Indruck Richárd kollégánkról többször tudósítottunk, számos futóversenyen részt vett már. Most ismét róla írunk, hiszen egy igen tiszteletre méltó teljesítményt tudhat a háta mögött. Ricsi futótársával együtt, 2 fős csapatban vágott neki a Balaton megkerülésének.
Mondhatni, mindketten hobbifutók vagyunk, de már körülbelül három hete, amikor Ricsivel a Velencei-tavat futottam körbe, rájöttem, hogy csak én vagyok az. Ricsi már kőkeményen céltudatos, gondosan felépített edzésterv alapján készülő sportember!
Szinte elképzelhetetlen, hogy valaki, aki nem a nap 24 órájában a sportolásnak szenteli az életét, hanem ugyanúgy hétköznapi életet él, nappal dolgozni jár, és munkaidőt követően szakít időt a felkészülésre, hogyan képes ilyen teljesítményre. Habár Pók Janó kollégánk óta tudjuk, hogy ez nem lehetetlen, mindenesetre kifaggattuk Ricsit a versenyről, a felkészülésről és a további terveiről.
BHA: Mióta futsz, és mikor fordult meg a fejedben először, hogy indulsz az Ultrabalatonon?
IR: Aktívan 2016 tavaszán kezdtem el futni. Az, hogy az Ultrabalatonon induljak, már régen benne volt a levegőben, még valamikor 2017. végen volt egy tervünk a futótársammal, miszerint a 2018. évi UB-t megpróbálnánk, de aztán egy általam begyűjtött sérülés ezt felülírta, így (talán nem véletlen) várnunk kellett rá egészen idáig.
BHA: Hogyan készültél rá? Hányszor edzel egy héten?
IR: Heti 5 napot edzek: ebből egy nap erőnléti edzés, illetve sport coach segíti a munkámat, ha mentálisan bajba kerülnék! Szeretném is rögtön megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Ispán Erika személyi edzőmnek, aki az erőnléti edzéseimet vezeti, és Tóth Nikolett sport coachomnak aki a mentális erőnlétemet segít fejleszteni. Ők azok, akik jelentősen hozzájárulnak az általam kitűzött célok elérésében.
BHA: Korábban mi volt a leghosszabb táv, amit lefutottál?
IR: 2018. október 23-án a szentendrei skanzenben volt egy 6 órás futás - ott 63 kilométert sikerült lefutni.
BHA: Ketten teljesítettétek a 221 km-t. Mi volt a stratégia, hogyan futjátok le?
IR: A stratégia az volt, hogy körülbelül 20 km-enként váltjuk egymást. A teljesítésre 26 órát vállaltunk, így éreztük biztonságosnak! Ezen kívül mindössze csak élvezni akartuk minden pillanatát. Úgy gondolom, ez sikerült is!
BHA: Volt kísérőtök?
IR: Igen volt, az erőnléti edzőm segítségével jutottunk el egyik váltópontról a másikra, ő vigyázta minden pillanatunkat.
BHA: Hogyan élted meg az Ultrabalatont? Milyen hangulatban teljesítettétek a versenyt?
IR: Iszonyatosan jó érzés volt itt futni! Általában mindenkinek akadt egy-egy szava a másikhoz és maga az egész légkör, hogy érzed ez egy igazán nagy dolog, hogy itt lehetsz. Ahogyan néznek rád a pálya szélén, ahogyan beérik a rengeteg munka, ami mögötted van, ahogyan egymásért küzdötök a társaddal, de igazán leírni ezt nem lehet - végig kell csinálni, akkor tudja igazán az ember, miről is van szó!
A hangulatom nagyon jó volt, végig felszabadultnak és magabiztosnak éreztem a munkánkat, a társammal higgadtan és fegyelmezetten csináltuk a dolgunkat, vigyáztunk egymásra. Pont úgy, ahogyan az a közös cél érdekében elvárható - köszönöm Fanni!
BHA: Voltak-e olyan pillanatok, amelyek nehezebbek voltak, esetleg megfordult a fejedben, hogy nem csinálod végig?
IR: Feladni??? Kizárt!!!! Nem ezért jöttünk.
Persze voltak picit nehezebb pillanatok, de ezeket mind lehetett kezelni. Talán, ha mégis ki kellene emelnem valamit, akkor az utolsó 20-25 km-t tenném, amikor vasárnap hajnalban megjött az eső, és az utolsó kilométereket már fáradtan, javarészt szakadó esőben kellett futnunk. Na, ez nem volt kellemes - viszont itt már együtt futottunk a társammal, így könnyebben vettük ezt az akadályt is.
BHA: Számos embernek elképzelhetetlen ekkora táv teljesítése. Fizikailag is rengeteget kivesz az emberből. Hogyan tudtátok megoldani például az energiabevitelt? Volt erre speciális terv?
IR: Mivel felváltva futottunk, így több időnk volt normálisan visszapótolgatni az elhasznált energiát. Voltak előre megadott pontok, ahol a zöld rajtszámos (azaz az egyéni teljesítők és a 2-3 fős csapatok) meleg ételt kaphattunk, így aki pihent, viszonylag kényelmesen tudott eszegetni. Ezen kívül volt nálunk gyümölcs, sós rágcsa, sós mogyoró, víz, kóla, tonic, és speciális kiegészítők: energia zselé, energia szelet, sótabletta, és izotóniás innivaló.
BHA: Volt-e bármilyen különösen emlékezetes pillanata a tókerülőnek?
Nem igazán tudok kiemelni egy momentumot sem. Az egész kör úgy volt életre szóló, ahogy van.
BHA: Tervezitek-e, hogy jövőre is indultok?
IR: Azt gondolom, igen! Hogy milyen formában, az még kérdéses, de bármi is legyen - a társammal ott fogunk állni egymás mellett a rajtzónában 2020-ban is!
BHA: Milyen érzés volt célba érni?
IR: Ezt át kell élni!
BHA: Mi lesz a következő megmérettetés?
IR: Egyelőre ez még titok. Viszont annyit elárulhatok, hogy nagyon szezon kezdet van még... ;)
Gratulálunk Ricsinek és csapattársának, Dolmány Fanninak! A 221 km-t „Elborultak” csapatnévvel 22 óra 56 perc 37 mp alatt teljesítették! Összesen 93, 2 fős (férfi vagy vegyes) csapat vett részt, amelyből 81-en értek célba. Fanni és Ricsi a remek teljesítésükkel a 22. helyen végeztek! Mint futó, és mint akit ugyancsak beszippantott az Ultrabalaton hangulata, úgy gondolom, fantasztikus, amit véghezvittek: 2019. május 11-én 04 óra 50 perckor nekilódultak a távnak, hogy végig egyenletes tempóval másnap 03 óra 46 perc 37 másodperckor célba érjenek, dacolva széllel, napsütéssel, hideggel, meleggel, szakadó esővel, hegynek fel, lejtőn le. Büszkék vagyunk rátok!
Szöveg: Baranyiné Hutai Anikó, marketingkommunikációs menedzser
Képek: Indruck Richárd, alkatrész értékesítő