Hamarosan Szántóföldi Napok

Hamarosan Szántóföldi Napok

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége egy rendhagyó interaktív sajtótájékoztató keretében informálta az újságírókat a május 23-24-én megrendezendő III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShowról.

Az eseményen felszólalt Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója, a NAK alelnöke, valamint Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke. Ennek során, valamint a beszédeket követő kötetlen eszmecserének köszönhetően megtudhattuk, hogy az idei rendezvény megnyitójára Orbán Viktor miniszterelnököt is várják. Jelenléte megtisztelő nemcsak a rendezők, hanem az egész magyar agrárium számára is.

 

A mintegy 150 kiállító 62 hektáron fog bemutatkozni, így a méretekből adódóan Közép-Európában egyedi kiállításról beszélhetünk.

 

A kétnapos rendezvényt hétköznap tartják, mivel szigorúan vett szakmai fóromnak tekintik. Céljuk, hogy minél többen jöjjenek el, elősegítve így a generációk közötti párbeszédet, a generációváltást; de legalább ilyen fontos, hogy a szakmai kapcsolatok erősödjelek, a legújabb gépekkel, fajtákkal, és termelést elősegítő módszerekkel is megismerkedhessenek a látogatók. Fontos, hogy az idei bemutatón nemcsak álló, hanem mozgógépshowt is rendeznek, adott esetben be is lehet ülni a fülkékbe. Lehetőség lesz arra is, hogy láthassuk, milyen hatást fejt ki a talaj biodiverzitására egy-egy gép, hiszen a talajszelvényeket is megvizsgálhatjuk munkájuk végeztével.

 

A szervezők nem feledkeznek meg a jövő szakember-generációjáról sem, így a „Legyél te is mezőgépész!” versenysorozat egyik állomásának is helyet biztosítanak május 24-én, pénteken.

A sajtótájékoztató záróakkordjaként a jelenlévők kipróbálhattak több, a kiállításon is szereplő gépújdonságot, melyeket maguk is vezethettek.

 

Forrás és kép: magyarmezogazdasag.hu

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek