Mérnökverseny a CLAAS Hungária Kft-nél − Unitech 2019

Mérnökverseny a CLAAS Hungária Kft-nél − Unitech 2019

A CLAAS Hungária Kft. már majdnem egy évtizede ad otthont a Unitech versenynek. Idén először nem gép építése volt a feladat, hanem stratégiai gyártási szimuláció invitálta a hallgatókat a jövő gyárának vezetési kihívásainak leküzdésére.

A szimulációs mérnökversenyen induló 77 csapatból a döntőbe jutott tíz legjobb mérte össze tudását a CLAAS Hungária jól felszerelt tanműhelyében, április 10-én. A Debreceni Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviseletében érkeztek a résztvevők. Nagy örömünkre a mérnökhallgatók között két nő is erősítette a mezőnyt.

 

 

Két teremben, több blokkban futtatták a gyártásirányítási szimulációkat a csapatok. Nehéz helyzetek, kockázatvállalás, és jó vezetői döntések után kiváló eredmények születtek, de a végső helyezést tovább finomította egy prezentáció: a CLAAS javaslatot kért a csapatoktól a termékpalettájához illeszkedő termékre vagy szolgáltatásra. Innovatív ötletekkel vívták ki a versenyzők a nagy szakmai múltú CLAAS-os zsűri elismerését, kiemelten azok, akik a rendelkezésre álló rövid idő alatt is mélységében tudták felmérni az ötletükben rejlő lehetőségeket.

Összesítésben az első helyezett a „Dinamika kettes”, a második helyezett a „Nem tudom elolvasni”, a harmadik helyezett pedig a „Profit” csapata lett. Ők értékes nyereményekkel hagyták el a törökszentmiklósi gyárat, de senki nem távozott üres kézzel. A különdíjat a „Claasikus” csapat nyerte a fenntarthatóság jegyében született, a jövőben alkalmazható növényi alapú bálaháló ötletével.

 

Szöveg: Gurmai-Málnás Ágnes

Képek: Uzsoki János

Forrás: Agritech 2019. július

 

 

Magyar egyetemekről erősítené az állományát a CLAAS (+videó)

 

Az egyetemek és a mezőgazdasági gép-, és eszközgyártó nagyvállalat közötti kapcsolatok elmélyítése, továbbá a legfrissebb technológiai információk megosztása volt a középpontban a 18. CLAAS Konferencián a budapesti Öbölház rendezvényközpontban. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek