„Kicsit más” vezetési élmény

„Kicsit más” vezetési élmény

Egy fiatal hölgy tartja kordában a lóerőket egy AXION kormánya mögött – kecsesen, mégis biztos kézzel, meglehetősen nehéz terepen. Nézzük csak, mit jelent a legnagyobb teljesítmény egy kőbányában!

Az erős gépek ebben a környezetben úgy hatnak, mint a játékszerek egy óriási homokozóban. Meredek, saras szerpentinutak vezetnek a bánya peremétől a mélyben meghúzódó középpontig, ahol összegyűlt az esővíz és az elolvadt hó. A különleges sziklaformációkból, mint egy könyvből lehet az utolsó földtörténeti kor történéseit olvasni. A színek a feketétől a szürke legkülönfélébb árnyalatain keresztül egészen az okkerig és a barnáig változnak. Az egyetlen élénk szín: a világoszöld, LM 0205 kóddal jelölt, s a mezőgazdasági gépek színskáláján „vetésizöldnek” nevezett pötty, ami kitartóan rója útját a hatalmas sziklák között.

 

Linckh úr hetente háromszor maga áll az öreg kemence mellé, hiszen a „fatüzelésű kemencében készült kenyér sütése a főnök dolga!”

 

Úton a kőbányában

Egy olyan helyen, mint amilyen ez is, Nadine Stepper is kicsinek és törékenynek tűnik. Pedig igazán nehéz munkát végez. A hölgy egy 33 éves logisztikai szakember, aki 2018 szeptembere óta alkalmazottja a német Linckh bérvállalkozásnak, s szállítja a Schotterwerke Markgröningen (Markgröningen Kavicsgyár, SWM) vállalat megbízásából a hatalmas kőtömböket a kitermelés helyszínéről, lentről, a feldolgozás helyére, fentre. „Mindig is érdekeltek a hatalmas masinák” meséli az acélidegekkel megáldott fiatal hölgy. „A kőbánya eléggé menő munkahely!”

Nadine egy AXION 930-at vezet. A 350 lóerős erőgép a különleges kihívásoknak éppúgy meg tud felelni, mint a vezetője. „Szélsőséges időjárási körülmények esetén ez a gépkapcsolat még az olyan erős munkagépeknél, mint egy dömper, is hatékonyabb.” meséli Nadine Stepper, és már előre örül, milyen jó lesz beülni a traktorba. „A fülke hihetetlenül kényelmes, a kezelőszervek használatát könnyű megérteni, a teherautóra szóló jogosítványommal semmilyen kompromisszumba nem kell belemennem, vezethetem ezt a gépet is.” egészíti ki mondandóját egy elégedett nevetéssel. A burkolat nélküli utakkal a heves esőzések vagy a tavaszi olvadás után különösen nehéz megbirkózni. Mindig higgadtan, figyelmesen kell vezetni, hiszen nem veszélytelen ez az útszakasz. A keskeny ösvényen két gépkapcsolat már nem fér el egymás mellett. Aki először érkezik, az megy rajta végig először, ezt a mottót követik a sofőrök, habár Nadine még egy kicsit berzenkedik ez ellen. „A kőbánya tapasztalt, öreg rókái gyakran akarják bebizonyítani, milyen is a <<férfias vezetési stílus>>” kuncog. Azért ő inkább mindig megfontolt marad. Főnöke, Martin Linckh tudja, hogy Nadine Stepperre minden körülmény között számíthat.

Martin Linckh egy 35 éves bérvállalkozó, akinek szülei mezőgazdasági családi vállalkozást vezettek. Mindig is tudta, hogy ezt a vállalkozást egyszer ő fogja tovább vinni. Ezért is végzett el egy nagy- és külkereskedelmi képzettséget nyújtó iskolát, és néhány éves, mezőgazdaságon kívüli szakmai gyakorlat után a mezőgazdasági mester képzést. 2017-ben vette át szülei gazdaságának vezetését.

 

A kavicsbányában a gépek átlagosan 1700 üzemórát dolgoznak évente.

 

Több lábon állni

Vállalkozásait tekintve három lábon áll: a mezőgazdasági üzeme szántóföldi növénytermesztéssel, sertéstenyésztéssel és különleges növénykultúrákkal foglalkozik. Vetésforgójában cukorrépa, őszi búza, őszi árpa, kukorica és lucerna található. 800 hízós sertéstelepén antibiotikum-mentes hízlalást folytat. A különleges növénykultúrák közé tartozik az eper, tökfélék és a virágok, amiket mind maga takarít be. Tevékenységének második köre az őstermelői tevékenység, amelynek keretén belül saját termékeit feleségével közösen értékesítik, közvetlenül a farmjukon. Az üzlet már közel 30 éve működik a gazdaság területén, saját húsrészleggel, kenyér- és pékáruval, lekvárokkal, különféle gyümölcslevekkel a polcain. 2014 óta létezik a harmadik láb, a bérvállalkozás, amely már a kezdetektől fogva a szállítási munkákra és építkezésekre fókuszál.

A gazdaság gépparkjába 5 CLAAS traktor (AXION 660, 810, 2 db 870 és egy 930), 1 TORION, 3 teherautó, egy négytengelyes, két pótkocsis nyerges vontató 4 földmunkagép, egy vontatott permetező tartozik, de ezeken felül Martin Linckh egy gépközösségnek is tagja.

„Fontos, hogy növekedésünk lassú és egészséges legyen.” hangsúlyozza a fiatal vállalkozó. „Befektetéseim mindig az aktuális és várható megrendeléseim figyelembevételével történnek. A traktor-pótkocsi gépkapcsolat és a billentőkocsi párosnak mostanában a környéken elég munkát találok.”

A növekedés lehetőségét a jobb képesítésekben látja. Ezért négy éve megszerezte a forgalomirányítói végzettséget, ami az ipari árufuvarozási engedély megszerzéséhez szükséges. A képzés egyrészről segíti a fejlődést, másrészről viszont korlátozó tényező. „Stuttgart körzetében teljes a foglalkoztatottság. Ezért nagyon nehéz nehézgép kezelőt találni” véli Linckh. „Hogy Nadine-t megtaláltam, igazi szerencse volt.”

 

„A kőbánya elég menő munkahely.” Nadine Stepper nagyon szereti a munkáját.

 

Szállítójármű kerestetik

A kőfejtőnek már két éve dolgozik Martin Linckh, és a megbízások száma egyre csak emelkedik. Az összesen öt CLAAS traktorjából kettő kizárólag itt dolgozik. A terhelés egyértelműen nagyobb, mint a mezőgazdasági szállításoknál. „A traktorok a kavicsbányában évente átlagosan 1700 üzemórát dolgoznak. Leginkább a hajtómű van a legnagyobb terhelésnek kitéve.” A Markgröningen Kavicsgyár Linckh vállalkozásától igény szerint rendeli a technológiákat, mivel a vállalkozó meglehetősen rugalmas. A biogázüzemek és az építkezések miatt nagy az igény a szállítójárművekre. „Kedvelem a különböző munkakörülményeket” mondja Nadine Stepper. „Így nem csak fel meg le kell mennem.” Idén vesz majd részt a szívós gépkocsivezetőnő az első mezőgazdasági munkáiban. Ott az LM 0205 színkódú gépe egészen biztosan nem az egyedüli vetésizöld gép lesz.

 

Fordította: Vas Magdolna, marketingkommunikációs menedzser

Forrás: TRENDS, 2019/2. szám

Elérhető

Kapcsolódó cikkek