Az AXIÁL átvette az Üzleti Etikai Díjat

Az AXIÁL átvette az Üzleti Etikai Díjat

November 21-én, ünnepélyes ceremónia keretében adták át a Piac és Profit által szervezett Üzleti Etikai Díjakat a nyerteseknek. Nagyvállalat kategóriában az AXIÁL Kft. is megkapta a rangos elismerést, melyről a Magyar Mezőgazdaság írt.

Az idei megmérettetésen 54 jelölt szervezetből 35 vállalat adta be a pályázatát. Az előző évek díjazottjaiból álló zsűritagok 10 pályázatot értékeltek kiemelkedőnek, a zsűrizésnél összesen 35 vállalatvezető adta le részletes pontszámait a pályázatokra, vagy jelezte egyetértését a zsűri többségével. 2018-ban a zsűri 4 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 2 multinacionális vállalatnak ítélte oda az elismerést, amit ünnepélyes díjátadó gála keretében vehettek át november 21-én.

 

Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt a díjalapító László Ervin professzorral és Demcsák Máriával, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztőjével – kép: Piac és Profit

 

Az AXIÁL Kft. nagyvállalat kategóriában érdemelte ki az Üzleti Etikai Díjat, amit Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi és Harsányi Zsolt tulajdonosok vettek át. Mint Harsányi Zsolt kérdésünkre elmondta, a díj elnyerése azt bizonyítja, hogy eddig is a kiírásnak megfelelve, a már említett filozófia mentén dolgoztak, és ez nem más, mint hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a fenntartható fejlődés érdekeivel.

 

A Piac és Profit által szervezett Üzleti Etikai Díj idei nyertesei – kép: Piac és Profit

 

A díjban visszaköszön az általa sokat idézett Henry Ford idézet, amit a kezdetektől magukénak vallanak: „A szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye.” Ezt a szemléletet szeretnénk átadni a fiatal kollégáinknak is, és csak azokkal tudunk együtt dolgozni, akik ezekkel az etikai normákkal azonosulni tudnak. Azt ugyanis nem adhatjuk fel, amit 27 év alatt kemény munkával felépítettünk, a gazdák maximális szolgáltatást várnak el tőlünk, és erre a jövőben is számíthatnak, mondta Harsányi Zsolt.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

 

 

 

 

Üzleti Etikai Díjat nyert az AXIÁL

 

A mai napon kihirdették a Piac és Profit által szervezett Üzleti Etikai Díj nyerteseit, mely tíz cég között az AXIÁL Kft. is szerepel. Cégünk a Nagyvállalat kategóriában kapta meg az elismerést, mely egy ünnepélyes gálaesten kerül átadásra. >>

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek