Kazanban a magyar csapat 3. rész

Kazanban a magyar csapat 3. rész

Ma véget ért a WorldSkills kazani világverseny, mely a szakmák olimpiájaként híresült el. A neves rendezvényen hazai fiatalok is versenyeztek, köztük Apagyi Bence is, aki nehézgép-szerelő számban képviseli Magyarországot.

Bence nyerte idén a magyar országos bajnokságot, aki a versenyszám szakértőjével, Karagity Istvánnal, az AXIÁL Kft. szervizmérnökével jelenleg is Kazanban tartózkodik. Kollégánk jóvoltából folyamatosan nyomon követhettük a verseny eseményeit.

 

 

Az alábbiakban Karagity István beszámolója következik:

Tegnap véget ért az utolsó versenynap is. A négynapos kemény munka és feszített figyelem terhe legördült a versenyzők válláról. Volt, aki a megmérettetés utolsó másodpercéig villám tempóban húzta az utolsó tucat csavart és a lefújás pillanatában könnyekben tört ki, persze a nemzete csapatának tapsviharával és tiszteletével övezve. Mint a képen is látható, Bence is keményen meghúzta a finisht, és kirobbanó boldogsággal emelte fel a magyar zászlót.

Az eredmények a mai napon derülnek ki, izgatottan várjuk a végső sorrendet. A záró ceremónia otthoni idő szerint este 6 órakor kezdődik és élőben követhető az interneten.

 

 

Köszönjük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, hogy az egész éves kitartó szervezőmunkájával és támogatásával megélhettük ezt az élményt, valamint azt, hogy a helyszínen lévő munkatársaik (Csejtei Dorottya, Weiszenburger Dóra, Csiszár Zsófia, Seress Klaudia) minden másodpercben küzdöttek és még jelenleg is küzdenek a magyar csapatért. Köszönjük a versenyzőket koordináló Team Leader csapatnak (Baky Dániel, Szalai Dániel és Szalai Tamás) hogy kvázi tyúkanyókként végig a versenyzők mellett voltak és elhárítottak minden jó szereplést nehezítő akadályt.

 

Kép, további információ: SkillsHungary Facebook oldal

 

 

Kazanban a magyar csapat 2. rész (+videó)

 

Hétfőn megérkezett a magyar delegáció Kazanba, az augusztus 22. és 27. között megrendezésre kerülő WorldSkills, vagyis a szakmák olimpiájának helyszínére. A szakmánkénti pályabejárás után tegnap hivatalosan is megnyílt a verseny. >>

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek