A Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének felkérésének eleget téve, ez év májusában bekapcsolódtunk a II. évfolyamos környezetgazdálkodási agrármérnök MSc. szakos hallgatók oktatásába. Dr. Mesterházi Péter Ákos, precíziós gazdálkodási csoportvezetőnk „Precíziós mezőgazdaság gépei és gépkapcsolatai a növénytermesztésben” témakörben vett részt a „Precíziós mezőgazdaság II.” című tantárgy aktuális félévi oktatásának egy részében.
Az előadás a precíziós – helyspecifikus növénytermesztés kialakulásáról, létjogosultságáról, elvéről illetve annak megvalósításához szükséges technikai háttérről, alkalmazásának lehetőségeiről és előnyeiről szólt. Ezen belül tárgyalásra került a műholdas helymeghatározás elve, a műholdas rendszerek kiépítésének története és az elérhető korrekciós jelek. Külön fejezet szólt a helyspecifikus adatgyűjtési lehetőségekről (talajmintavétel, hozammérés, talaj- és növényszenzorok, távérzékelés, talajtömörödöttség mérése, stb.). Bemutatásra kerültek az elérhető erő- és munkagép vezérlési megoldások (kormányautomatikák, permetező- és vetőgép-vezérlések, stb.) valamint a telematikai (pl. CLAAS TELEMATICS) rendszerek által nyújtott lehetőségek.
Mivel a precíziós gazdálkodás célja és hatása a növénytermesztés környezetterhelő hatásának mérséklése is, bemutatásra kerültek olyan, a mezőgazdasági gépeken alkalmazott új, innovatív megoldások is, melyek ugyan nem GPS-vezérlésűek, de szintén a környezetbarát mezőgazdasági termelést segítik (pl. a gumihevederes járószerkezet - CAMSO, keréknyomás szabályozó rendszer – Fendt Grip Assistant, motorok káros anyag kibocsátást csökkentő megoldások – Fendt SCR).
Szívesen tettünk eleget a megtisztelő felkérésnek és örömünkre szolgál, hogy megoszthattuk tapasztalatainkat a hallgatókkal!
Fotó: www.portal.agr.unideb.hu