Egyből 2

Egyből 2

Egyből kettő a jelent eseten nem mínusz egy, hanem plusz kettő: Csernus Balázs egyszerre két Annaburger szervestrágyaszórót vásárolt, és nagyon elégedett velük.

Mint Csernus Balázs elmondta, a Hortobágy szélének tiszai öntéstalajain és nem éppen kedvező, heterogén földeken termesztenek szokásos szántóföldi növényeket, 1200 hektáron, de sok a bérmunka is, környező gazdaságok megbízásából. Földjeikbe száz darab húsmarhájuk trágyájával pótolják vissza tápanyagot, de ez a mennyiség nem elegendő, ezért vásárolnak hozzá. És, ha már így ráálltak a szervestrágyázásra, miért ne vállalnák bérmunkában is? Méghozzá nagy léptékben: a gabonaaratástól az őszi szántásig terjedő idény szeptember végéig tartó részében 15 ezer tonnát szórtak ki – egy kupacba felhalmozva jókora dombot adna… Rákérdeztem, szórnak-e meszet is, de nem. Vonulási körzetük nem túl nagy, felrakástól kiszórásig 17 kilométer volt a legtöbb, de azért fontos szempont, hogy eszközeik aszfalton is jól beváljanak.

 

 

Ennyiből már nyilvánvaló, hogy stratégiai fontosságú a lehető legalkalmasabb szervestrágya-szórót kiválasztani. Korábban keletnémet Fortschritt T-088-ast használtak, mint sokan mások, hiszen nemigen volt egyéb. Már a közelmúltban járt náluk az AXIÁL-tól bemutatógépként egy letolófalas Oehler, kipróbálták, jónak találták, vettek egy ugyanilyet. Szépen szórt, de nem igazán passzolt a gazdaság erőgépeihez, ezért továbbra is nyitva tartották a szemüket.

Egészen tavaly nyárig, amikor szintén demógépként, egy kaparóláncos Annaburger HTS 16.04-es látogatott el Egyekre. Még jobban tetszett, kijelölte a továbblépés irányát. Egyébként a márka névadó városa, Annaburg ugyanabban a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban van, ahol anno a Fortschritt gépek készültek – tehát ez a „vérvonal” testesül meg a mai Annaburger gépek nagy részében is.

Megvásárlása mellett szólt a Balázs régóta jól bejáratott kapcsolata az AXIÁL-lal, hiszen egész erő- és munkagép arzenált szerzett már be Bajáról: három Fendt traktort, CLAAS LEXION kombájnokat, CLAAS SCORPION rakodógépet és zöldsort, HORSCH vetőgépet, kultivátort, Grégoire Besson ekét, Manitou teleszkópos rakodót és Fralaz lazítót. Közel van a debreceni telephely.

Ezúttal nem a bemutatójárművel vette meg, mert nagyobb kellett: 22-es típus, amely megfelel a középkategóriát nélkülöző erőgépállománynak: 130 lóerő alatti és 300 fölötti traktorjai vannak, és ennek szevestrágya-szórónak 240 lóerő a teljesítményigénye, épp jól illik például a nagyobb Fendthez. Fontos volt a rugalmas alkalmazkodás a bérmunka-megrendelők viszonyaihoz, ezért tandem tengelyes kivitel mellett döntött, amely kisebb táblákon is tud forgolódni, illetve a háromtengelyeshez nagyobb traktor kellene. Meg az sem elhanyagolható, hogy nemcsak saját kezelésű, ismert állagú trágyát kell szórni, hanem különféle mértékben szálasodott, összeállít, komposztálódott minőségűt – tehát csak mindenre felkészített gép jöhetett szóba, amilyen az Annaburger.

 

 

Miközben már élt a megrendelés a HTS 22.04-re, egymás után futottak be trágyaszórási megbízások a partnerektől. Hűha, egy géppel ennyit nem lehet ellátni! Venni kell még egyet! Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Mivel sokféle típus készül, és azokon belül is változó a felszereltség, az Annaburger gyárát elhagyó szervestrágya-szórók gyakorlatilag mindegyike valakinek specifikált egyedi darab, tehát nemigen lehet készletről vásárolni. A legyártást 4-6 hónapra vállalták volna a németek, de így Balázs lekésné a szezont. Egy gép már itt volt az AXIÁL-nál, csak át kellett adni, de honnan lesz másik? Muszáj megoldanom, mert egy olyan vevőt, aki óriási bizalommal, kapásból kettőt venne egy gépből, amelyet csak rövid próbán ismert meg, mégsem lehet félig üres kézzel elengedni… Szertenéztek a bajaiak, és Észak-Lengyelországban találtak megfelelő példányt egy kereskedőnél. Felizzottak a vonalak, lebonyolították az üzletet, ezer kilométeren Debrecenbe trélereztették a szórókocsit (40 km/órára korlátozott gumiabroncsaival nem jöhetett „lábon”), és az idény elejére már ott is volt Egyeken.

 

 

Mindkét trágyaszóró traktorvontatású (van teherautó után kapcsolható is), háromsoros lehordószerkezetű, oldalmagasító nélküli, Classic változat, két hajtóműves, ingás tandem futóművű, csillapított vonórúddal, amely szórás közben mérsékli a súlyponteltolódás hatását az erőgépre, és K80-as vonógömbbel. Az első tengely emelhető, a hátsó önbeálló, de tolatáshoz fixálható. Annyi az eltérés, hogy az egyiknek magasabb a kocsiszekrénye (1 helyett 1,2 m), van táblaszéli szóráshatárolója, a másiknak nincs, és kissé különbözik a gumiméretük. Silószállításra is alkalmasak, de itt csak trágyaszórásra használják.

Már itt állt a két vadonatúj, piros pótkocsi a telephelyen, amikor másfél hetes esőzés tette próbára gazdájuk türelmét. Azóta annál jobban belehúztak a munkába, kiszórták az említett 15 ezer tonnát. Hiba nélkül működnek, kényelmes velük szállítani, szórásképük homogén, szőnyegszerű, kezelésük egyszerű, a traktor fülkéjéből, fóliakapcsolós terminálról. Öt perc alatt kiszórják a 17 köbméternyi, 14 tonna szerves trágyát, egy hektárra másfél kocsi rakománya jut. A munkasebesség 7-8 km/óra.

Két nagy értékű gépet egyszerre megvásárolni, alapos kipróbálás nélkül? Nem volt könnyelvű döntés, hiszen a környékről azért begyűjtött sok véleményt, tapasztalatot Csernus Balázs, és ezek egybehangzóan kedvezőek voltak, s megvolt megannyi év, többféle gép beszerzése alapján a feltétlen bizalom is az AXIÁL iránt. Néha bátornak kell lenni, és ismét bebizonyosodott, hogy bátraké a szerencse!

 

Szöveg és kép: Karlovitz Kristóf, szakújságíró

Forrás: AXIÁL Híradó 2019. 05. szám

 

 

ANNABURGER újdonságok az AGRITECHNICA-n

 

Az ANNABURGER az idei AGRITECHNICA kiállításon három újdonsággal is jelentkezik: új nyerges, billenőplatós pótkocsi és tridem tartálykocsi, illetve traktorvontatású, szintén tridem tengelyes hígtrágya kijuttató is felvonul. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek