Kezdetben a mobilszolgáltatók elsősorban a városi, majd a falvak folyamatos bevonásával igyekeztek elsősorban a lakott területekre koncentrálva megteremteni a mobil és a mobil internet kapcsolatot. A tapasztalatok alapján viszont a térerő probléma még épített környezetben, hazánk völgyes-, dombos-, erdőkkel szegélyezett falvaiban is tapasztalható helyenként. Korunk elvárásainak eleget téve a mobil szolgáltatók jelentős fejlesztésbe kezdtek annak érdekében, hogy ország lehetőség szerint teljes területén elérhetővé tegyék a stabil és gyors mobil internet kapcsolatot. Ennek elérése érdekében a hazai szolgáltatók évekkel ezelőtt elkezdték fokozatosan a legújabb, 4G - azaz 4. generációs - megoldásokra cserélni adótornyaikat. Ez az éveken át tartó fejlesztési folyamat immáron a vége felé közeledik, becslések szerint jövő évre várható a hálózatok végleges kiépítettsége. Mindez számos előnnyel jár a mezőgazdasági felhasználók számára is!
Az első és legkézenfekvőbb, mely valamennyi felhasználót érinti, hogy a mezőgazdasági munka során a legfélreesőbb táblákról is tud majd telefonhívást fogadni és kezdeményezni a gépkezelő. Azonban ezen túlmenően is számos előnyt jelent a teljes mobilnet lefedettség. Az informatikai megoldásokon alapuló alkalmazások rohamosan terjednek a mezőgazdaságban, elég csak a távdiagnosztikai, felhő alapú adatmegosztó, vagy automata kormányzási rendszerekre és flottakövető alkalmazásokra gondolni, melyek döntő többsége a mobilhálózaton keresztül történő adatforgalommal kapja meg és/vagy továbbítja a létrejött információt.
1. Kép: 3G és 4G hálózatok között lefedettségi különbség (forrás: www.telekom.hu)
Az AXIÁL Kft. által forgalmazott precíziós mezőgazdasági eszközeihez ezt a fejlett technológiát alkalmazza a mAXI-NET RTK korrekció vételéhez. Mindez egy olyan speciális, egyidejűleg két mobil szolgáltató SIM kártyáját kezelő modemmel és SIM kártyánkénti, nagy nyereségű GSM antennákkal, melyek kiküszöbölik a mobiltelefon szolgáltatók esetleges szántóföldi térerő problémáit azzal, hogy automatikusan a nagyobb térerővel rendelkező szolgáltató hálózatát használja. A kártyaváltás a háttérben, automatikusan történik így a kezelő mit sem sejt belőle.
A 4G szolgáltatás igénybevételéhez azonban megfelelő, azt kezelni képes hardverre is szükség van. A mobil technológiai fejlesztésekkel természetesen precíziós mezőgazdasági eszközeink is tartják a lépést, így az idei évben már valamennyi eszközünk 4G képes modemmel kerül(t) beszerelésre, beüzemelésre.
2. kép: dual SIM modem és nagy nyereségű GSM antennák
Bővebb tájékoztatásért a precíziós mezőgazdasági alkalmazásokról keresse bizalommal GPS területi képviselőinket!