Gépes ballagás Jánoshalmán

Gépes ballagás Jánoshalmán

Május 1-jén kerül sor Jánoshalma egyik legnagyobb tavaszi rendezvényére, az AM ASZK végzős diákjainak hagyományos gépes ballagására, melyet idén Umenhoffer Péter, az AXIÁL Kft./MEGFOSZ marketingvezetőjének közreműködésével vezényelnek le.

A beharangozó szerint akár 150 különböző márkájú és korú mezőgazdasági gép vonul az utcákra, melyek mindegyikét egy-egy végzős diák vezet, akik így együttesen megközelítőleg 20.000 lóerőt tartanak kordában.

A látványos program reggel nyolckor veszi kezdetét és a következő útvonalon haladnak majd: Tanüzem – Kettőshegy dűlő – Kisszállási út – Halasi utca – Rákóczi utca – Dózsa utca – Kossuth utca – Béke tér – Kálvária utca – Eötvös utca – Halasi utca - Kisszállási út – Kettőshegy dűlő – Tanüzem.

 

 

A 2019-es jánoshalmi gépes ballagás a 39. lesz az iskola történetében, akik így a szülők és a környék gazdáinak érdeklődését is felkeltik. Az első időszakban csupán 20-25 darab géppel vonultak a diákok, de ahogy nőtt a végzős tanulók létszáma, illetve a magángazdaságok száma, úgy nőtt a felvonulás mérete is. Mára sokan a saját, a családi gazdaság gépével búcsúznak az iskolás évektől, az így összegyűlt flotta olyan nagy méreteket öltött 2012-ben, 2013-ban és 2016-ban, hogy beemelték az eseményt a „Tömegszerű rekordok” közé, mint „A legtöbb mezőgazdasági géppel felvonuló, végzős diákok, leghosszabb konvoja!” 2012-ben ezt a címet 53, 2013-ban 92, 2016-ban pedig 121 géppel érték el a diákok.

A nagymúltú iskola - ahol jelenleg mezőgazdasági gépészeket, gazdákat, falusi vendéglátókat, mezőgazdasági gazdaasszonyokat és mezőgazdasági gépésztechnikusokat képeznek – szeretettel vár minden kedves érdeklődőt május 1-jén, Jánoshalmán!

 

Összeállította: Borbély Zsanett, marketingkommunikációs menedzser

Forrás és kép: AM ASZK Jánoshalma

 

 

Elérhető

Kapcsolódó cikkek