Rajz- és versírópályázat, sakk szimultán Hódmezővásárhelyen

Rajz- és versírópályázat, sakk szimultán Hódmezővásárhelyen

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda napok 25. alkalommal kerül megrendezésre május 10-12. között. Mint a korábbi években is, szeretettel várják az óvodásokat és az iskolásokat, akik számára a belépés ingyenes.

Az elmúlt években az óvodások, alsós és felsős tanulók között rajzpályázatot hirdettek meg, amelynek témája: „Állati jó kiállítás” volt. Kategóriánként 1-3. helyezést díjaznak. A díjazott képek egy évig, a következő kiállításig, megtekinthetők a honlapukon. A 2017. évi győztesek munkáit IDE kattintva tekinthetik meg.vTovábbá az alsós és felsős tanulók számára versíró pályázatot hirdetnek, „Szeretem az állatokat” címmel. Ezek is a fenti honlapon láthatók.


A nagy érdeklődésre való tekintettel, változatlan feltételekkel 2018. évre is várják a gyermekek rajzait és verseit, amelyeken kérik feltüntetni a gyermek nevét, osztályát, az iskola nevét és címét, esetleg telefonelérhetőséget.

 


A kiállítással kapcsolatos témafeldolgozások előnyben részesülnek. A műveket a kiállítás kezdetétől május 12. szombat 10 óráig lehet leadni az „Állati jó játszópark” sátrában. Az eredményhirdetés ezen a napon 15:30-kor lesz a játszópark sátra előtt. A művek az eredményhirdetés után a sátornál, illetve a kiállítás utáni héten a Hód-Mezőgazda Zrt controlling osztályán, Hódmezővásárhely Serháztér u. 2. szám alatt átvehetők. Az át nem vett munkák nem kerülnek postázásra, illetve tárolásra.

 


ÚJDONSÁG AZ ÁLLATI JÓ JÁTSZÓPARKBAN: 10:00-12:30 Sakk szimultán Jeszenszky József mesterjelölt sakkozóval.

Szimultán: egy időben, egyszerre több sakktáblán történő játék. József már több világbajnokságon és világeseményen csillogtatta meg tudását, emellett már több mint 2000 szimultán játszmát játszott. Szimultánban a csúcsa Pécsett, a Paulus Café dísztermében volt, ahol 51 táblán játszott egyszerre a résztvevőkkel. Jelenleg kedves párjával és 2 éves kisfiával él, Pécsett. 

 

 

Elsősorban a sakkozni tudó gyerekeket várják, a kiállítás„G” szektorában, a játszóház területén, amennyiben marad szabad asztal a felnőttek közül is bárki beülhet játszani. Gyertek, győzzétek le Józsefet! Aki legalább döntetlen eredményt el tud érni, az már csokit kap! Jelentkezni lehet a helyszínen, illetve aki nagyon szeretne játszani és nem akar lemaradni, az adja le részvételét az asztalos.sandor@hodmgrt.hu  e-mailen.

 

A rendezvényen az AXIÁL Kft. is kiállít, illetve Játékvásár standján várja azokat, akik méretarányos, minőségi fém, illetve műanyag jármű makettet szeretnének vásárolni. További információ a kiállításról EZEN a linken!

 

Forrás és kép: allattenyesztesinapok.hu

 

Kapcsolódó cikkek

 

Ezt látni kell az Állattenyésztési Napokon 2. rész

Az AXIÁL Kft. négy gépe kapott elismerést a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatán. Lássuk a típusokat!  >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek