A precíziós eszközöket keresik a termelők

A precíziós eszközöket keresik a termelők

Az idén is folytatódhat a mezőgéppiac növekedése, amit nem a traktorok és a kombájnok, hanem a már szintén a precíziós technológiákba beépíthető munkagépek húznak – mondta lapunknak Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A mezőgazdasági gépek forgalma tavaly 15 százalékkal növekedett. Minek köszönhető a bővülés?

Általában az adott esztendő kilátásait nagyrészt az előző év vagy évek gazdálkodásának eredményei határozzák meg. A tavalyi forgalomnövekedésben is nagy szerepe volt annak, hogy a növénytermesztők jó terméseket takaríthattak be, és az árak is emelkedtek a gabonapiacon. Ha javul a jövedelemtermelő képesség, a gazdálkodók szívesebben költenek beruházásokra. Másodsorban az generálta a megemelkedett forgalmat, hogy rendkívül kedvező kamatozású hiteleket kínáltak a bankok. Segítették a gépforgalom emelkedését a támogatások is, hosszú várakozás után tavaly beindultak a Vidékfejlesztési program beruházásai is.

 

A piac átlagos növekedésénél alacsonyabb mértékben emelkedtek a traktoreladások, a beszerzett új kombájnok értéke pedig csökkent tavaly. Ennek mi az oka?

A precíziós gazdálkodás technológiájában a traktorok és a kombájnok javarészt már rendelkezésre állnak, a megvásárlásuk után a munkagépek következnek, ezekből most már mindenki olyan akar beilleszteni a rendszerébe, amely alkalmas a legkorszerűbb, precíziós munkavégzésre. Korszerű műtrágyaszóróval, vetőgéppel vagy permetezővel javítható a munka minősége és hatékonysága. A permetezők eladása például 31 százalékkal növekedett tavaly.

 

Európai összehasonlításban Magyarország milyen fejlettségi fokon áll a digitális, precíziós technológiák alkalmazásában? Fel vannak szerelve a gazdálkodók korszerű gépekkel? Munkahatékonyságbeli felzárkózásunknak mennyiben gátja az eszközpark elavultsága?

A jól működő közepes és nagy gazdaságok korszerű eszközökkel dolgoznak, itt nincs lemaradás. E termelői körben a precíziós gazdálkodás első lépésének tekintett automata kormányzás lassan mindenkinél rendelkezésre áll.

 

Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője és a MEGFOSZ elnöke

 

Mellettük a kisebb termelők is megjelennek a mezőgéppiacon?

Náluk sok helyen dolgozik még MTZ traktok, egy részük pedig szolgáltatásként, bérmunkát igénybe véve használja a korszerű gépeket.

 

Mennyire hat a gépforgalomra az, hogy egyes ágazatokan jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek a gazdálkodók?

A kertészetben például ez nagyon jól látszik. Nyilván éreztetik hatásukat a már említett forgalomélénkítő tényezők a kedvező hitelekkel és a támogatásokkal. De például a szőlő- és gyümölcsültetvényeken az ápolásra használható munkagépek piaci értékesítése 76 százalékkal lett magasabb tavaly a 2017-esnél, és ez már jobbára annak köszönhető, hogy az emberi munkaerő kiváltása is cél.

 

Ezek után mi várható az idén?

Feltűnő, hogy a Növekedési hitelprogram fix (NHP fix) konstrukcióra rögtön lecsaptak a gazdálkodók, sok hitelügyletet már sikerült is lebonyolítaniuk. Most egyértelműen ez a sláger a finanszírozásban, az első negyedév jól is indult. Úgy látjuk, a növekedés ütemében és a gépforgalom szerkezetében is folytatódik a tavalyi trend, vagyis munkagépekből többet fognak feladni a kereskedők, de például a kombájnok értékesítése elég döcögősen halad. Az, hogy ennyire csapadékhiányos volt az őszi vetések óta eltelt időszak, meghatározza a gazdálkodók gondolkodását is, visszafogottabbak lettek. Látszik, hogy plusz betakarítási kapacitásra nem lesz szükség. Az elmúlt években beszerzett kombájnok egyre nagyobb teljesítményűek, a várhatóan kisebb termést ezekkel le lehet aratni. Az új beszerzések a régi kombájnok cseréjét jelentik, ez viszont nem hoz növekedést ebben a szegmensben.

 

Az AXIÁL Kft. milyen arányban vette ki a részét a piac növekedéséből?

A tavalyi évet 83 milliárd forintos árbevétellel zártuk a 2017-es 74 milliárd után, és tartjuk a szokásos, 1-1,5 százalék körüli árbevétel-arányos, adózás előtti eredményt. Ahogy piacon általánosan, a traktorok és a kombájnok nálunk sem hoztak akkora forgalmat, mint szerettük volna, a munkagépekben viszont számottevő növekedést értünk el. Már tizenhárom éve működik egy üzletágunk, amely építőipari gépeket értékesít, ez nagyon jól ment tavaly, ami részben szintén annak köszönhető, hogy az iparágban voltak állami támogatások. Az idén a tavalyihoz hasonló árbevételt tervezünk, számolva a költségnövekedésekkel, ami például a munkaerőnél jelentkezik. Ezzel együtt kell élnünk, mert a szolgáltatásunk szervizigényes, nem mondhatunk le az emberi erőforrásról.

 

Fotó: AXIÁL Kft.

Szöveg: Kelemen Zoltán, szakújságíró

Forrás: Világgazdaság 2019. ápr. 17.

Elérhető

Kapcsolódó cikkek