Átadtuk az 1111. FRALAZ lazítót!

Átadtuk az 1111. FRALAZ lazítót!

„Ez jó lesz, ezt szerettem volna látni!” – hangzott el nemrég Zalakomár egyik kacifántos talajú tábláján, amikor Borsos Emil munka közben megnézte a FRAMEST FRALAZ lazító 50 méteren végzett munkáját.

A Zalában 1500 hektáron gazdálkodó egyéni vállalkozó különösen a gép után maradó felszínre volt kíváncsi, mely elnyerte tetszését.

Ügyfelünk flottájában korszerű és magas minőségű gépek segítik a talajművelést, néhány éve azonban a szántás minimálisra csökkentését célozta meg, alkalmazni kezdte a forgatás nélküli művelést. Továbbá a költség- és víztakarékosság mellett az Erdélyből hozott bölcsessége révén leginkább a talajállapot megőrzésére, javítására és a termés biztonságára helyezte a hangsúlyt a termelés során.
 

Az 1111. legyártott FRAMEST FRALAZ lazító Borsos Emil gazdaságában lelt új otthonra
 

Korábban többféle lazítót, mélykultivátort is használt, de az egyre kiszámíthatatlanabbá váló időjárás, valamint a gépek által a mélyben generált durva rögök és a hantos, nyitott felszín miatt ezek alkalmazása már túl nagy kockázatot jelentett. A mélyebb rétegekből sem akart kevésbé termékeny talajt felhozni, hiszen maradjon lent, kellőképpen átrepesztve a vízháztartás javítása érdekében.

Ezekhez a célokhoz kerestek és találtak megfelelő talajművelő gépet az AXIÁL Kft. kínálatában Egyed János területi képviselő segítségével. A gépbemutatón látottak meggyőzték a gazdálkodót, sőt még egy újító észrevételt is született - a vonórúd munkahengerét külön körre kötve a gép kiemelésekor sem keletkezik jelentős mértékű hant.


A munkagépet Nyárádi Attila (FRAMEST) és Egyed János (AXIÁL) adta át ügyfelünknek

 

Egyed János végül két gépre is felvett rendelést, abból az egyik épp az 1111. legyártott lazító lett, melyet szeptember 15-én adtunk át partnerünknek.

Az átadott gép további különlegessége, hogy a FRAMEST márka jellegzetes zöld-piros-sárga színeit a magyar zászló színeire változtattuk, ezzel is kedvezve a megrendelőnek, Borsos Emilnek.

Köszönjük a vásárlást, a munkaeszköz használatához jó egészséget és üzleti sikereket kívánunk!

 

További információ a FRAMEST FRALAZ lazítókról >>

 

Forrás: Nyárádi Attila

Elérhető

Kapcsolódó cikkek