Beszállítói szemmel: Trimble

Beszállítói szemmel: Trimble

Interjú Waldemar Schaefferrel, a Trimble mezőgazdasági vonalának regionális fejlesztési menedzserével. 10 éve dolgozik a Trimble-nél, ez alatt komoly tapasztalatra tett szert az európai mezőgazdasági piacon.

Beszállítói szemmel rovatunkban számos márka képviselőjével beszélgettünk. Manapság különösen fontos a precíziós gazdálkodás. Az eszközrendszerek széles választékban állnak a gazdálkodók rendelkezésére, csakúgy, mint a korrekciós-jelszolgáltatások. Már az adatok értékelésére irányul a figyelem. Kíváncsiak vagyunk, hogy mindezt miként látja a piac egyik meghatározó szereplője, partnerünk, a Trimble.

 

„Azért választottuk az AXIÁL-t, mert kellően proaktív és egészséges mértékben agresszív, ha üzletről van szó, miközben belülről fakadó tisztelettel van az alkalmazottai iránt. A területi képviselők és a GPS-mérnökök szívesen tanulnak és mindent megtesznek, hogy kielégítsék az ügyfelek igényeit. Örülök, hogy erős precíziós gazdálkodási csoport működik a cégen belül.” – mondta Waldemar Schaefer.

 

Információink szerint az első mezőgazdasági Trimble eszközt 2007 körül értékesítették Magyarországon, noha a márka neve már korábban is ismert volt, például a geodéziában. Hogyan látják a mezőgazdaság akkori és mostani helyzetét, a magyarországi viszonyokat?

Ha a magyar mezőgazdaságról, illetve annak kihívásairól és potenciáljáról akarunk beszélni, vissza kell menjünk az időben.

A XIX. század második felében Magyarország mezőgazdasági termelése és exportja Európában élvonalbeli volt. Aztán jött egy kihívásokkal teli „szocialista” időszak. De a magyar mezőgazdaság még ekkor is erős tudott maradni, erősebb, mint a környező országoké. Akkoriban a mezőgazdasági termelés nagy gazdaságokra volt alapozva, ami aztán összedőlt 1990-ben. Magyarország egyetlenként tudott jelentős mezőgazdasági exportból származó bevételt felmutatni a hét új közép-európai EU-jelölt állam közül. Mindez jól mutatja az ország mezőgazdasági potenciálját, még a fent említett változások közepette is.

Azóta is sok kihívásnak kellett és kell megfelelni, elég, ha csak a klímaváltozást említjük, ami kiemelt jelentőségűvé tette az öntözést, hiszen nagy területeket érint az aszály.

Ám részben történelmi háttere, részben az azóta véghezvitt jelentős változások, fejlesztések alapján biztos vagyok, hogy sikeres jövő áll a magyar mezőgazdaság előtt. Komoly vállalkozói réteg alakult ki, jelentős mezőgazdasági és üzleti szakmai tudással, nagyon pontosan látják a hazai vevői igényeket. Jó példa erre a vállalkozó szellemre az AXIÁL, a hazai mezőgazdaság fejlődésének egyik jelentős hajtóereje is.

 

A 2019. évi AgrárgépShow rendezvényen

 

Milyen a magyar gazdák viszonya ehhez a technológiához? Hol tartunk a precíziós gazdálkodás folyamatában? Mi számít már hazánkban is „alapnak”, és hol van még fejlesztésekre szükség?

A precíziós növénytermesztés nagyon sok lehetőséget kínál fejlesztésre és innovációra. Nem gondolom, hogy helyes lenne összehasonlítani az elterjedtségét az európai országokban. Természetesen vannak különbségek, de a teljes mezőgazdasági iparágban komoly szükség van a további fejlesztésekre, ami egyúttal jelentős potenciál is. A precíziós növénytermesztés alkalmazásának még nagyon az elején járunk. Az automatikus kormányzás használata alapvetővé vált Magyarországon is, de ez még csak az első kis lépés a precíziós és automatizált mezőgazdasági termelés felé.

 

Sok gazdálkodót foglalkoztat a megtérülés. Tapasztalataik szerint, milyen birtokméret esetén érdemes precíziósan gazdálkodni? Milyen beruházási lépéseket javasolnak?

Ez a beruházás mindig megéri. Más számít nagynak, ha például búzát vagy kukoricát, illetve burgonyát, vagy kertészeti növényeket termesztenek. A legfontosabb, hogy a termelő felmérje saját kihívásait – sok a felesleges átfedés, egyenetlen tápanyag-ellátottság, vízellátási problémák vannak. Ezt követően tud segíteni a precíziós gazdálkodási szakértő, nemcsak abban, hogy milyen eszközt válasszon, de abban is, hogy megtervezzenek egy jövőbeni fejlesztési stratégiát. Csak azt tudom tanácsolni: ne féljenek, lépjenek a precíziós gazdálkodás útjára és használják ki az eszközeinkkel, megoldásainkkal elérhető összes előnyt. És akarjanak még többet – jelezzék, hogy mire van még igényük.

 

Trimble központ az Egyesült Államokban

 

Gyakran halljuk, hogy az úgynevezett Ipar 4.0 napjait éljük, aminek egyik meghatározó eleme a szélessávú, villámgyors internet, jön az 5G-hálózat. A GPS-alapú eszközöktől mi várható a jövőben? Milyen trendek, fejlesztési irányok várhatók?

A Trimble mezőgazdasági vonala sorvezetőkkel és automatikus kormányrendszerekkel kezdett. Most a szoftverfejlesztésre fókuszálunk – az adatok gyűjtésével, elemzésével képet adni az aktuális helyzetről. Különböző szoftvercsomagokat kínálunk a vevői igényekhez igazodva. Például a Trimble Ag szoftver új, megfizethető, de nagyon hatékony belépő szintje képes egységes rendszerbe integrálni az erőgépek GPS-adatait, egyszerűbbé teszi a munka szervezését, kivitelezését. Bármikor elérhető, akár mobil alkalmazásokon is. A felhasználó valós időben dolgozhat precíziós növénytermesztési adataival, illetve egyéb, más forrásból, akár más szoftverekből közvetlen (API) adatátvitellel érkező adatokkal. E mögött az AutoSync áll, mely automatikusan szinkronizálja az AB-egyeneseket, táblaneveket és határvonalakat, a táblán megjelölt objektumokat, és gépkezelői adatokat a Precision IQ kezelőfelületű Trimble GPS monitorok között. Ezzel megszűnik a kézi adatmentés és szinkronizálás szüksége, és csökken az emberi hiba esélye. Másrészt, a Trimble Ag szoftver csökkenti a többszörös adatbevitelt. A szinkronizálás a teljes rendszerben automatikus.

 

Az önvezető traktorok, a rajban dolgozó minirobotok, már nem is a fantázia szüleményei. A Trimble minden látja a jövőt? Dolgoznak teljesen autonóm rendszereken?

Az autonóm járműirányítás fontos része a kutatásainknak. Valójában e terület egyik úttörője vagyunk. Több mint húsz éve kínálunk navigációs és automatikus kormányrendszereket mezőgazdasági felhasználásra. 1994 óta van 3D gépvezérlési megoldásunk, a precíz hely- és iránymeghatározást kombinálva hidraulikus vezérléssel.

A 80-as évek óta mutatnak fejlesztéseink a navigáció és autnóm technológia irányába, a mi segítségünkkel jutott el a NASA űrsiklója rekordidő alatt az indító állásra, és kulcsfontosságú partnerei vagyunk a DAPRA Challenges több csapatának. A Trimble biztosított számos alaptechnológiát, több szegmensben is. A 2018-as Dimension konferenciánkon bemutattuk autonóm kormányzásunkkal működő traktorjainkat és építőipari gépeinket.

 

Precíz megoldások egy kézből

 

Tapasztalataik szerint milyen gazdálkodási tényezők fontosak a magyar gazdáknak?

Az agronómiai szempontok mellett egyre inkább az anyagi megtérülést is nézik. Univerzális eszközökre van szükségük, melyek az egyedi igényeikhez igazíthatók, és bármikor elérhető háttértámogatás is tartozik hozzájuk.

 

A nagy gyártók igyekeznek gépeiket a saját rendszereikkel felszerelni, a munkagépek jelentős része ISOBUS-kommunikációra képes. Milyen eszközökkel, megoldásokkal, kommunikálhatnak egymással a különböző márkájú gépeik?

A Trimble monitorok és a kijuttatás-vezérlő elektronikai egységek (ECU) teljes mértékben kompatibilisek az iparági szabvánnyal, az ISOBUS-szal. Manapság a precíziós növénytermesztésben nagyon sokféle erő- és munkagép használatára lehet szükség, amelyeket szinte lehetetlen minden esetben együtt, egy rendszerben működtetni. De a Trimble-é a szinte bármilyen erő- és munkagépre utólag is felszerelhető termékek legszélesebb portfóliója - , ezeken a gépeken kiépíthető termékek legszélesebb portfoliója - , ezeken a gépeken kiépíthető a legkorszerűbb technológia, nemcsak a közös adatkommunikációba tudnak bekapcsolódni, de hatékonyabbá válik a munkavégzésük is. A Trimble Ag szoftver nemcsak a Trimble eszközeit, hanem valamennyi más jelentős gyártó termékeit használóknak is elérhetővé teszi a képződő adatokat. A Trimble Ag szoftverünk képes tárolni, feldolgozni és konvertálni a legelterjedtebb GPS-adatfájlokat.

Végső soron azt mondhatjuk, hogy a Trimble bekapcsolja a gazdaságokat a felhőbe, a korszerű mezőgazdasági menedzsment minden elemét beleértve – a GPS-eszközöket, a szoftveres hátteret és GPS korrekciós jelszolgáltatást.

 

Forrás és kép: AXIÁL Híradó 2019. 03. szám

 

 

Vantage: Minden ami a helyspecifikus gazdálkodás megvalósításához kell!

 

Korábban már olvashatták, hogy nemcsak Trimble GPS-eszköz, hanem Vantage forgalmazók is vagyunk. A Vantage, mint gyűjtőnév magában foglal számos olyan megoldást, szolgáltatást, ami szükséges a helyspecifikus gazdálkodás megvalósításához. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek