A 211 km-es körnek a korábbi évekhez hasonló felállással vágtak neki a különböző agrár vonatkozású sportszerető szakemberek, az AXIÁL képviseletében Baranyiné Hutai Anikó marketing menedzser, Baranyi Péter szervizmérnök és Okvátovity István térinformatikus fejlesztő kollégáink, de idén sem maradhatott ki a csapatból Lengyel Tamás a Phylazonit, Szűcs András a Belvárdgyulai Zrt., Szücs Mónika, Fenyődi Andrea és Lucz Tibor az RAGT színeiben.
A 8 fős csapat 2024. május 4-én 11 óra 54 perckor kezdte meg a Balaton megkerülését, és az előzetesen tervezetthez képest kicsit ugyan lassabban, másnap reggel 8 óra 23 perckor célba is értek. Ezzel az eredménnyel a 95 induló 8 fős férfi csapat közül a 45. helyezést érték el, miközben az összes, 1910 induló csapatból a 794. helyezettek lettek.
Egy ilyen verseny hatalmas logisztikát, szellemi és fizikai koncentráltságot kíván még csapatban is, éppen ezért a kör teljesítése már önmagában szép feladat, a sportolást pedig napi munkájuk és a családjuk mellett hobbiként űzik, így méltán vallják: a részvétel a fontos.
Anikó és Péter 32-32 km-t, míg István 34,5 km-t vállalt a teljes távból, végig kísérve a kis csoportjukat igazi csapatépítő hétvégévé sikerült varázsolni ezt a 211 km-t. Anikó szavaival élve: „Idén is csak egy kör volt!” Arra a javaslatára, hogy menjenek még egyet, a többiek csak annyit fűztek hozzá: „Jövőre. Veletek. Ugyanitt!”
Szöveg: Baranyiné Hutai Anikó, marketingmenedzser, AXIÁL Kft.