Tapasztalatok a EuroSkills versenyről

Tapasztalatok a EuroSkills versenyről

Lezárult a EuroSkills, melyet 2018. szeptember 26. és 28. között rendeztek meg Budapesten. A 31 fős magyar csapat tagjai között volt az AXIÁL Kft. szervizszerelője, Szerletics Máté is, akit kollégája, Karagity István szervizmérnök mentorált.

Áprilisban beszélgettünk utoljára, amikor Máté megnyerte a SkillsHungary döntőjét a nehézgépszerelő szakmában. Most pedig túlvagytok a EuroSkills versenyen, ahol Máté az erős nemzetközi mezőnyben a 9. helyezést szerezte meg.

 

Megünnepeltétek, hogy véget ért a verseny?

SzM: Igen! A záróceremónia után volt egy afterparty, ezen ott volt az összes versenyző, szakértő, szervező. Úgy hajnali fél egyig tartott, de utána mentünk még tovább. Szóval igen, elég sokat ünnepeltünk.

 

Miben volt más és miben hasonló az EuroSkills és a SkillsHungary?

SzM: Erősebb volt a mezőny, nagyon ügyes szakemberek voltak minden ország részéről. A feladatok nehezebbek, bonyolultabbak voltak, például elektromos problémákat kellett megoldani, méregetni kellett. A pavilon szakmacsoportok szerint ugyanúgy le volt választva, mint a SkillsHungary-n, nem láttuk, hogy mit csinál a másik versenyző. A nap végén tudtunk beszélgetni, hogy kinek-hogyan sikerültek a feladatok.

 

Szerletics Máté, EuroSkills versenyző, az AXIÁL Kft. szervizszerelője - kép: MKIK

 

Hogyan zajlott a felkészülési időszak?

SzM: Én az axiálos gépekre, márkákra specializálódtam, főleg Fendt gépekkel foglalkozom. A szakmai felkészülés során azonban számos más típussal is megismerkedhettem. Még az elején kaptunk egy segédletet, amely teljesen nyilvános volt minden versenyző számára, ez leszűkítette, milyen feladatok, márkatípusok jöhetnek szóba a EuroSkills-en.

KI: Nehéz volt nekiállni tervezni, szervezni, ütemezni, de a Kamara által szervezett tréningek, fórumok segítettek. 4-5 hónap állt rendelkezésre a felkészítésre. Fontos volt az angol nyelvtudás, erősebbre volt szükség, a társalgási szintnél. Mátéval ebből a szempontból is szerencsénk volt, mert jó angolból. Több hazai cégnél is megfordult Máté és természetesen az AXIÁL Kft.-nél is megadtunk, megadtak minden segítséget, amire szükségünk volt. Ezúton is köszönjük a támogatást a vállalatoknak, a trénereknek és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának is!

 

Kép: MKIK

 

Hogyan teljesített a magyar csapat?

SzM: Több mint harminc főből állt a csapat, összességében 3 arany, 3 ezüst, 3 bronz és 8 kiválóság érmet szereztünk a különböző szakmákban. A közös programok során nagyon összekovácsolódtunk, elég erős csapategységünk lett, jóbarátokat szereztünk. Biztos, hogy a későbbiekben is tartani fogjuk egymással a kapcsolatot.

KI: Szerintem is egy nagyon jó csapat jött össze, ez a záróceremónián is látszott. Egy emberként örültek egymás sikerének, mindenkinek jól esett, ha a csapat bámely tagja dobogóra állhatott. Volt olyan, aki jobb eredményre számított, mint amit végül elért. Ugyanakkor azért jó, ha egy jó csapat tagja az ember, mert az öröm megsokszorozódik, a bánat pedig szétoszlik az emberek között.

A nehézgépszerelő szakma mezőnye egyébként nagyon erős volt, tapasztalt Euro- és WorldSkills versenyző országokból kerültek ki a győztesek, míg Magyarország először indított versenyzőt ebben a versenyszámban. Sorrendben a svájci, az osztrák és a holland szerelő szerzett dobogós helyet, viszont a megmérettetés szorosságát mutatja az a tény is, hogy Máté mindössze 6%-kal ért el kevesebb pontot, mint az első helyezést elért svájci szerelő.

 

Kép: MKIK

 

Ha visszanéztek erre az eseménydús évre/versenyre, megérte a sok munka?

SzM: Igen, ez egy jó dolog mindenképp. Szakmai tapasztalatot és gyönyörű emlékeket szerezhet az ember. Csak felső korhatár van a EuroSkills-en, tehát akár iskola mellett is elindulhat az ember.

KI: Én is úgy gondolom, hogy abszolút megérte befektetni az energiát. Ahogy Máté mondta, tapasztalatszerzésnek és visszajelzésnek is nagyon jó.

 

Milyen az ideális SkillsHungary/EuroSkills versenyző? Milyen képességekkel és készségekkel kell rendelkeznie az induló szerelőnek?

KI: A nyelvtudás, leginkább az angol, az mindenképpen kell egy ilyen versenyen. Természetesen alap a magabiztos szakmai tudás is, de szükség van szorgalomra, kitartásra, alázatra, és mindenekelőtt elhivatottságra is.

 

Karagity István, az AXIÁL Kft. szervizmérnöke, Máté mentora a EuroSkills verseny alatt - kép: AXIÁL Kft.

 

Hogyan tovább?

SzM: Először egy kis pihenés, szabadság, utána munka. A verseny miatt pedig úgy döntöttem, szeretnék még többet tudni, tanulni, szerezni egy diplomát, ezért megpróbálom levelezőn a gépészmérnöki képzést.

KI: Nagyon jó légkör volt a versenyen. Hazai és nemzetközi szinten is tartjuk a kapcsolatot és az a célunk, hogy legközelebb is indíthassunk szerelőt a szakmában, versenyszámban. Ehhez elhivatott szerelőkre és szponzorokra van szükségünk, akik később együtt akarnak dolgozni ezekkel a nagytudású szakemberekkel. Most pedig vissza a zöld hétköznapokba.

 

Köszönjük az interjút és gratulálunk!

 

Szöveg: Borbély Zsanett, marketingmenedzser / AXIÁL Kft.

 

 

 

Tanulás + szorgalom + kitartás = SIKER!

 

Mindketten fiatalok, elkötelezettek a hivatásuk iránt és nem mellesleg mindketten axiálosok. Karagity István szervizmérnökkel és Szerletics Máté szervizszerelővel a SkillsHungary versenyről, valamint az elért első helyezésről beszélgettünk. >>

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek