attila nem engedheti meg magának, hogy mellényúljon gépvásárláskor, ezért tart ki a CLAAS traktorok és az AXIÁL partnersége mellett. Nehéz körülmények között, nehézsúlyú erőgépre van szüksége.

Nagy csapatba beférhet egy-egy gyengébb játékos, de kicsibe semmiképp. Kétfősnél kisebb csapat pedig nincs, márpedig Béres Attila és felesége, Adél, párosban játszanak. Történetük nem mindennapi, arról szól, hogy miképp lesz földrajz-testnevelés szakos tanárból sikeres mezőgazda?

Nos, egyszerűen: a Zala megyei Pusztaszentlászlón felcseperedett és ott azóta is kitartó Attila a helyi iskolában tanított, de a gyerekhiány miatt az elfogyott alóla. Hányan tengődnek segélyen, mióta megszűnt a végzettségüknek megfelelő munkalehetőség, mert hiányzott belőlük a képesség és a bátorság, hogy váltsanak.

 

 

A szomszédból nősült férfi viszont belevágott a szárnyastartásba, először csirkével, majd pulykával, és Kaposváron állattartó mérnöki diplomát szerzett. Ezek a nagy és agresszív madarak még a gondozójukat is támadják, nem egyszerű bánni velük. Turnusonként hétezer darabról kell gondoskodni. De mit kezdjenek a rengeteg naponta több mázsányi almos trágyájukkal? Szántóföldet kell venni, művelni, és oda kihordani! Nem mellesleg megtermelni a takarmányukat és az alájuk kerülő szalmát is.

A házaspár ma kétszáz hektár, zalai-göcseji agyagos bemosású, tehát eléggé kötött erdei talajon termel búzát, kukoricát, napraforgót, repcét, területeik a falu körül helyezkednek el. De milyen dombokon! Jó meredek lejtők teszik próbára a gépek stabilitását és a kezelő jártasságát. Apropó kezelő: Adél olyan szenvedéllyel és ügyességgel traktorozik, hogy személyes, bíborszínű, névre szóló „rendszámtáblát” kapott egy tisztelőjétől.

 

 

Szóval traktorok… Arrafelé nem elegendő a munkához megfelelő motorteljesítmény, súlyra is szükség van, hogy a traktor húzza a pótkocsit, ne a pótkocsi a traktort vagy a műtrágyaszórót, keresztben le a domboldalba. Anno MTZ-vel kezdtek, rendszeres problémák elhárítására alkatrészért az AXIÁL zalaegerszegi bázisára jártak, jó kapcsolat alakult ki, és innen már egyenes út vezetett oda, hogy 2012-ben használtan megvettek egy 90 lóerős CLAAS AXOS 330-at, amely már 1700 üzemórát lehúzott a MANAX állományában. Jelenleg 4000 van benne, és semmi baja. Mechanikus a sebességváltó, de az irányváltó már elektromos, ami nagy előny bálázáskor, big-bag zsákok rakodásakor, istállótakarításkor.

Miután így bevált a gép és a szolgáltató, nem is volt kérdés, hogy milyen márkát vásároljanak, amikor nagyobb teljesítményű traktorra lett szükség. Négyhengeres kellett, mert rövidebb a hathengeresnél, kisebb helyen fordul. Ráadásul szerepet játszottak kényelmi szempontok is, hiszen csakis a házaspár vezeti a gépeket, ezért rugózott első hidat és fülkét, tágas férő és rakodóhelyet (jegyzetfüzetnek, telefonnak), légrugós ülést, klímát, italhtűtőt akartak.

 

 

Járt náluk az AXIÁL-tól egy ARION 440-es bemutatógép, de az csak 5,5 tonnás, így aztán egy vadonatúj, 135 lóerős, héttonnás CLAAS ARION 530-asra esett a választás.

Jó pontot ér, hogy ehhez még nem kell AdBlue. Mellette szólt az is, hogy a hátsó sárvédőről kezelhető a kardán és hárompont-felfüggesztés. Három éve szolgál, 5,4 méteres simítóhengert, hétkéses grubert, 12 tonnás, 2500 literes permetezőt, hatsoros, szemenkénti vetőgépet, körbálázót és 12 tonnás magszállító-pótkocsit vontat. És természetesen pótkocsival szállít, mindent, amit kell, többek között a pulykatrágyát. Eddig 1200 üzemórát teljesített, a legcsekélyebb zavar nélkül. A nagyobb erőgép évi 400 órát dolgozik, a kisebb 250-et és Attila biztos benne, hogy simán lehúznak majd nyolc-tízezret.

 

 

Miután megtudtam, hogy a világoszöld erőgépek a „csipet csapat” teljes jogú tagjai, különös megtiszteltetésként ért, hogy én vezethettem ki a nagyobbat, pótkocsival, a bérmunkában arató CLAAS kombájnhoz egy olyan táblára, amely telente sípályának is megfelelne. Elismeréssel adózom azoknak, akik rendszeresen, akár síkos talajon is, ilyen terepviszonyok között dolgoznak!

Hogyan tovább? Kellene egy 200-300 lóerős vezérgép, amellyel nagyobb, szélesebb munkagépeket lehetne használni, jelentős időt megtakarítva. Körülbelül 600 üzemórányi lenne az éves igénybevétele.

 

 

A végső döntés függ a változó körülményektől és a támogatásoktól, jelen pillanatban egy CLAAS AXION 830-ról beszélget Attila Borbély Balázzsal, az AXIÁL területi képviselőjével. A vásárlásra jövőre kerülhet sor. Annak a traktornak be kell majd válni a horizontális szántógazdálkodási AKG (agrár-környezetgazdálkodás) programban is, amelyhez csatlakozott a gazda. Ez szigorúbb előírások teljesítésén kívül forgatás nélküli talajműveléssel jár, mivel az ottani domborzati viszonyok között eróziót okoz a szántás. Ekét négy-öt éve már csak a trágya beforgatására használnak, és az új módszer alkalmazása óta javultak a termésátlagok.

Egy kétfős vállalkozásnál nyilván lehetetlen saját erőből megoldani a nagy értékű gépek karbantartását. Béres Attila az AXIÁL szakembereire bízza a feladatot, Zalaegerszeg csak 25 kilométernyire van. Kihasználja az előrendelési akciókat, a szervizeket és az olajcseréket télen, holtidényben megcsináltatja. Így kétség sem fér hozzá, hogy hozzák majd a CLAAS traktorok a tőlük elvárt üzemóra-számot és gazdasági eredményt. Összetételében nem változik a bevált csapat, legfeljebb bővül a szükséges mértékben, a kétfős vállalkozás továbbra is számíthat a gépeire és a kapott háttérszolgáltatásra.

 

Szöveg: Karlovitz Kristóf, szakújságíró

Képek: Kincses Attila

Forrás: Agritech 2020. 01. szám

 

 

A CLAAS üzembe helyezte új magasraktárát

 

Hamm/Harsewinkel, 2020. január 22.  A CLAAS megnyitotta a kibővített hammi alkatrész-logisztikai központját. Több, mint két évig tartó tervezés és építés után az ütemterv szerint üzembe helyezték az új magasraktárt. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek