10 éve egy beszélgetéssel kezdődött... most 10 új gép áll a telephelyen! (+videó)

10 éve egy beszélgetéssel kezdődött... most 10 új gép áll a telephelyen! (+videó)

A teljes flottát pedig az AXIÁL Kft. szállította, és a berendezések együttes értéke megközelíti a 2 millió Eurót! Így nem csoda, hogy a beruházás 10 éves előkészítői munka gyümölcse. Az Agroinform.hu videóban szólaltatta meg az érintetteket.

Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatója 1978-ban még gyakornokként került a vállalathoz, és az évek alatt végigjárta a ranglétrát, majd 2002-ben a cég vezetője lett. Jelenleg 1500 hektáron gazdálkodnak, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel egyaránt foglalkoznak, de meghatározó tevékenységük a vetőmag-előállítás. Ez utóbbi komoly lehetőséget rejt a vállalat számára, mivel a napraforgó és kukorica mellett már olajtökmag-termesztésben is egyre eredményesebbek, sőt már tervben van egy olajpréselő üzem létrehozása is.

 

Egy kiállítással is felér a sorakozó flotta látványa – videó: Agroinform.hu

 

Soltész Gyula hangsúlyozta, hogy az új gépektől teljesítménynövekedést és minőségjavulást várnak, valamint rendkívül fontos volt számukra egy olyan műszaki tartalom választása, ami képes maradéktalanul kiszolgálni a vállalat igényeit. Hozzátette, hogy a beruházási döntés meghozatalában nagy jelentőséggel bírt az AXIÁL Kft. szervizhálózata, és a dombóvári telephely közelsége, mivel ez kiszámíthatóságot, a műszaki tartalom fenntarthatóságát, és a hatékony javítási folyamatokat is biztosítja.

 

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője és Soltész Gyula, a Naki Mezőgazdasági Zrt. igazgatóságának elnöke – fotó: AXIÁL Kft.

 

Az ünnepélyes keretek között átadott gépek:

 

2 darab CLAAS LEXION 6700-as kombájn, 2db CORIO CONSPEED, és 2db VARIO vágóasztallal,

1 darab CLAAS AXION 940,

1 darab AXION 920,

1 darab AXION 850,

4 darab CLAAS ARION 650,

1 darab ARION 440-es.

 

Egy kis ízelítő, mivel lehetetlen ennyi gépet egy képre komponálni – fotó: Agroinform.hu

 

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy céljuk volt megfelelni a felmerülő műszaki igényeknek, és egy hosszú tárgyalási folyamat eredményessége most a telephelyen látható 10 nagy értékű berendezés. Hangsúlyozta, hogy ezeket a gépeket a lehető leghatékonyabban kell üzemeltetni, és ebben tud további segítséget nyújtani az AXIÁL Kft., jól felépített alkatrész logisztikai, szerviz és ügyfélkapcsolati rendszerével.

 

Forrás, videó: Agroinform.hu

Elérhető

Kapcsolódó cikkek